Honnan ismerhetők fel a mérgező szülők? 4 jel, hogy ideje komolyan beszélned velük

A toxikus anya vagy apa káros hatása felnőttkorban is erőteljesen megmutatkozik.

GettyImages-1070272172
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyermek személyiségének fejlődésében nagy szerepet játszanak a környezeti hatások, mint például az, hogy milyen családban nevelkedik. A szülők viselkedése, cselekedetei, értékrendje és hozzáállása nagyban meghatározza a gyermek viselkedését és magatartását is.

Ha a szülők át tudják adni a gyereknek azt, hogy a család a legfontosabb, akkor a gyerek megtapasztalja a szeretet, a kötődés és a biztonság érzését. De amennyiben valaki toxikus családban nő fel, mindez nem lesz evidens számára, a mérgező légkör pedig a gyermek személyiségére és későbbi életére is rányomja a bélyeget.

Hogyan ismerd fel a toxikus szülőt?

A mérgező, toxikus szülők felnőtt gyerekeikre is veszélyesek, hiszen gyakran manipulálják, érzelmileg zsarolják, befolyásolják őket, ami a párkapcsolataikra, karrierjükre is rányomhatja a bélyeget. Az ilyen anya vagy apa mindent megtesz azért, hogy éreztesse csemetéjével azt, hogy ki az úr a háznál, valamint azt, hogy a gyermek csak azért született meg, hogy egyetlen célja legyen, mégpedig a szülők jólétéről gondoskodni.

GettyImages-1097812804

Túlzott elvárások

A mérgező szülők egyik ismérve, hogy nem feltétet nélküli a szeretetük a gyermek iránt, és olyan túlzó elvárásokat támasztanak feléjük, amiknek szinte lehetetlen megfelelni. Az ilyen gyermek szinte csak a szülők árnyékában él, és úgy érzi, hogy csak akkor szeretik őt, ha letett valamit az asztalra. A toxikus szülő úgy érzi, a gyerek a tehetségét és minden elért sikerét neki köszönheti, viszont ha rosszul teljesít, azért a gyermek a hibás, és nem vállalja a felelősséget. Az állandó megfelelni akarás következménye pedig a gyermek mindennapjaira és későbbi életére is rányomja a bélyegét.

Nem hagy kibontakozni

A mérgező szülő személyiségzavarából adódóan uralni akarja a gyerek minden lépését, nem engedi azt, hogy döntési pozícióba kerüljön, hiszen úgysem tudna okosan dönteni. Nem hagyja kibontakozni, és semmibe veszi a gyerek vágyait, céljait. Emiatt a gyermek már az iskolában, de felnőttként is retteghet az új kihívásoktól, legyen szó munkahelyváltásról vagy akár párkapcsolatról.  

A cikk az ajánló után folytatódik

Kontrollál és irányít

A mérgező szülő mindent kézben akar tartani, és elvárja, hogy a gyereke azt tegye, amit mondanak neki. Ha pedig nem azt csinálja, amit elvárnak tőle, akkor pedig mártír szülőként érzelmi zsarolásba kezd, lelkiismeret-furdalást okozva számára. Az ilyen szülők gyerekei felnőtt korukban önbizalomhiányosak, szorongóak lehetnek, mégis ragaszkodnak a szülőkhöz, még ha a szeretetük nem is feltétel nélküli.

Igényli a figyelmet

Hiába felnőtt a gyermek, a toxikus szülő még akkor is rátelepszik, minden megoldandó feladattal, aprósággal őt keresi. Valójában nem egy szoros gyermek-szülő kötelékről, hanem egy parazita kapcsolatról van szó, ahol a szülő állandó jelenléte megkeserítheti a felnőtt gyermek és annak családjának életét.

GettyImages-624698226

Hogyan léphetsz fel a toxikus szülők ellen?

A toxikus szülőknek a fentieken túl még számos egyéb jellembeli kombinációja létezik, amelyeket szakember segítségével lehet feltérképezni, és segítséget kérni. Nagyon nehéz egy mérgező légkörből kilépni, de a szakemberek szerint fontos, hogy tudatosítsa a gyermek, hogy vannak alapvető jogai és szükségletei, amelyek megilletik őt, ilyen például az, hogy saját tapasztalatokat szerezzen, vagy hogy a szülőkétől függetlenül saját érdeklődési köre legyen. A szülők viselkedését ebben a korban már nagyon nehéz megváltoztatni. Sharon Martin szakember szerint érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat:

  • Egy toxikus szülőnek nehéz megfelelni, ugyanakkor jogod van saját döntéseket hozni, amitől jobban érzed magad.
  • Állítsd fel a saját határaidat: a határok segítenek egyértelmű korlátokat felállítani arra vonatkozóan, hogy mások hogyan bánhatnak velünk! Mondd el nekik, hogyan szeretnéd, hogy bánjanak veled!
  • Ne próbáld megváltoztatni őket: ehelyett összpontosíts arra, amit irányíthatsz: azt, hogy hogyan reagálj a szülők döntésére vagy egy konfliktushelyzetre!
  • Gondold át, milyen bizalmas információkat osztasz meg a szülőkkel, hiszen bármilyen személyes is az információ, később ellened használhatják!
  • Amikor a dolgok kezdenek elfajulni, egyszerűen menj el, vagy kérd meg a szülőket, hogy most hagyjanak téged magadra!
  • Segíthetsz nekik, ha megkérnek, de ha már felnőtt vagy, akinek van saját élete, esetleg családja, nem vagy köteles azonnal ott teremni, helyette megbeszélhettek egy időpontot egy adott héten, amikor átmész, és segítesz nekik, amiben kell.

Megcsinálja a háziját, és a tanárt is kioktatja: a fűnyírószülő súlyos károkat okozhat a gyerek lelkében

Ők azok, akik minden problémát és akadályt elkaszálnak a gyerek előtt: mindenbe beleszólnak az öltözködéstől kezdve az iskolaválasztásig, megcsinálják helyettük a házit, de még a tanárt is kioktatják, ha úgy érzik, igazságtalanság történt a gyermekkel.

Megcsinálja a háziját és a tanárt is kioktatja: a fűnyírószülő súlyos károkat okozhat a gyerek lelkében

A fűnyírószülő, bár a legjobbat akarja gyermekének, nagy károkat okozhat a személyiségében.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük