Sírva posztolta képét szülés után pár nappal az édesanya: nők ezreihez szólt
Lefotózta a hasát, és posztolta egy fontos üzenet kíséretében.
Ruth nehéz szülés árán adott életet kislányának, Presley-nek, rövid időn belül pedig, talán részben a traumatikus szülésélmény miatt, szülés utáni depresszió alakult ki nála. Hosszú volt az út, amit megtett a lelki megerősödés felé, de elérte, és úgy határozott, segít azoknak az anyáknak, akik hozzá hasonló helyzetbe sodródnak szülés után.
Ruth-nak a depressziós tünetek mellett nehéz volt megbirkóznia a testén kialakult változásokkal is. Annak ellenére, hogy odafigyelt magára és a fizikumára, nehéz vajúdás után megcsászározták, és hatalmas vágással, terhességi csíkokkal a hasán tért haza a kórházból.
A fiatal anyuka mindezt nemcsak azért érezte szörnyűnek, mert úgy igyekezett a terhesség alatt fitt maradni, vagy mert meg akarta őrizni alakját, amennyire csak lehet, hanem azért is, mert gyakori és gigantikus hibába esett. A kilenc hónap alatt számos modell Instagram- és Facebook-oldalát kezdte követni, akik éppen a nőknek abba a csekély százalékába tartoznak, akik szerencsés genetikájuk révén hamar elérték szülés után azt a formájukat, amelyet célként kitűztek maguk elé. Ruth is erre vágyott.
A természetes, a normális, az általános pedig abszolút nem ez: a legtöbb várandós nő hasa csíkos, megereszkedett, sokáig gömbölyded marad a baba világrajötte után is, és bizony a császáros vágások sem tűnnek el nyomtalanul, sőt, nem is gyógyulnak egyik napról a másikra. Ezzel azonban semmi baj: a test egy új életet alkot meg és hoz világra, ami hatalmas igénybevételt jelent, semmi furcsa nincs azon, hogy ez utólag meglátszik.
Ruth minden anyát arra figyelmeztet, hogy ne essen az ő hibájába. Fontos gondolatok kíséretében posztolt egy fotót frissen császározott hasáról az Instagram-oldalán. Alul idézünk a többi anyához intézett leveléből, melyen érdemes elgondolkodni.
"Könnyes szemmel posztolom ezt a képet. A terhesség és a kislányom születése a legszebb dolog volt, amit valaha átéltem. (...) Amikor ez megtörténik veled, az maga a csoda. (...) Ami engem ma idehozott, az a dolog szülés utáni része. Rengeteg modellt követtem, és amikor láttam a fotóikat, amiket öt perccel szülés után készítettek magukról a medence szélén, azt reméltem, velem is így lesz. 25 évesen szültem, egészségesen, fiatalon. Aktív maradtam a terhesség alatt, a legjobb vitaminokat szedtem, edzeni jártam, terhességi csíkok elleni krémekkel kentem magam, és sok könyvet elolvastam a természetes úton való szülésről. Mégis trauma volt a szülésem, császároztak, és egy ideig szoptatnom sem sikerült, volt egy vágásom, és még csíkjaim is lettek. Ezt a képet pár nappal a szülésem után készítettem. El voltam keseredve, el sem hittem, hogy ez én vagyok. Azért posztolom a képet, mert tudom, milyen érzés ezeket megélni. (...) Szeresd magad. Tudd, hogy nem vagy egyedül. A hasonlítgatás ellopja az örömöd. Ne hagyd, hogy a közösségi oldal mondja meg, mi a szép, mi igazi."
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő! További részletek: feminaklub.hu/ Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban. Időpont: 2024. október 24. 18 óra Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióTényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
OLVASD EL EZT IS!
- baba
- kisgyerek