Vigyük-e magunkkal a temetőbe a gyereket? Nem mindegy, mikortól, és mit mesélünk neki

Évről évre elérkezik az az őszi időszak, amikor a családok ellátogatnak a temetőkbe, hogy ott elhunyt szeretteikről megemlékezzenek. A halottak napi, illetve mindenszenteki megemlékezés lebonyolításában azonban felmerül egy fontos kérdés: magunkkal vigyük-e a gyereket a temetőbe?

Sok szülő tart tőle, hogy a gyermeke még nincs kész rá, hogy szembesüljön a temetővel, annak hangulatával, megismerje annak funkcióját, valamint önmagában, hogy szembesüljön vele, mi a halál, és mi történik az emberrel, miután meghalt.

Vigyük a gyereket a temetőbe?

Minden kisgyerek más, és ennél fogva máshol is tart lelki érettségében. Tamás-Lipták Zita gyermekpszichológust kérdeztük a témában, aki szerint egy három év feletti gyermeket már el lehet vinni a temetőbe, hiszen olyasmivel szembesül ott, ami az élet természetes velejárója és része. 

Fontos, hogy a temetőben olyasvalaki legyen a gyerek mellett, aki válaszol a kérdéseire. A szakértő úgy fogalmazott, a szülők sokszor saját félelmeik miatt nem merik elvinni a gyereket a temetőbe, hiszen akkor óhatatlanul előkerül a haláltéma, és sokan rettegnek attól, hogy a gyereknek el kelljen mondani, mi is ez. Pedig, mint a pszichológus felelte nekünk, a halál a gyerekek számára nem ijesztő dolog.

A pszichológus tehát hároméves alsó korhatárt jelölt meg, ám természetesen az sem baj, ha a szülő ebben a korban mégsem viszi magával a gyerekét, csak majd idővel. Fontos azonban, hogy egy nemleges döntés ne azért szülessen meg, mert a gyerek elől elzárjuk a halált mint témát, és módszeresen kerüljük azt. A halálról minden életkorban, attól fogva, hogy a gyerek kíváncsian kérdezősködik felőle, saját szintjének megfelelően kell beszélni.

Hogyan beszéljünk a halálról?

A halál is, mint minden más ezen a világon, ismeretlen dolog a gyerekek számára, ezért természetes, hogy érdekelni fogja őket, mi ez. A halál mibenlétével való megismerkedés pont olyan része az ő szellemi és lelki fejlődésének, mint bármi más - talán egyebek közt is az egyik legfontosabb. Találkozik az elmúlással, ha elpusztul a családi kedvenc vagy véletlenül összenyom a tenyerében egy katicabogarat, és előbb-utóbb a szerettei közül is elmennek, és a gyereknek magyarázatra lesz szüksége, hová lett az illető. De hogyan beszéljünk róla úgy, hogy az sem túl sok, sem túl kevés, nem nyers és nem is ijesztő a gyerek számára?

Hogy erre a fontos, és a legtöbb szülő számára nehéz kérdésre olyan iránymutatást kapjunk, ami a legjárhatóbb út és a gyereklélek számára is a legmegfelelőbb válasz lehet, szinte automatikusan nyúlunk a nemrégiben eltávozott dr. Vekerdy Tamás egyik könyve után. A gyereknevelésben oly hasznos írásaiban a pszichológus, aki azt vallotta, egy hároméves is átérzi, mi történik körülötte, erre a témára is kitért. Így fogalmazott:

- Ami jót tesz, az a dolgok egyszerű kimondása, megfogalmazása. (...) Ha hívő vagyok, akkor például azt mondhatom, hogy az ember lelke leveti magáról "elhasznált", "megöregedett", "fáradt" testét, valahogy úgy, mint ahogy este levetjük magunkról a ruhát... Nagyapa lelke kiszállt a testéből, de "fentről néz le ránk", mi is gondolhatunk rá, és egyszer majd találkozunk... Tehát világnézetem szerinti mesés formában válaszolok. Ha ateista/materialista vagyok, akkor is. Ilyenkor természetesen nem azt mondom a gyereknek, amit a nálam járt egyszeri anya, aki megunva gyermeke állandó faggatását, így szólt: "Kisfiam, százszor megmondtam már, értsd meg végre: porból lettünk, porrá leszünk, lerakják a földbe a hullát, ott megeszik a férgek, és kész!" A fő probléma nem az volt, amire legtöbben gondolnának, hogy hulla, föld, férgek... A probléma, a legnagyobb probléma ebben a mondatban: az "és kész". Azt ugyanis nem tudja felfogni a gyerek, hogy valaminek végérvényesen vége van, mert ő a világ természetének megfelelően metamorfózisokban (átalakulásokban) gondolkozik. (...) Mit mondjon a természettudományokban kizárólagosan hívő ember? (...) Nyugodtan mondhatom a gyereknek, hogy amikor meghalunk, akkor letesszük a testünket, mint a ruhát, és átalakulva újra visszaolvadunk a természetbe: patak, felhő, eső meg virágok lesznek belőlünk. Hazudok-e neki, ha ezt mondom? Egyáltalán nem! (...) A növények, virágok miből állnak? Ásványi sókból és vízből természetesen. (...) Tehát nem szűnünk meg, (...) nincs és kész! Tovább élünk, létezünk, átalakult formában.

Két lehetséges és járható út arra, hogyan beszéljünk a gyereknek a halálról. A legfontosabb, akárhogy is, az, hogy beszéljünk: a gyerekek, ne feledjük, sokkal inkább szoronganak attól, amit nem értenek, és amire nem kapnak magyarázatot, mint attól, amit megértettek, akár csak egy kezdetleges szinten is.

Idézet forrása: Vekerdy Tamás: Belső szabadság.

Képek: Getty Images.

A legkülönlegesebb magyar temető

Számos költő, író, színész, politikus és hazafi nyugszik a Fiumei Úti Sírkertben. Olvass róla és nézz fotókat is a következő cikkünkben.

• temető
• gyerekek
• halottak napja
• Gyerek