8 szokatlan név, ami gyönyörűen cseng: több gyereknek adhatnák
Nagyon szépen hangzanak, mégsem elcsépeltek.
Keresztnevet választani nem egyszerű dolog, hiszen több szempontot figyelembe kell venni. A vezetéknévvel való összeillőséget, a becézést, de főleg a gyerek érdekeit, hogy túl furcsa névvel ne sújtsa az ember egy életen át.
Vannak, akik arra is figyelmet fordítanak, hogy ne szaladgáljon három ugyanolyan nevű gyerek az oviban, vagyis, ne legyen elcsépelt a név, amit a gyerek kap. Ebben segítünk most nyolc fiú- és nyolc lánynévvel, melyek, bár szépen csengőek, nem gyakoriak: ezek közül is érdemes válogatni.
Nyolc lánynévötlet
Auróra - hajnal, hajnalpír. A hajnal római istennőjének neve.
Eleonóra - az arab Ellinor egy változata.
Heléna - görög eredetű név, melynek jelentése az, hogy sugárzó, fényes.
Kamélia - a név a kamélia virág nevéből ered.
Karina - orosz eredetű név, melynek jelentése az, hogy csinos, becses.
Karolina - a Karola név továbbképzett alakja, mely név a Károly női verziója. A Károly név jelentése az, hogy legény. Ebből kiindulva mondhatjuk, a Karolina lehetne a leány, de erre nem tér ki a szakirodalom.
Magdaléna - a Magdolna héber változata. Azt jelenti, Magdala városából való. A városnév azt jelenti, bástya, torony.
Polett - a francia Paula kicsinyítőképzős, magyar írás szerint írt változata. A Paula eredete a Pál férfinév, a Paulina a Pál női párja. A Pál jelentése az, hogy kicsi.
Nyolc fiúnévötlet
Alvin - német eredetű név, jelentése az, hogy nemes, illetve, hogy barát.
Armand - a germán Hermann francia verziójából ered, melynek jelentése hadsereg.
Belián - magyar eredetű név, mely azt jelenti, hogy fehér.
Edmond - az Edmund alakváltozata, jelentése nem tisztázott.
Maximilián - latin eredetű név, melynek jelentése nem tisztázott.
Rajmund - germán eredetű név, melynek jelentése isteni tanács, döntés és védelem.
Trisztán - kelta eredetű név, mely azt jelenti, hogy lárma.
További keresztnevek a Magyar Keresztnevek Tára internetes oldalán lelhetők fel. Ha bővül a család, mindenképp érdemes felkeresni ezt az ötletelés során. A nevek többségéhez rövid leírást is adnak azok eredetéről, jelentéséről.
A legnépszerűbb nevek
Időről időre vannak felkapottabb keresztnevek, melyeket gyakran választanak a szülők. Napjaink öt legtöbbször adott fiúneve gyakorisági sorrendben a Bence, a Máté, a Levente, a Noel és az Ádám. A legkedveltebb lánynevek ma a Hanna, az Anna, a Zoé, a Luca és az Emma. Az utónévstatisztika ezen a linkelt weboldalon évekre bontva lekövethető.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!