
Egy károsnak hitt étel, amit kismamák is fogyaszthatnak - Még jót is tesz
Nincs összefüggés a magzati higanybevitel és az autizmus között.

Régi aggodalom, hogy a terhesség alatt fogyasztott tengeri halak higanytartalma károsan hat a magzati agyfejlődésre, és felelős lehet az autizmus kialakulásáért. Egy új, 30 évet felölelő kutatás cáfolta, hogy bármiféle összefüggés lenne köztük.
A tanulmány megmutatta, hogy nincs bizonyíték a kismértékű higanybevitel és az autizmusszerű viselkedési zavarok között.
- Olyan anyák gyermekeiről van szól, akik a várandósság alatt hetente akár 12 alkalommal is fogyasztottak halat - közölte Edwin van Wijngaarden, a kutatás vezetője, a Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának - URMC - munkatársa, az Epidemiology című szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője.
Fontos tápanyagok vannak benne
A hal a várandós kismamák igen fontos tápláléka, hiszen amellett, hogy kitűnő fehérjeforrás, olyan kedvező hatású anyagokat tartalmaz, mint a szelén vagy az E-vitamin, illetve a magzati agyfejlődés számára lényeges omega-3 zsírsavak.
Ugyanakkor a nagy mennyiségű higany bevitele bizonyítottan fejlődési rendellenességekhez vezet, ezért sokan, köztük hivatalos amerikai szervezetek is arra intik a kismamákat, hogy korlátozzák a halfogyasztást. A kutatók szerint azonban a kismennyiségű higany hatásáról az ajánlások kibocsátásakor nem volt adatuk.
De mi van a higannyal?
A higany természetes forrása a vulkáni tevékenység, ám lehet a szénnel működő erőművek mellékterméke is. Legnagyobb része a Föld óceánjaiban ülepedik le, ahol végül a halak szervezetébe is bekerül. Noha egyetlen hal húsának higanytartalma jelentéktelen, tartanak attól, hogy a tengeri halban gazdag étrend következtében az alacsony mennyiség összeadódik.
Egy érdekes kísérlet
A Seychelles-szigetek ideális helyszínnek bizonyult egy olyan kutatáshoz, amely a folyamatos higanybevitel lehetséges egészségügyi hatását vizsgálja. Az ország lakosainak elsődleges tápláléka a hal, melyből tízszer annyit fogyasztanak, mint az európaiak vagy az amerikaiak.
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
A Seychelles-i Gyermekfejlődési Kutatás az 1980-as évek közepén kezdődött azzal a céllal, hogy megvizsgálja a halfogyasztás és a higanybevitel hatását a gyermekek egészségére. Bár az ország halfogyasztása lényegesen magasabb, mint a fejlett világban bárhol, a higanybevitel még így is alacsonynak tekinthető - magyarázta Philip Davidson - UMRC -, a kutatás egyik résztvevője.
A felmérés során 1784 gyermeket, serdülőt és fiatal felnőttet, valamint édesanyjukat vizsgálták meg. Az anyák hajmintáinak elemzése megmutatta, körülbelül milyen mennyiségű higany kerülhetett testük többi részébe, így a fejlődő magzatba is.
Vizsgálták az autisztikus viselkedést
Ezután két kérdőív segítségével arra kerestek választ, a részt vevő gyerekeknél mutatkoztak-e az autisztikus viselkedés jelei. A nyelvi készségeket, a társas érintkezést és a gyakran ismételt magatartásokat vizsgáló kérdőívek egyikét részt vevő gyerekek szülei, a másikat tanáraik töltötték ki. Bár az eredmények nem nyújtanak diagnózist, a módszert a szűrés elsődleges eszközeként széles körben használják az Egyesült Államokban.
Nincs összefüggés
Ezt követően a kutatók összevetették az anyai higanyszintet a gyerekről szóló kérdőívek eredményeivel, és arra jutottak, hogy nincs összefüggés a magzati higanybevitel és az autisztikus viselkedés között. Ez egybevágott a gyerekek korábbi teszteredményeivel, amelyek többek közt az intelligenciájukat mérték, és nem találtak fejlődési rendellenességre utaló jeleket.
OLVASD EL EZT IS!

- terhesség
- kismama
6 ásványi anyag, aminek a hiánya megbetegíthet - Így pótold terhesen

- gyógyszer
- terhesség
11 gyógyszerfajta, ami nagy bajt okozhat, ha terhes vagy

- baba
- terhesség