Mérgező felnőtt viszonyok a gyerek körül: hogyan kell kezelni a pszichológus szerint?
Egyáltalán nem mindegy, hogyan kommunikáljuk, hogyan magyarázzuk a gyerek előtt a rossz viszonyt.

rossz-viszony
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Borzasztóan szerencsés, ha egy család tagjai békében és nyugalomban, szeretetben tudnak együtt élni, és szerencsés az a gyerek is, aki ilyen légkörben nőhet fel. Sajnos azonban sok családban vannak egymással rossz viszonyban, és ez akarva-akaratlanul a gyerekhez is eljut.

Ahol mindennaposak a konfliktusok, hangosak a viták, nem könnyű sem felnőttnek, sem gyereknek lenni. Miután azonban a gyereket a felnőttek vitái még érzékenyebben érintik, fontos figyelni rá, mit és hogyan kommunikálnak felé a rossz viszonyban élő felnőttek, és hogyan viselkednek, vitáznak előtte.

A pszichológust, Sákovics Dianát, a Dívány.hu főszerkesztő-helyettesét kérdeztük meg a témában.

 Veszekedhetünk-e a gyerek előtt?

Ha két ember között feszültség van, akkor, ha találkoznak, vagy, különösen, ha egy fedél alatt élnek, sok lehetőség adódik vita kibontakozására. A konfrontáció azonban nem két emberről szól, amikor a gyerek is jelen van: ő ugyanis mindennek szem- és fültanúja.

- Miért ne veszekedjünk, vagy épp veszekedjünk-e bátran a gyerek előtt a velünk rosszban lévő családtaggal?

- Itt nem is az a fő kérdés, hogy csináljuk-e, vagy ne, hanem inkább az, hogy hogyan kezeljük a konfliktusainkat. Ha nem veszekszünk, de néma sértettséggel, szurkálódással vagy a másik semmibe vételével fejezzük ki neheztelésünket, az sem jobb út annál, hogy az indulatainkat a másikra eresztve, a helyzet mérlegelése nélkül veszekszünk valakivel. Ezek különböző módokon, különböző szinteken, de mindenképpen negatív hatással lesznek a gyerekekre. Ők ugyanis nagyon érzékenyek a konfliktusra, már egészen kisgyerekkorban érzékelik a feszültséget a felnőttek között. Különösen igaz ez akkor, amikor két közeli szerettük - szülők, nagyszülők - feszül egymásnak.

Ennek ellenére a cél nem az, hogy ne legyen konfliktus a családban, hiszen az teljesen természetellenes. Konfliktusok mindenhol vannak. A gyerekek életében is lesznek, és éppen a szülők azok, akiktől megtanulják, hogyan kell ezeket a helyzeteket jól kezelni, hogyan lehet ezekből úgy kijönni, hogy az emberben ne maradjanak tüskék. A konfliktus felvállalása, nyílttá tétele tehát fontos a gyerek fejlődése szempontjából - mondja a pszichológus.

A cikk az ajánló után folytatódik

- Hogyan vitázzunk, és hogyan ne? Van jó és rossz formája a vitázásnak a gyerek előtt?

- A kutatások szerint a legkárosabb vitatkozási formák, amikor a felek verbálisan vagy fizikailag agresszívek: szidják, szapulják, támadják, fenyegetik, megütik, rúgják, ráncigálják egymást, ha nem beszélnek egymással, nem szólnak egymáshoz, levegőnek nézik a másikat, és, amikor egyszerűen kilépnek a vitákból megoldás nélkül. A csendes terror, vagyis a kommunikáció és az együttműködés felfüggesztése a gyerekek szempontjából még a nyílt vitáknál is károsabbak. A gyerekek ugyanis nyílt konfliktus esetén érzékelik, hogy gond van, ezért kezdeni is tudnak vele valamit. A csendes eltávolodásban azonban a gyerekeknek fogalmuk sincs arról, mi történik, csak azt tudják, hogy valami rossz. 

Konfliktus esetén tehát arra érdemes törekedni, hogy ne kizárólag a saját sérelmeinkkel legyünk elfoglalva, hanem próbáljuk megérteni a másik felet, az ő szempontjait. Ilyenkor sokat segít, ha a saját érzéseinket tisztán, nyíltan, önmagukban kommunikáljuk, és nem a másikat hibáztatjuk, okoljuk értük, ahogy sokat segít az is, ha tényleg meghalljuk azt, amit a másik mond. Nem a vádaskodást, nem a vagdalózást, hanem azokat az érzéseket, amik emögött vannak. Tehát a legdurvább indulataink közepette is jó, ha képesek vagyunk tisztelni a másikat. Érdemes törekedni arra, hogy ne csak érzelmeket fejezzünk ki, de meg is oldjuk a problémákat, hogy kompromisszumra jussunk, hogy úgy hagyjuk abba a beszélgetést, hogy látjuk az élhető jövőt. 

