Hány másodpercig tart az igazán jó ölelés? Így hat a gyerek értelmi és érzelmi fejlődésére
Az ölelésnél nincs egyszerűbb eszköz az érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Azt, hogy egy gyermeknek minden alapszükségletét biztosítsák a szülei, a legjobb tudásuk szerint, többféleképpen is lehet értelmezni, a fizikai szükségleteken túl pedig kiemelt hangsúlyt kell hogy kapjanak a lelki szükségletek is, többek közt a biztonság, a szeretet, a kötődés, az önazonosság és az önbecsülés iránti vágy.
A gyerekek érzelmi szükségleteinek számos további összetevője is van, mindegyik szerves része lesz azonban érzelmi intelligenciájuk alakulásának, melynek fejlesztéséhez számos lehetőség áll a szülők rendelkezésére, azonban egyik sem olyan magától értetődő, egyszerű, hatékonyságát tekintve viszont igencsak alulértékelt, mint az ölelés, melyről nem véletlenül tartják úgy, hogy terápiás hatása van.
Hihetetlen hatásai vannak az ölelésnek
A világban való navigáció a kisbaba megszületése utáni első pillanatokban az érintéssel kezdődik el, az édesanya vagy édesapa bőrének tapintása, melege képes csak megnyugtatni az új jövevény zajokkal, hűvös érzetekkel, csupa-csupa idegenséggel terhelt idegrendszerét. A szoros fizikai kontaktus szükségessége végigkíséri a csecsemőkort, az erre való igény azonban később sem szűnik meg, csupán mértéke változik.
A bújás, az ölelés minden gyermekre és felnőttre pozitív hatással van, az agyban olyan neuromodulátorokat, neurotranszmittereket felszabadítva, mint az oxitocin, a szerotonin vagy éppen a dopamin, melyek csökkentik a félelem és a stressz szintjét, nyugalmat, elégedettség-, öröm- és boldogságérzetet adnak. Számos kutatás bizonyította, hogy mindezek által az ölelés erősíti a bizalmat és a kötődést, csökkenti a szorongást, az alvászavarokat, felszabadultabb, a társas kapcsolatokban nyitottabb viselkedést eredményez, nem utolsósorban pedig a kognitív funkciókra is pozitív hatással van, javítja a tanulási készségeket, illetve a memóriát is. Korábbi cikkünkből megismerhetsz néhány jelet a gyerekrajzokon, amelyek arra utalnak, hogy nincs minden rendben a kicsivel.
Egy biztonságot adó, megnyugtató, jelenléttel és törődéssel mélyen átitatott szülői ölelés hatalmas kincs a gyerek érzelmi intelligenciájára nézve, növeli az önbecsülését, erősíti a szülő-gyermek kötődést, segít megélni a kapcsolódás, az empátia és a valahová tartozás érzését, emellett az érzelmek kommunikációjának is kiváló eszköze, amiből a gyerek sokat tanulhat az emberi kedvességről, a vigasztalás erejéről is. Mindezt a gyerek könnyen megtanulja és lemásolja, egészen gyönyörű például látni, ahogy társaival, testvéreivel, barátaival kapcsolatban is elkezdi alkalmazni a szelíd ölelés erejét.
Az őszinte és gyakori ölelés segít a pozitív énkép és az érzelmi kontroll alakulásában, valamint a gyermek alkalmazkodóképességét, rezilienciáját is fejleszti, segít neki hosszú távon is megtanulni, hogy a legfeldúltabb állapot sem tart örökké, meg tud nyugodni, támogatás és biztonság veszi körül, a nehézségek pedig elmúlnak. Azok a gyerekek, akik mindezt megtapasztalják, felnőttként is kiegyensúlyozottabbak lehetnek, társas kapcsolataikban pedig boldogabbak, nem beszélve arról, hogy a lelki egyensúly immunrendszerükre és általános egészségükre is kiemelt hatással lesz.
