Lebilincselő videó! Ezt az utat teszi meg születésekor a baba

Most te is megnézheted, hogyan halad keresztül a baba a szülőcsatornán - belülről!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A berlini Charité kórház orvoscsapata Christian Bamberg vezetésével a világon először készített MRI-felvételt a szülésről, így úgymond belülről követhető a gyermek útja, amit a világrajövetelig megtesz. Mindezt még 2010-ben történt, ám a videót csak a közelmúltban osztották meg a nyilvánossággal.

Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy a felvételnek köszönhetően megfigyelhetővé vált a kicsi mozgása és pozíciója közötti kapcsolat. A kapott eredmény hozzásegítheti a szakembereket ahhoz, hogy előre felmérjék egy-egy kritikus fázis bekövetkezését, illetve általánosságban megkönnyítsék a baba - és nem utolsósorban a mama - dolgát.

A beszámolók szerint sok más kismama is szívesen adna életet gyermekében MRI-berendezésben - annak ellenére, hogy ez nyilvánvalóan nem a legergonomikusabb környezet egy szülő nő számára.

Mi is az az MRI?

Az MRI mozaikszó, jelentése magnetic resonance imaging, azaz mágneses rezonanciás képalkotás.

A röntgennel és CT-vel ellentétben az MRI ionizáló sugárzás helyett mágneses mezőt és rádióhullámokat használ a test molekuláinak átmeneti és veszélytelen gerjesztésére. Amikor a molekulák gerjesztett állapota megszűnik, jelet bocsátanak ki, melyet a számítógép képpé alakít - a kép pedig számos információt ad a szakembernek a test belső struktúráiról, illetve a különféle elváltozásokról, amelyek betegségek okozói lehetnek.

Az MRI-t egyebek mellett az agy- és a gerincvelő, az ízületek, illetve a keringési rendszer állapotának feltérképezésére használják.

Ilyen technikát alkalmaztak Berlinben

A szakemberek a szülés rögzítésére az úgynevezett cinematic MRI technikát alkalmazták. Lényegében folyamatosan készültek a felvételek a test ugyanazon részéről, adott esetben a szülőcsatornáról - és benne a babáról -, melyeket aztán igen pontos és részletes mozgóképpé lehetett összeállítani.

Nézd meg a videót!

A lenyűgöző felvételen te is figyelemmel követheted a baba útját a szülőcsatornában - belülről.

Így készült a videó

A szakemberek egy nyitott MRI-készüléket használtak a célra - egyrészt, hogy megfelelően hozzá tudjanak férni az édesanyához, másrészt, hogy ez utóbbi is tudjon valamelyest mozogni. Hasonló jelentőséggel bírt az is, hogy az erős mágneses tér ne zavarhassa meg a baba szívhangját ellenőrző kardiotokográfot, azaz CTG-t, ezért egy új monitort is kifejlesztettek, direkt erre a célra.

Mindazonáltal az MRI érthető módon nem a legkényelmesebb hely a vajúdásra. Ezért az anyukának csak a szülés legutolsó fázisban kellett elhelyezkednie a készülékben - az ezt megelőző időszakban szabadon mozoghatott, legalábbis, amennyire az állapota ezt lehetővé tette. Mivel a szerkezet működése meglehetős zajjal jár, a bátor nőnek fülvédőt kellett viselnie.

Így vedd fel a kapcsolatot születendő gyerekeddel

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hang a babára nem volt hatással mindaddig, amíg a zajokat nagyban tompító magzatburok meg nem repedt - milyest ez megtörtént, és a kicsi feje előbukkant a szülőcsatornából, az orvosok azonnal leállították az MRI-t.

Könnyebb és biztonságosabb szülés

A szakemberek reményei szerint az új eljárásnak köszönhetően a jövőben több információ áll majd rendelkezésükre arról, hogy miként halad át a baba a szülőcsatornán. Ezáltal nemcsak a születendő gyermek és az édesanya dolgát könnyíthetik meg, hanem az esetleges kritikus szakaszok elérkezését is előre láthatják. Elképzelhető, hogy ily módon az is kerül, miért van szükség egyre gyakrabban császármetszésre.

Ezt is szeretjük