7 tanulási zavar gyerekeknél, amit nem könnyű észrevenni - Nem a szellemi képességgel van baj

A tanulási zavar életen át tartó küzdelmet jelent, ám ha időben észreveszik, a támogató háttér nagyban megkönnyíti érvényesülésüket felnőttkorban.

Tanulási zavarok tünetei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A tanulási zavarok kialakulása mögött különböző okok húzódhatnak meg, lehetnek genetikai vagy neurobiológia faktorai is. Ezek befolyásolják az agyműködést, amik hatással vannak a tanulási folyamatokra.

Az állapot okozta problémák kapcsolatban állnak olyan alap tanulási képességekkel, mint az olvasás, írás vagy a számolás. Akár a szervezés, az időmenedzselés, a problémamegoldás, a memória és a figyelem kvalitását is befolyásolhatják. A tanulási zavar hatással lehet a családi, baráti és a munkahelyi kapcsolatokra is.

7 tanulási zavar, amit nem könnyű észrevenni

Ugyan már ismertek azok a módszerek, amik segítenek időben észrevenni a tanulási zavarral küzdő gyereket, nem ritkán előfordul, hogy már csak az egyetemi képzésen, vagy akár a munkahelyen derülnek ki ezek a problémák.

Sőt, egyesek soha nem tudják meg, miért alakítanak ki nehezen baráti kapcsolatokat, miért vannak problémái a családjával vagy a munkahelyén. A tanulási zavar nem összekeverendő a tanulási problémákkal, amik különböző, fizikailag megnyilvánuló látásbeli, hallási vagy motorikus gyengeség következtében alakulnak ki.

Nem véletlenül hívják "rejtett zavarnak", mivel a személy kívülről teljesen normálisnak, intelligensnek látszik, pedig valójában nem tudja hatékonyan érvényesíteni a benne rejlő potenciálokat. Ezt nem lehet meggyógyítani, egy életen át tartó küzdelem, ám a korai közbelépés és támogatás segíthet, hogy kellő önbizalomra tegyenek szert, sikereket érjenek el az iskolában, a munkahelyen, a kapcsolataikban és úgy a közösség egészében. Az Amerikai Tanulási Zavarok Egyesülete összeszedte a leggyakoribb tanulási zavarokat.

Diszkalkulia

Egy speciális tanulási zavar, amely során a gyereknek gondjai vannak főleg a matematikával, nem látja a kapcsolatokat a jelek között, nehézségekbe ütközhet memorizálni és rendezni a számokat, leolvasni az időt, és úgy egészében számolni.

Diszgráfia

Ez a tanulási zavar a írás adottságát befolyásolja. Az folyóírás elsajátításának a nehézségében mutatkozik meg, mint a megfelelő térköz használata a szavak vagy betűk között vagy a szöveg elhelyezése a papíron. Lassan írnak, mivel nehezen megy nekik egyszerre gondolkozni és írni. 

Diszlexia

Az egyik legelterjedtebb tanulási zavar, ami az olvasás képességére hat. Akadályozza a folyékony olvasásban, az értelmezésben, a szavak felismerésében, a visszaemlékezésben, az írásban, a kiejtésben és a beszédben, több tanulási zavarral együtt is jelen lehet. 

Nem verbális tanulási zavar

A tünetei igen kontrasztosak lehetnek, magas nyelvi tudás mellé alacsony fizikális és szociális készségek társulnak. Az ilyen gyerekek nehezen dekódolják a nonverbális jeleket, a testbeszédet, maguk sem tudják helyesen használni, és nem jó a koordinációjuk.

ADHD

Nehezen fókuszálnak, figyelmük hamar elkalandozhat, a viselkedésüket sem tudják kontrollálni, és gyakran hiperaktívak. Ugyan az ADHD nem minősül tanulási zavarnak, szakértők szerint a 30-50%-uk valamilyen tanulási zavarban is szenved, és ha kettő kombinálódik, extrém nehéz nekik a tananyagok befogadása.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Diszpraxia

Ebben az esetben az izomműködést nem tudják kontrollálni, ami a koordinációban és a mozgásban, beszédben és a tanulásban is gátolja őket. Ugyan nem tanulási zavar, mégis gyakran kéz a kézben jár a diszlexiával, diszkalkuliával vagy ADHD-val.

Döntéshozatali zavar

Az agy kognitív rendszerében különböző neuropszichológiai folyamatok zajlanak, melyek a tervezést, stratégiát, szervezést, figyelmet, emlékezést, időmenedzselést és a térmenedzselést befolyásolják. Ha megzavarodik a rendszer, ezeknek a dolgoknak a nehézségébe ütközik a gyerek, gyakran ADHD-val is társul.

Hogyan lehet segíteni a tanulásban?

A több érzékszervet lekötő játékok segítenek a gyerekeknek hatékonyan feldolgozni és beépíteni az információkat, mivel ilyen esetekben több forrásból egyszerre érkeznek.

Szókirakós játék

Különböző kisebb tárgyak összerakásából szavakat vagy mondatokat is lehet alkotni, ennek legegyszerűbb módja a tésztaragasztás. Másik verziója, ha papírra felírt különböző összetett szavakat a közepüknél kettévágsz, és elrejted az egyik felüket, hogy a gyerek megtalálja, egymáshoz illessze, és összeragassza őket. 

Színes billentyűzet 

A színes billentyűzet megkönnyítheti a gépelést. Érdemes lehet pluszban olyan programot telepíteni a gépre, ami a leírt szavakat felolvassa a gyereknek. Így nemcsak írja, látja, hanem egyszerre hallja is, ez is segít a memorizálásban.

Kulcsszavakat készíteni

A leckékről, tananyagokról érdemes megelőzően kulcsszavakat készíteni, hogy az előadások, tanórák közben ne kelljen neki végig az írásra koncentrálnia. A kulcsszavak is segítenek előhívni az emlékeket, miközben figyelemmel követhetik az előadott anyagot a folyamatos körmölés helyett.

Legyen idejük leckét írni

Érdemes péntekről hétfőre adni leckéket, hogy a diszlexiás tanulóak legyen több napjuk elkészíteni. A szülők akár a tanártól előre elkérhetik a betervezett házi feladatokat, hogy fel tudjanak készülni a szükséges anyagból.

Ilyenek voltak az iskolák a 20. század elején: sokat változott a világ

Az iskoláslét minden érzése örök. Nézegesd meg a képeket az 1900-as évek első feléből!

Ilyenek voltak az iskolák a 20. század elején: sokat változott a világ

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük