Tízezreket érő támogatások egyedülálló szülőknek
Egyedüli anyaként, nagy segítséget jelenthetnek a különféle támogatások. Tudd meg, melyiket veheted igénybe!
A gyermekvállalás és egy vagy akár több csöppség felnevelése sem anyagi, sem érzelmi szempontból nem egyszerű feladat, pláne akkor, ha az ember egyedül van. Amennyiben te is magadra maradtál gyermekeiddel és a problémáiddal, akkor most megtudhatod, hogy milyen támogatásokra vagy jogosult, illetve melyikhez hogyan juthatsz hozzá.
Támogatott egyedüllét
Az alapellátáson, vagyis a családi pótlékon, a gyed-en és a gyes-en túl néhány egyéb támogatásra is jogosult vagy, ha egyedül neveled gyermekeidet. Ebben az esetben benneteket is megillet a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, melyet akkor kérvényezhetsz, ha valamilyen váratlan esemény hatására a létfenntartást veszélyeztető helyzetbe kerültök, például, ha megszűnik a munkahelyed. Ez egyszeri juttatást jelent, melynek összegét az önkormányzat határozza meg, de sok esetben életmentő lehet, akár számodra is.
Emellett az egyik legfontosabb támogatás a gyermektartási díj, melyet annak a vér szerinti szülőnek kell megfizetnie, aki nem vesz részt a gyerek nevelésében. Ennek összege elvileg a felek megállapodásán múlik, de általában inkább a bíróság által meghatározott összeg, vagyis a külön élő szülő jövedelmének a 15-25%-a szokott lenni. Ha az apa nem fizeti a gyerektartást, igénybe veheted az állam által folyósított gyermektartási díjat is.
Ez esetben az állam gondoskodik arról, hogy a számotokra megítélt összeg mindenképp megérkezzen a számládra, majd behajtja azt az illetékesen. Ezen támogatások nem járnak alanyi jogon, így, ha valamelyikre rászorulnál, akkor az illetékes gyámhivatalhoz benyújtott kérelemmel tudod igényelni a segítséget. A támogatások összege nem fix, a körülményektől függően változik.
Könnyített iskolakezdés
A nagycsaládosokhoz hasonlóan a gyermeküket egyedül nevelő szülők is jogosultak az úgynevezett rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, melyek az óvodás, bölcsődés és általános iskolás korú gyermekek étkezését és az év eleji tankönyvvásárlást támogatják. Ezt akkor igényelheted, ha a fizetésed nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a 120%-át.
Az oktatási intézményekben fizetendő térítési díjak támogatásának mértékét az önkormányzatok határozzák meg, de a gyermekek számától és a jövedelmed nagyságától függően féláras vagy akár teljesen ingyenes étkezésben is részesülhetnek a kicsik. Ugyanez igaz a tankönyvek esetében is, amikor szintén az anyagi helyzet alapján mérlegelik a rászorultságot.
Bár ezek a támogatások nem gyarapítják a családi kasszát, figyelembe véve, hogy milyen sokba kerülhet egy gyerek beiskoláztatása évről évre, ez a kis segítség is sokat jelenthet, ha egyedül vagy. Emellett minden évben kétszer, júliusban és novemberben 5800 forint pénzbeni juttatást is kaphatsz a támogatás keretei között.
Lakás- és közműtámogatás
A mai világban még két keresettel is rendkívül nehéz ügy a lakásvásárlás, ám, ha egyedül vagy, akkor ez még nagyobb feladatnak tűnhet. Létezik azonban megoldás a problémára, hiszen néhány éve az egyedülálló szülőkre is kiterjesztették az állami kezességvállalás lehetőségét hitelfelvétel és lakásvásárlás esetén. Ehhez természetesen meg kell felelned bizonyos feltételeknek, mivel a kedvezményt csak 35 év alatti szülők vehetik igénybe, akiknek még nincs a nevükön saját tulajdonú ingatlan.
Emellett a kiszemelt, használt lakás Budapesten nem lehet 12 millió forintnál drágább, az új pedig 15 milliónál, vidéki ingatlan esetében ez az összeg 8 milliótól 12 millióig terjed. Amennyiben azonban jogosult vagy a támogatásra, segítségével csökkentheted a lakásvásárláshoz szükséges önerő mértékét, illetve kedvezőbb feltételek mellett juthatsz hitelhez.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha pedig a lakás már megvan, ám nehézségeid vannak a fenntartásával, akkor egyedülállóként jó eséllyel pályázhatsz kedvezményekre a különféle közműszolgáltatóknál is. Egyedülálló anyaként kevesebbet fizethetsz a gázért, de az ELMŰ áramszolgáltatónál is támogatáshoz juthatsz, ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülsz. A lehetőségekről minden esetben az egyes cégeknél érdeklődj.
OLVASD EL EZT IS!
- szülés
- költség
Mennyibe kerül egy gyerek?
- kismama
- munkajog
A csúf valóság, ha anyaként újra munkába szeretnél állni
- mell
- terhesség