Mit él át egy vetélésen átesett kismama, és mi segít neki? Az érintettet és a pszichológust kérdeztük

A várandósság első három hónapja a legbizonytalanabb időszak a magzat és az édesanya számára, sokan ezért nem is jelentik be ez előtt a tágabb környezetnek a babavárás tényét. Ebben a periódusban sajnos gyakran előfordul, hogy a terhesség megszakad, a spontán vetélés pedig igencsak megviseli a nőt és párját, akik gyászukban ilyenkor a miértekre keresik a választ.

Az első trimeszterre esik a vetélések 80%-a, mégis, a mai napig sokan nem beszélnek róla, hiszen megviselik őket a történtek. A magzatot elvesztett nők sokszor magukat okolják, talán szégyellik, amiért nem sikerült, a szűk családi kör pedig gyakran még mindig nem tud mit kezdeni a helyzettel, és olyan módon vigasztalhatja a babát elvesztett párt, amivel még nagyobb kárt okoznak bennük.

A baba elvesztése

Akár spontán vetélésről, akár saját döntésből eredő műtéti terhességmegszakításról van szó, a támogató közeg jelenléte nagy erőt adhat a veszteséget megtapasztaló párnak.

Sevcsik M. Annát, a Babagenetika Egyesület alapítóját személyes érintettsége késztette arra, hogy mozgalmat hozzon létre, amelynek célja, hogy a gyermekvállalás körüli genetikai és egészségügyi problémák, lelki nehézségek kapcsán segítse a szülőket.

Nyolc terhességéből öt gyermeke született, kettőt spontán vetélés során vesztett el, a harmadik magzatot pedig azért engedte el, mert az élettel össze nem egyeztethető betegséget állapítottak meg nála.

- A harmadik terhességemnél csupán egy ideig volt szívhang. Megelőző tünetei voltak a vetélésnek, majd a következő ultrahang kimutatta, hogy sajnos már nem él a kisbabánk. Olyan 35 éves lehettem, és kerestem a miérteket: ilyenkor mindenki azt hiszi, hogy ha egészséges vagyok, ha nincs gond a családban, akkor mégis miért ne sikerülhetne a terhesség? - kezdi történetét Anna.

- Mindig eszembe jut, amit akkor a testvérem mondott, és ezt én is sokat mondogatom azoknak, akik hozzánk fordulnak segítségért, hogy az elvesztett magzat megágyaz a kis testvérnek. Első vetélésem után egy hónappal ismét állapotos lettem, őt pedig egy negyedik gyermek követte.

Mivel Anna és férje nagy családot szeretett volna, nem álltak meg négy gyermeknél. Anna ismét állapotos lett, de ezzel együtt életük legnehezebb döntését kellett meghozniuk.

- A hatodik terhességemnél a kombinált teszt kimutatta az Edwards-szindróma gyanúját. Ez egy olyan születési rendellenesség, amely esetben a 18-as kromoszóma egyes darabjai vagy a teljes kromoszóma eggyel több példányban fordul elő a magzati sejtekben. A babák egy része nem születik meg, de ha meg is születik, szenvedésekkel teli életük lesz. A sebészi terhességmegszakítást a 12. hétig végzik, én a 13. hétben jártam, amikor meghoztuk azt a mérhetetlenül nehéz döntést, hogy elengedjük a kislányunkat, hogy ne szenvedjen. A döntés meghozásakor mindenki végiggondolja mindkét utat: azt, hogy mivel jár, ha betegen születik meg a gyermek, ha megszületik, és azt, hogy ha a terhességmegszakítás mellett dönt. De a döntés mindig mindenkinek a saját joga, amit tiszteletben kell tartani - mondja Anna, aki elvesztett babája miatt indította el a Babagenetikát, hiszen személyes története is rámutatott arra, milyen nagy szükség van a genetikai vizsgálatok minél szélesebb körű, objektív megismertetésére és arra, hogy azok minél több ember számára elérhetők legyenek. Az Egyesület célja, hogy a hasonló élethelyzetben levő szülőknek, akik spontán elvetéltek, vagy úgy döntenek, hogy elengedik a gyermeküket, minden nemű lelki, valamint megfelelő, empatikus orvosi támogatást megadjanak, és ne ítélkezzenek felettük.

"Biztos lesz majd másik"

Anna szerint még mindig sokan tabunak kezelik ezt a témát, és sokszor nem azt a reakciót kapják a családtól, a közeli hozzátartozóktól, de még az orvosoktól sem, amit ilyen helyzetben jólesne.