Hányszor, meddig és hogyan ölelj
Virginia Satir szociológus, család- és pszichoterapeuta elhíresült javaslata szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a jólléthez és 12 a növekedéshez, míg dr. Sara Gottfried orvos és kutató nyolc ölelést ajánl egy napra, melyek mindegyike legalább hét másodpercig tart. Gretchen Rubin, a The Happiness Project című bestseller szerzője szerint már hat másodpercnél elkezdődik a varázslat, egy 2021-es kutatás szerint viszont a 20 másodperces ölelésnek van igazán lényeges hatása a stressz csökkentésében.
Minél többször és minél hosszabb ideig tartó öleléseket kap egy gyerek, annál jobb, persze csak akkor, ha ezt ő is szeretné, a szülő részéről pedig őszinte a gesztus. A szívből jövő ölelés a szülőknek is segít jelen lenni, a pozitív hatások pedig egytől egyig kölcsönösek. A jó ölelés lelassítja kicsit az időt, és segít egymásra figyelni. Mikor már eljött a megkönnyebbülés pillanata, még ki lehet tartani néhány másodpercig, emellett érdemes koncentrálni a lassú légzésre is.
Fontos, hogy olyan ölelést kapjon a gyerek, amilyet szeretne, ha szükséges, egy oltalmazó, védelmet nyújtó maciölelést, ha pedig csak arra vágyik, egy rövidebbet, épphogy csak összeérőst. Esti meseolvasáskor, találkozáskor, összebújáskor, beszélgetés során érdemes megadni az idejét és a módját, azonban nem biztos, hogy olyankor célszerű próbálkozni, mikor ezer fontos teendője akad épp a gyerkőcnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így ne csináld
Az ölelésnek a gyerek érzelemkitörése esetén is megnyugtató hatása lehet, különösen előtte, ha még csak nyűgös, és egy kis töltődésre van szüksége. Az ingerült, megbántott, dühös gyerek szervezetében nagyobb mértékű kortizol termelődik, és akár 20 percre is szükség lehet, míg ez normalizálódik, ezt az időt azonban az ölelés képes lerövidíteni. Ha már nehéz megnyugtatni, fontos, hogy erőltetni semmiképp sem szabad a testi kontaktust, de például meg lehet próbálni kitárt karokkal hívni, és biztosítani róla, hogy ha szeretné, és kész rá, ölelés várja.
Amikor a gyerek mérgelődik, és nem kívánja a szülő közelségét, jobb nem erőltetni, a gyermek autonómiáját fontos mindig tiszteletben tartani, sosem szabad rákényszeríteni az ölelést, tilos túlságosan megszorítani, és nem szabad tovább ölelni, ha ő már elhúzódna.
Ha nem akar ölelést, nem kell kudarcként felfogni, meg lehet kérdezni, esetleg szeretne-e valamit helyette, legyen az pacsi, simogatás vagy épp verbális megerősítés, de fontos figyelemmel lenni arra is, hogy nem minden gyerek szeret ölelkezni, ami mögött sok minden állhat, az egyedi személyiségjegyektől a szenzoros érintettségen át az autizmus spektrumzavarig.
A gyermek testi autonómiáját és döntését mindig tiszteletben kell tartani, az ölelés sosem lehet kényszer vagy épp érzelmi zsarolás tárgya, csakis pozitív élmény kötődjön hozzá. Annak pedig, ha elutasítása miatt azt az érzést keltik a gyerekben, hogy baj van vele, vagy épp nem is szereti a szüleit, hosszú távon jelentős negatív hatásai lehetnek, mint ahogy annak is, ha az ő ölelését vagy az erre való igényét utasítják vissza. Erre sem az idegesség, sem a teendők sora nem lehet ok, és az sem, ha épp rossz fát tett a tűzre, a szeretetmegvonással való büntetés és az ő szeretetmegnyilvánulásának elutasítása traumatikus lehet számára.
Hogyan rajzolja le a fát a gyerek? Ennyire tartja magát értékesnek
A gyerekek kimondatlan érzelmeit és lelki történéseit közvetítik a rajzaik.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- gyereknevelés
- hiperaktív
Ha lobbanékony, okos és makacs: így kezeld az intenzív gyereket
- gyereknevelés
- önbizalomromboló mondatok