Méh nélkül született, és ikrei lettek: ismerd meg az édesanya különleges történetét

Azt gondolták, nincs remény, de az orvostudomány segített.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csodálatos, hogy mire képes az orvostudomány - más nem is lehetne a reakció arra az igaz történetre, ami egy szerencsés angol párral esett meg.

Sam, Hayley és a két kislány, Darcey és Avery

Hayley és Sam tinikoruk óta barátok voltak, majd miután barátságuk szerelemmé fejlődött, össze is házasodtak. A köztük lévő kötelék nagyon erős, mely köteléket még tovább erősítette mindaz, amit Hayley-nek 19 éves korától fogva át kellett élnie. Sam végig mellette volt, és támogatta. Ma már minden borzalom a múlté, pedig volt idő, hogy minden reménye szertefoszlott.

A szomorú diagnózis

19 éves korára Hayley csinos fiatal nővé cseperedett, de furcsállni kezdte, hogy annak ellenére, hogy már túl van a serdülőkoron, és külsőleg nőiessé vált, még nem kezdett menstruálni.

Elment hát kivizsgáltatni magát, és azt a borzasztó hírt kapta, hogy soha nem szülhet gyermeket, ugyanis méh, petefészkek és petevezeték nélkül született, genetikailag férfinak, XY kromoszómával. Hayley döbbenten hallgatta a diagnózist: "Amikor azt mondták, nincs méhem, elsötétült körülöttem minden, a rosszullét kerülgetett. Az volt a legnagyobb félelmem, hogy nem lehet gyerekem. Hirtelen az életem egy része elveszett, mintha félember lennék. Hogyan fogom ezt tudatni a majdani párommal? Ez futott át az agyamon" - emlékszik vissza manapság, immár anyaként.

Amikor felcsillant a remény

Hayley és Sam sokat beszélgettek a problémáról, és közös erővel próbálták elviselni a terhet, hiszen mindketten szerettek volna családot. Egy nap azonban felcsillant a remény, hogy mindez nem csupán álom.

10 dolog a baba környezetében, ami bölcsőhalálhoz vezethet

Nézegess képeket!

Elolvasom

2007-ben újabb orvosi vizsgálatra került sor, amikor is Hayley egy frissen alkalmazott specialista kezei alá került a Royal Derby Kórházban. Az ultrahangot szemlélve az orvos olyasmit vett észre, ami felett az addig vizsgálódó szakemberek elsiklottak: egy aprócska méhkezdeményt látott meg az alhas üregében, amely, miután Hayley szervezetében nem termelődött ösztrogén, nem fejlődött ki, mint ahogyan az normál esetben lenni szokott. A méh csupán pár milliméteres volt, de reményt adott arra, hogy Hayley egyszer majd mégis szülhet, még ha petefészkek hiányában így sem válhatott biológiai anyává.

Rögös út vezetett a szülészetig

Az aprócska szervkezdeményt látván a specialista hormonkezelést javasolt, amely el is kezdődött, Hayley méhe pedig növekedésnek indult. 2011-ben az orvosok úgy látták, a szerv készen áll a mesterséges megtermékenyítésre.

Petesejtdonort és Sam spermiumait felhasználva megtörtént a beültetés, amelyet tíz nap szigorú ágynyugalom követett. Hayley és párja ezután elvégeztek egy terhességi tesztet, majd még néhányat, hogy bizonyosságot szerezzenek: a nő hosszas hormonkezelés és orvosról orvosra járkálás után teherbe esett, és mint azt egy későbbi vizsgálat kimutatta, ikreket hordott a szíve alatt.

Hayley és Sam ma már két gyönyörű kislány, Darcey és Avery szülei, akik egyébként épp egy karácsony este születtek meg természetes úton: "Anyává válni a legcsodálatosabb pillanat volt az életemben. Amikor először kezembe vehettem a lányokat, elmondhatatlanul boldog voltam. Kilenc év telt el abban a tudatban, hogy mindez soha nem történhet meg, de abban a percben minden fájdalmam köddé vált. Darcey és Avery a legszebb kislányok a világon. Érzelmileg kimerültünk ugyan, de újra nekivágnék az egésznek egyetlen ölelésért cserébe, amit a kicsiktől kapok" - nyilatkozta a boldog anyuka.

Fotó a párról: www.telegraph.com

Ezt is szeretjük