- Engem is próbáltak felvidítani, hogy jaj, biztos lesz másik! Pedig egy vetélésen vagy a terhességmegszakításon átesett nőnek nem biztos, ezekre a szavakra van szüksége. A támogató közeg, a "jelenlét" nagyon fontos ezekben a pillanatokban, hiszen a vetélés is egyfajta gyászfolyamat, amin keresztül kell mennie a családnak - mondja Anna, aki szerint az egészségügyi dolgozóknak is kiemelt figyelmet kell szentelniük a páciensekre, valamint fontos lenne, hogy ők is kapjanak lelki segítséget.

- Az első vetélésem során az orvos végtelenül kedves volt velem, figyelmes, empatikusan kezelte a helyzetet, kézen fogva vitt a műtőbe, és jelenlétével támogatott. Kislányunk elengedésekor viszont, amikor a specialista felhelyezte a tágítót, sírtam, amire azt válaszolta: "Ha sír, akkor kiküldöm!" Hatágyas kórteremben voltam, ahol a nővérke nem engedte meg, hogy a férjem a beavatkozás előtt és után meglátogasson. Éjszaka két frissen szült nőt hoztak a szobába, és akkor kérdezték tőlem, én mikor szültem. Azt kellett nekik mondanom, hogy én sajnos elvesztettem a babámat... Láttam rajtuk, hogy ez a nem várt mondat őket is megviselte - meséli Anna, aki szerint fontos lenne az orvosok és pácienseik közötti megfelelő kommunikáció és empatikus hozzáállás elsajátítása.

Anna a magzat elvesztése után két évig nem esett teherbe, majd a következőnél sem érzékelték egy idő után a szívhangot. A műtősfiú a könnyeit töröltette, és az aneszteziológus, miközben szúrta az altatót, simogatta a kezét. A két egymás utáni vetélést követően született meg fia, így ma már ötgyermekes édesanya.

Mit él át egy vetélésen átesett kismama? A pszichológust kérdeztük

Horváthné Rényei Szabina, a Babagenetika tanácsadó szakpszichológusa, dúlája szerint is fontos, hogy egy családtag, egy szakember, egy szülésznő vagy egy dúla hogyan kommunikál a veszteségen átesett párral, hiszen ezek a mondatok sokszor egy életre megmaradnak bennük. Annyira fogékony, érzékeny mentális állapotban vannak, hogy minden szónak jelentősége van, és erre tudatosan figyelni kell.

- Nagyon sokszor megesik, hogy a környezet próbál valamit mondani, és ilyenkor születnek meg az ilyen mondatok, hogy "Lesz még másik gyereked!", „Lépj tovább.” Ezek nem biztos, hogy segítenek, az egyetlen dolog, úgy gondolom, a jelenlét és a figyelem, amit adni tudunk. A szülők és az édesanya igényeit kell szem előtt tartani akár úgy, hogy mellette ülünk, és meghallgatjuk, amit mondani szeretne, vagy felajánljuk a segítségünk a ház körül. Nem igazán vannak ilyen varázsmondatok azon kívül, ha őszintén azt mondjuk: sajnálom, ami veled történt! Hiszen nem tudhatjuk, mit él át, még ha mi is átestünk ezen, nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a története, mindenki máshogy él meg egy veszteséget.

A pszichológus szerint nagyon különbözőek lehetnek a férfiak és a nők gyászra adott reakciói. A férfiak gyakran próbálnak erősek lenni, hogy a párjuk támaszkodhasson rájuk, ilyenkor kicsit háttérbe szoríthatják a saját érzéseiket.

- Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy innentől kezdve csak a gyász van, sokféle pozitív és negatív, ambivalens érzést is megélhetnek a szülők, viszont történhetnek olyan események, amelyek felerősíthetik az adott időszakban a fájó érzéseket. Például minden évben előjöhet az a dátum, amikor megtudták, hogy babát várnak, az első karácsony a baba nélkül vagy akár egy névnap. Tehát az évfordulók, jelentős események felerősíthetik a gyászt, a gyászban a szűk családi kör is érintett. Az apa is elveszített egy gyermeket, a nagymama is elveszített egy leendő unokát. Fontos, hogy mindenkinek legyen tere a saját gyászát megélni - javasolja a pszichológus.

A Fülöp-szigeteki babagyár, ahol minden 10. tini anya lesz

A gyermekanyaság a világ számos országában jelen van, a fiatal lányok jóval idő előtt, akkor adnak életet első babájuknak, amikor még ők maguk is gyerekek.

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

• vetélés
• babagenetika
• gyász
• feldolgozás
• sevcsik m anna
• Gyerek