Ő volt az utolsó magyar királyné: férje nélkül nevelte fel 8 gyermekét
Zita királyné utolsó gyermekét már özvegyként szülte, 30 éves korában.
A magyar királynék közül a legnagyobb népszerűségnek valószínűleg Sissi, vagyis Wittelsbach Erzsébet örvend. Jóval kevesebbet tudunk azonban utódjáról, a Habsburg-ház utolsó uralkodójának feleségéről. Zita királyné, IV. Károly – I. Károlyként az utolsó Habsburg császár – hitvese volt, aki alig harmincévesen nyolcadik gyermekével volt várandós, amikor 1922-ben megözvegyült.
Zita magyar királyné
Bourbon Zita parmai hercegnő 1892. május 9-én született Toszkánában. Apja, I. Róbert parmai herceg ekkor már csak névlegesen ült a trónon – melyet az olasz egység megvalósítása érdekében fel kellett adnia. Zita szigorú vallásos környezetben nevelkedett, hívő, de gyakorlatias keresztény lett. Károly főherceggel már gyerekkorukban ismerték egymást, de felnőttként először a csehországi Franzensbadban találkoztak újra. Kapcsolatuk lassan bontakozott ki, és bár Károly herceg Ferenc Ferdinánd után a második helyen állt a trónöröklési sorban – ezzel az akkori Ausztria legjobb partijának számított –, a történetírók szerint Zita és Károly szerelmi házasságot kötöttek. A főherceg és a parmai hercegnő 1911. október 11-én keltek egybe az alsó-ausztriai Schwarzau kastélyban. Boldog házasságban éltek, első gyermekük, Ottó 1912-ben született. A következő tíz évben egy-két évente Zita újabb gyermeknek adott életet.
Az 1914-ben kitört első világháború idején már Károly főherceg volt a trónörökös, hiszen a háború Ferenc Ferdinánd meggyilkolásával robbant ki. 1916-ban elhunyt I. Ferenc József, ezt követően pedig az osztrák főherceg IV. Károlyként lépett a trónra. IV. Károly és hitvese, Zita alig két évig volt Magyarország királya és királynéja, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodópárja. Az első világháború elvesztését követően 1918-ban Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki, IV. Károly az új államformát elfogadta, de a trónról nem mondott le.
8 gyermekével maradt özvegyen
IV. Károlynak és Zita királynénak összesen nyolc gyermeke született. Ottót követte Adelheid, Róbert, Félix, Károly Lajos, Rudolf, Sarolta és Erzsébet. A háború befejezése után a család 1919 márciusában elhagyta Ausztriát: először Svájcba emigráltak, majd később Madeira szigetén telepedtek le. Mivel vagyonukat államosították, nem volt pénzük, így egy nyári üdülésekre szánt villában húzták meg magukat. IV. Károly az emigráció alatt spanyolnáthát kapott, és 1922. április 1-jén elhunyt. Utolsó gyermekük, Erzsébet csak ezt követően, május 31-én látta meg a napvilágot.
Zita egyedül maradt nyolc gyermekével – akik közül a legidősebb is még csak tízéves volt –, az özvegyet és a gyerekeket ezt követően a királyné rokona, XIII. Alfonz spanyol király segítette. Neki köszönhetően költözhettek a spanyolországi El Pardo, majd az Uribarren-palotába. A királyné férje halálát követően minden energiáját gyermekei nevelésének szentelte, a történelmi eseményektől függetlenül elsőszülött fiát, Ottót továbbra is trónörökösnek nevelte. A család 1929-től Belgiumban élt – a felsőoktatási intézmények kedvéért –, majd miután az Anschluss nyilvánvalóvá tette, hogy a monarchia helyreállítására vonatkozó tervek végképp szertefoszlottak, Kanadába költöztek – a négy legfiatalabb gyermek, Károly Lajos, Rudolf, Sarolta és Erzsébet a Laval Egyetemen tanult –, végül 1948-ban az Egyesült Államokban telepedtek le. 1952-ben azonban az utolsó magyar királyné Luxemburgba költözött, hogy édesanyját ápolhassa: Mária Antónia parmai hercegné 1959-ben halt meg, 96 éves korában.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
97 évesen hunyt el az utolsó magyar királyné
Zita királyné utolsó évtizedeiben sok időt töltött unokáival. Katalin Mária főhercegnő – Rudolf főherceg lányának visszaemlékezése szerint – „minden idejét nekünk, az unokáinak szentelte. Értünk jött az iskolába, és sokat mesélt.” Zita királyné édesanyjához hasonlóan szép kort ért meg. Az 1987-ben megtartott 95. születésnapján 34 unokája és 15 dédunokája ünnepelte őt.
A 640 éven át uralkodó Habsburg-ház utolsó királynéja 97 éves korában, 1989. március 14-én hunyta le szemét örökre. Temetésére férje halálának 67. évfordulóján került sor. Teste Bécsbe került, a Habsburgok ősi temetkezési helyére, a kapucinusok templomának kriptájába, míg szívét – akaratának megfelelően – Svájcban, a muri apátság Loreto-kápolnájában őrzik férjéével együtt.
Történelmi kvíz: ismered a magyar uralkodók feleségeit? Teszteld a tudásodat!
Kvízünkben letesztelheted, mennyire ismered a magyar történelem híres asszonyait, akik királyaink mellett álltak.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)