Ezzel mutatjuk a gyereknek a legjobb példát, ezzel nem marad benne feszültség, és nem utolsósorban: nekünk is így lesz a legjobb - mondja Sákovics Diana.

Ha én haragszom, te se szeresd?

A felnőttek konfliktusa a felnőtteké, nem a gyereké, ám lát, hall és érez, így aztán magyarázatra szorul, mi zajlik a felnőttek között.

- A szülő a saját rossz viszonyát hogyan magyarázza, kommunikálja a gyerek felé? Kell róla beszélnie?

- Érdemes a gyerekkel nyíltan beszélni az érzéseinkről - persze, a korának megfelelően -, hiszen ezzel mintát is mutatunk neki, segítjük abban, hogy ő is kifejezhesse, ami benne van. 

Mint azt a szakértő is mondja, beszélni kell a gyerekkel a konfliktusról. Nem mindegy azonban az sem, hogyan tesszük. Sajnos sokan várják el a gyerekektől is, hogy haragudjanak az illető felnőttre, úgymond, ne szeressék, mivel a szülőnek is negatív érzései vannak irányában. A helyzet a pszichológus szerint más-más módokon árnyalt lehet, de hiba, ha a szülő egy amúgy veszélytelen családtaggal való szeretetteljes kapcsolattól megfosztja a gyereket.

- Miért lehet nagy hiba a szülő részéről, ha a haragot a gyerek részéről is elvárja a vele rossz viszonyban lévő családtag felé?

- Erre azért nehéz válaszolni, mert nagyon különböző dolgok lehetnek egy ilyen viselkedés mögött. Ha például a szülő veszélyesnek tart egy családtagot, mert például az alkoholhasználata miatt kiszámíthatatlan, agresszív lehet, akkor kifejezetten jól teszi, ha megóvja tőle a gyereket, még akkor is, ha a gyerek egyébként kedveli az illetőt. Ez az az eset, amikor a másik valós veszélyt hordoz. Aztán elképzelhető olyan eset, amikor a másik nem jelent veszélyt a gyerekre, de a szülő azt gondolja, hogy rossz hatással van rá. Ilyenkor is jó indoka van a szülőnek elkerülni az illetőt, legalábbis ő ezt hiszi, és ezzel a hittel sokszor elég nehéz bármit is kezdeni. Aztán ott van az is, hogy, ha a szülő neheztel egy családtagra, és ennek sokszor hangot is ad, akkor a gyereknek gyakran eleve ambivalens érzései lesznek az illetővel kapcsolatban, hiszen az, amit a szülő gondol másokról, óriási súllyal esik latba a gyerek gondolkodásában. 

Röviden: természetesen az, ha a szülő megfosztja a gyereket attól, hogy egy családtagjával jó kapcsolata legyen, nem helyes. De ez ritkán ennyire egyszerű, és szinte soha nem arról szól, hogy a szülő tudatosan kényszerítené bele a gyereket abba, hogy az ő sértettségével azonosuljon - mondja a pszichológus.

A szülőnek tehát saját konfliktusait úgy kell kezelnie, hogy a gyerekben ne keltsen szorongást, feszültséget. Legyen az ő szintjén őszinte, mutasson jó példát neki a konfliktuskezelésben, hiszen a gyerek épp csak tanulja, egyes helyzetekben hogyan kell viselkedni. Saját haragja okán pedig, ha a másik felnőtt nem jelent a gyerekre veszélyt, ne tiltsa el tőle a gyereket. Hiszen ezzel egy szeretetteljes kapcsolat útjába áll, ami semmiképp sem jó, sőt, veszteség a gyereknek. Nem is beszélve arról, milyen feszültségben élhet a benne lévő ellentétes érzések miatt.

Százéves nevelési elvek

A gyereknevelésben nemcsak a pszichológia, de a gyakorlati teendők is fontosak. Száz éve még egész másként csináltak dolgokat: ezekből sorolunk néhány, egészen hajmeresztő elvet.

Képek: Getty Images.

Ezt is szeretjük