Lekeverek egy pofont a gyereknek, hogy boldog legyen
Egy kis paskolás néha akár még jót is tehet, vannak azonban kíméletesebb módszerek is.
A gyermekvállalás komoly feladat - életünk végéig tartó kemény munka. Ráadásul általános recept sincs, hiszen minden gyerek más és más, ezért nem alkalmazható ugyanaz a szabályrendszer mindegyikük esetében.
Így aztán nem csoda, hogy a szülők és a szakemberek véleménye egyaránt megoszlik például a testi fenyítés - bizonyos korlátok közötti - alkalmazásáról. Ismert azonban néhány olyan nevelési módszer is, mely szinte mindig bejön.
Boldogabb lesz, ha megütöd?
Akárcsak a szülők, a szakemberek véleménye is erősen megoszlik arról, hogy van-e helye a nevelésben az esetenkénti náspángolásnak.
Az egyik tábor képviselői szerint a testi fenyítésnek kitett gyerek elveszíti azt a képességét, hogy a szülőt az elfogadás és az oltalmazás, a feltétel nélküli szeretet forrásának tekintse - holott ez az egészséges személyiségfejlődés szempontjából nélkülözhetetlen lenne.
Ha ugyanis a gyermek és a szülő közötti bizalom megromlik, a gyerek a későbbiek során úgy élheti meg az emberi kapcsolatokat, mint az élet szükségszerű velejáróit, melyek során vagy veszíteni lehet, vagy nyerni - átmenet a kettő között számára nincs.
Más szakemberek különbséget tesznek az óvó-féltő jellegű testi fenyítés és a szülő indulatából, illetve tehetetlenségéből fakadó bántalmazás között. Álláspontjuk szerint előbbinek lehet létjogosultsága a gyermek első éveiben, melyek azon szabályok kialakításáról szólnak, amelyek révén a kicsi megtalálhatja a helyét a világban.
Hiszen, mint mondják, adódhat olyan nevelési helyzet, amikor a szülőnek célszerű nyomatékosítania a mondanivalóját - főleg akkor, ha a gyerkőc olyasmit tesz, amivel veszélybe sodorhatja önmagát -, ezzel pedig semmiféle törést nem okoz csemetéje lelkében, feltéve persze, hogy kettőjük kapcsolata egyébként bensőséges és harmonikus. Sőt, mivel a kis renitens megtanul tekintettel lenni a környezetére, az élet minden területén sikeresebbé válhat majd.
Nem tisztünk igazságot tenni a fenti kérdésben, ehelyett a figyelmedbe ajánlanánk olyan nevelési tippeket, melyek garantáltan hatékonyak, miközben nélkülöznek mindenféle erőszakot.
Örülj, ha látod őt!
Számos családban gyakori, hogy mikor a gyerek hazaér az iskolából vagy a játszótérről, a szülei a következővel fogadják: azonnal vedd le a sáros cipődet, vagy tűnés leckét írni! Így pedig a gyerek honnan is tudhatná, hogy valójában szeretik őt?
Tény, hogy a legtöbben állandó rohanásban vagyunk, a kedvesség azonban nem igényel sok időt, mégis sokat javíthatsz vele csemetéd kedélyállapotán, miközben megpróbálod megszelídíteni rakoncátlan fürtjeit, vagy lenyomsz pár falat reggelit a torkán. Kis dolgok ezek, ám sokat jelentenek a gyerkőcnek, hiszen biztosítják őt arról, hogy valóban örülsz, mikor láthatod őt.
Tiszteld a gyereket!
A gyerekek éppúgy tiszteletet érdemelnek, mint a felnőttek. Ha nem bánsz a kicsivel tiszteletteljesen, később ugyanezt kaphatod vissza tőle. Ettől tekintélyed fikarcnyit sem fog csorbulni. A gyerek hamar megtanulja, hogy, bár a légy szíves, mosd meg a fogad, illetve a megterítenéd az asztalt nem hangzik utasításnak, engedelmeskednie kell. Ezzel pedig a lehető leghatékonyabban - saját példád által - tanulja meg, hogy neki is tisztelettel kell viseltetni a környezetében lévők iránt. Ennyit arról, hogy az idősebbek gyakran panaszkodnak a fiatalabb generációk tiszteletlenségére.
Lelki sérülések kisgyerekkorban
Már a kisgyermeket is számos lelki trauma érheti, melyek feldolgozása meghaladhatja erejét. Tudd meg, melyek ezek, hogy időben orvosolhasd a problémát!
Élvezd gyermeked társaságát!
Előbb-utóbb minden szülő megtapasztalja azokat az eseteket, amikor a gyerek társaságát szinte lehetetlen élvezni. Szó sincs tehát arról, hogy mindig kedvet kellene érezned a vele való időtöltésre. Ám amikor lehetőséged nyílik a közös kikapcsolódásra, igyekezz annak minden percét kiélvezni.
Miért is ne tennéd? Például azért, mert mindig eszedbe jut, hogy még mennyi dolgod van, ahelyett, hogy éppen érdeklődéssel figyelnéd a Simpson család tegnapi epizódját elmesélő gyermeked roppant fárasztó előadását. Ám éppen a legfontosabb feladatra kellene koncentrálnod - arra, hogy teljes szívvel örülj a kicsi társaságának. Ez pedig akkor lehetséges, ha célként tekintesz az együttlétre.
Persze, hogy nem jelent számodra túl nagy boldogságot, ha Barbie babákat öltöztethetsz csicsásabbnál csicsásabb ruhákba - de nem is ez a cél, hanem az, hogy együtt légy gyermekeddel, megismerd a világról alkotott véleményét, és megtudd, mi érdekli, zavarja, szórakoztatja vagy éppen untatja őt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha ellazulsz, sokkal inkább élvezed majd lurkód társaságát, olykor még tanulhatsz is tőle, ráadásul nem lesz lelkiismeret-furdalásod, amikor nem érsz rá még egy fél órát az Én kicsi pónimmal tölteni.
A kötet azokat az alapelveket veszi sorra, melyek segítséget nyújtanak a gyereknevelés kihívásainak sikeres átvészelésében. E szabályoknak hála, gyermekeid jobban viselkednek majd, élvezik az életet, tisztelik embertársaikat, megfontoltak lesznek, és kiállnak azért, amiben hisznek. Te pedig a lehető legjobban végezheted szülői feladataidat. A gyereknevelés 100 szabálya igyekszik átfogó képet nyújtani a témával kapcsolatban.
Kiadja a Scolar Kiadó.
A könyv ára 2750 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- gyereknevelés
Ha lopott a gyerek
- kisgyerek
- zaklatás
7 jel, hogy zaklatják a gyereked
- kisgyerek
- beteg gyerek