Miért baj, hogy idén elmarad az őszi szünet? Az iskolapszichológus véleménye
Teveliné Horváth Melinda szerint más a mai generáció leterheltsége.
A Covid-járvány felborította a biztonságos, megszokott életrendünket és az iskolai körülményeket is. Azt gondoltuk, hogy az idei tanév végre rendben fog zajlani, ehhez képest ismét nem várt tényezőkkel és egy instabil helyzettel kell szembenéznünk.
Közben pedig olyan elvárásokat támasztanak a gyermekek felé, hogy folyamatosan teljesítsenek, és viselkedjenek jól, állják az iskolai kihívásokat. Sokszor halljuk, hogy rugalmasak a gyerekek, ezt is megoldják. És a pedagógusokra is hasonlóképpen rakják rá a terheket. De nem megy ez mindenkinek olyan könnyen. Teveliné Horváth Melinda okleveles pszichológus, iskolapszichológus, sportszakpszichológus, pedagógus, life coach írása következik.
Szükség van hosszabb pihenőkre
Az iskolában zajló szellemi munka nagy terhet jelent, melyben a diákok és a pedagógusok is elfáradnak. A folyamatos, délelőtti - illetve alsó tagozaton ráadásul délutáni is - terhelés miatt szükségük volna hosszabb pihenőkre. Megállapították, hogy a tanulási teljesítmény szempontjából sokkal hatékonyabb például, ha tanulás közben iktatunk be szüneteket, és több rövidebb turnusra osztjuk a délutáni leckék megtanulását, nem egyszerre akarunk mindent megtanulni. A tanulás közben tartott rövidebb pihenők jó hatással vannak a tudás elmélyítésére.
Más a mai generáció leterheltsége
Jóllehet, többször halljuk, hogy „bezzeg a mi időnkben sem volt őszi szünet, mégis túléltük”, azt gondolom, a mai generáció leterheltsége és a gyerekek természete, viselkedése teljesen más, mint akárcsak néhány évtizeddel ezelőtt volt. Már alsó tagozatosként több órájuk van, illetve kötelezően részt kell venniük a délutáni tanulószobás foglalkozásokon is. Ez korábban nem így volt, ha megtehették a szülők vagy nagyszülők, hogy vigyázzanak a gyermekre, nem kellett napközisnek lennie.
Ez pedig egy nagyon sarkalatos kérdés. Különböző háttérből és különböző ingerfeldolgozási képességekkel rendelkeznek a diákok. Vannak olyan szorongó vagy ingerekkel hamar túltelítődő gyermekek, akiket megvisel a délutáni gyerektömeg, zaj és mindenféle inger. Az ő idegrendszerüknek több egyedüllétre, csendre és pihenésre volna szükségük, ezért nehezebben viselik, és érzékenyebben reagálhatnak a délutáni, iskolában töltött órákra.
Tehát visszatérve a kezdeti felvetésre, valóban, korábban nem volt őszi szünet, de mégis több szabadideje volt a gyerekeknek, voltak olyan gyerekek, akik a délutánjaikat otthon töltötték. Kamasz gyermekeknél jellemző, hogy hétvégente győzik kipihenni az egész hét fáradalmait, és gyakran 11 óráig, délig is alszanak. Nekik másként működik a biológiai órájuk, gyakran nem tudnak korán elaludni és korán felkelni sem.
A mai generáció ebben a felgyorsult világban túl van terhelve, ez nem kérdés. Sokkal több pihenésre volna szükségük gyerekeinknek. Sokkal több támogatásra és elismerésre volna szükség pedagógusainknak. Az sem érdeke egyik félnek sem, hogy túlterhelt, fáradt pedagógusok legyenek az iskolában. A gyermekek alapvető szükséglete, hogy biztonságos keretek, szabályok vegyék körül, és ha ebben változás történik, meginoghat a biztonságérzetük. A kiszámíthatatlanság, a hirtelen változásokra reagálás a legnehezebb ebben a tanévben.
Csak a jéghegy csúcsa
Az őszi szünet elmaradásával kapcsolatban tulajdonképpen három napról elmélkedünk, amit nem kapnak most meg a gyerekek. A hangsúly azon lett volna, hogy összefüggően, egyben kapja meg a teljes hetet mindenki, ahogy szokott lenni, hiszen a nagyobb elutazások - akár őszi pihenésre, akár a távoli nagyszülőkhöz - ilyenkor könnyebben levezényelhetőek. Valószínűleg most is lesznek családok, akik nem fogják iskolába vinni a gyermeket, mert már előre lefoglalták az utazást, számoltak ezzel az egy hét szabadsággal. Ami a gyermekek, szülők és pedagógusok számára biztató lehet, hogy majd a hosszabb karácsonyi szünetben igyekszünk a családdal minél több közös időt együtt tölteni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tehát az őszi szünet elmaradása csak a jéghegy csúcsa. Nem az őszi szünet léte a legalapvetőbb kérdés, hanem a stabilitás, a tanév rendjének biztonsága, a válsághelyzet további kimenetele és egy olyan oktatási rendszer, amiben gyermek és felnőtt is jól érzi magát. És próbáljunk bízni abban, hogy lesz még a jövőben kiszámíthatóbb, biztonságosabb, nyugodtabb tanévünk, mint az elmúlt években volt.
Mit sportoljon a gyerek?
Fontos, hogy minden gyermek a maga ütemében fejlődik, más-más jártasságokban jeleskedik, és ízlésük, mozgásigényük a korral változhat. Mutatjuk korcsportok szerint az ideális sportokat.
Megtanít uralkodni az érzelmeken, fejleszti a koordinációt: 9 sport gyerekeknek, amitől sokat fejlődnek
A sportolás fontos készségeket fejleszt a gyerekekben, és kihat a viselkedésükre is.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary