Törvény lett a testvérgyilkosság: ez várt a szultán fiaira apjuk halála után

Az Oszmán Birodalomban az öröklési rend nem volt annyira egyértelmű, mint Európában. A törököknél nem az uralkodó legidősebb fia került automatikusan a trónra, hanem a szultán valamennyi fia potenciális trónörökös volt – akár feleségtől, akár ágyastól született. Emiatt a trónra kerülő új szultánok mintegy másfél évszázadon keresztül kivégeztették saját testvéreiket.

Ez várt a szultán fiaira apjuk halála után

Az oszmán hagyományok szerint a trón nem szállt automatikusan a legidősebb fiúra, inkább a lehetséges örökösöktől várták el, hogy harcoljanak meg érte. Ezért, amint a szultán meghalt, fiai versenyfutásba kezdtek a trónért. A hatalom megszerzésén túl az a tudat is motivációt jelentett mindegyikük számára, hogy, ha nem ő lesz az uralkodó, testvére valószínűleg megöleti őt.

Törvény lett a testvérgyilkosság

Amikor I. Bayezid 1403-ban meghalt, a négy fia közötti küzdelem egy évtizedes polgárháborúvá fajult, a birodalmon úrrá lett a káosz. Ezt követően hosszú időn át szokásjog volt a szultán fiai körében a testvérgyilkosság – a birodalom stabilitásának megőrzése érdekében. A régóta fennálló gyakorlatot II. Hódító Mehmed, II. Murád fia pusztán törvényesítette: külön rendeletbe foglalta, hogy amikor utódai trónra lépnek, joguk van megölni fiútestvéreiket.

„A török szultánok fiai a világ egyik legnyomorultabb helyzetében voltak, hiszen amint egyikük az apja utóda lett, a többiekre biztos halál várt” – írta Ogier Ghiselin de Busbecq, az Oszmán Birodalom osztrák nagykövete. „A janicsárok (a szultán elit hadserege) magatartása lehetetlenné tette, hogy az új szultán megkímélje testvéreit. Ha ugyanis valamelyikük életben maradt, a janicsároknak bármikor lehetőségük nyílt arra, hogy zsarolják az uralkodót. Ha pedig a szultán megtagadta a janicsárok követelését, azonnal felhangozhatott a kiáltás: Éljen a testvér! Isten őrizze a testvért!”

A testvérgyilkosság tehát a felszínen az abszolút hatalom megnyilvánulása volt, amelyet büntetlenül gyakorolt a szultán. Valójában azonban az oszmán uralkodó sebezhetőségét tükrözte. Mivel minden herceg potenciálisan törvényes örökös volt, minden élő testvér fenyegetést jelentett a szultánra – és potenciális befolyás forrása volt a janicsárok számára.

Érdekes belegondolni, de mivel a testvérgyilkosságok révén az oszmánok minden nemzedéket egyetlen örökösre ritkítottak, ennek eredményeképpen megakadályozták az Európában megszokott örökletes és igen kiterjedt arisztokrácia kialakulását.

A XVII. századtól aranykalitka várt a hercegekre

A szultán fiai körében törvényessé vált testvérgyilkosságok csak a XVII. században értek véget. III. Mehmed 1603-ban bekövetkező halála után az örökösök a testvérek bezárására tértek át. Ennek oka lehetett, III. Mehmed 1595-ös trónra lépése különösen véresre sikerült: 19 testvérét ölette meg a trónteremben. A hercegeket egyenként fojtották meg az új uralkodó parancsára. A legfiatalabb még csak 11 éves volt.

1603-tól kezdődően az új rendszer értelmében a szultán már nem ölette meg a testvéreit, ehelyett a Kafes nevű palotabörtönbe záratta őket. Itt a hercegek nem gyűjthettek híveket, nem szíthattak lázadást, puccsot az uralkodó ellen. A Kafesben a hercegek biztonságban voltak, a szabadáguk rovására. A legtöbb herceg, aki ide került, aranykalitkában, de a külvilágtól elzárva élte le a teljes életét.

Forrás: https://daily.jstor.org, https://mult-kor.hu

(Képek: Getty Images Hungary)

• testvér
• szultán
• oszmán birodalom
• történelem
• törökország
• Gyerek