2 ok, amiért rettentő kártékony a kiabálás a gyerekkel: nem csak az önértékelését rombolja le

A gyerekkel való kiabálásnál konstruktívabb megoldásokat is találhatsz.

Kiabálás hatása a gyerekre
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hazánkban 2005-ben lépett hatályba az a jogszabály-módosítás, mely egyértelműen tiltja a gyerekek testi fenyítését. A legtöbben a törvénytől függetlenül is egyetértünk azzal, hogy a pofonnak nincs létjogosultsága a gyereknevelésben.

A verbális agresszió azonban más lapra tartozik. A hétköznapok során a gyereknevelésben gyakran tetten érhető egyik formája a kiabálás. Ennek szakértők szerint éppúgy semmi értelme - kizárólag káros hatásai figyelhetők meg -, mint a gyerekek fizikai bántalmazásának.

Képtelen lesz a tanulásra

- Az ordítás a harag elengedéséről szól, de nem hatékony módja a viselkedés megváltoztatásának - mondja Laura Markham, Ph.D., klinikai pszichológus, a Békés szülő, boldog gyermek - A kiabálás vége és a kapcsolatteremtés kezdete című könyv szerzője.

Dr. Markham szerint, amikor egy gyerekkel kiabálnak, az megijed, agya úgynevezett "harcolj vagy menekülj" módban kezd működni. Az állapot eredményeképpen leállnak az agy azon régiói, melyek a tanulásért felelnek. A kiabálást az agy vészhelyzetnek érzékeli, ezért minden olyan működését lekapcsolja, mely nem közvetlenül szükséges a védekezéshez. Tehát a gyakori kiabálás következtében a gyerek képtelen az otthoni tanulásra, melynek eredményeképpen iskolai teljesítménye is romlik.

Csökken az önbizalma, szorongó lesz

Egy NeuroImage című szaklapban megjelent tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a verbális bántalmazás és a gyakori ordítás miatt akár megváltozhat a gyermek agyának fejlődése is. Ezek a gyerekek szorongóbbá válnak, önértékelésük alacsonyabb lesz. A gyakran kiabáló szülők gyenge kommunikációs képességekkel rendelkeznek, és gyermekeiket is erre tanítják.

- A gyerekek nehezen tanulják meg szabályozni saját érzelmeiket, ha a szüleik nem mutatják meg nekik, hogyan kell - mondja dr. Markham.

Mi a jó megoldás?

A düh érzésével nincs semmi gond. Az számít, mihez kezdesz ezzel a haraggal. Nem kell eltitkolni, ha mérges vagy, de érdemes azon dolgozni, hogy a hirtelen jött dühöt átfordítsd valami más, konstruktívabb megoldásba. Mielőtt kitörne belőled a kiabálás, próbáld ki az alábbiak közül valamelyik - akár több - módszert is önmagad megnyugtatására!

  • Vegyél mély levegőt!
  • Rázd le a kezedet!
  • Tedd a kezed folyó víz alá!
  • Számolj magadban visszafelé!

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Igyekezz minél kevesebbet mondani addig, amíg kellően nyugodtnak nem érzed magad! Mindez természetesen sok belső munkát igényel. Próbáld megvizsgálni, hogy egy neked nem tetsző tevékenység mögött milyen motivációk húzódhatnak meg a gyerek lelkében. Hosszabb távon pedig érdemes megvizsgálni, melyek azok a szituációk, amik rendszeresen kiabálásba torkollnak. Ha a reggeli indulás vagy az esti lefekvéshez készülődés, érdemes több időt hagyni ezekre a napi rutinokra. Összességében pedig a több szabad játék, több mozgás, szülőkkel való több érzelmi kapcsolódás segíthet abban, hogy gördülékenyebben, kevesebb kiabálással teljenek a hétköznapok.

Amit soha ne mondj egy kamasznak!

A kamaszkor különösen érzékeny és vitákkal teli időszak. A szülő részéről egy kicsivel több hidegvérre van szükség, bizonyos mondatoktól pedig óva intenénk!

4 mondat, amit soha ne mondj egy kamasznak: nem csak a lelkét nyomorítja meg

Néhány mondat örökre nyomot hagyhat a gyerek lelkében.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük