Hiszti, ellenkezés és éhségsztrájk

Így éld túl a 3 szülői rémálmot!

Úgy érzed, mintha porontyod minden erejével ellened dolgozna? Tudd meg, hogyan kezelheted!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Esetenként az alapvetően kiegyensúlyozott, boldog kisgyerek is szélsőséges módon nyilvánul meg, és nem is feltétlenül a dackorszak kapcsán. Ilyenkor sem a szép szó, sem a büntetés nem használ, és a kialakuló konfliktusok mind a szülő, mind a csemete számára érzelmileg megterhelőek.

A klasszikus hiszti

A kisgyerek legkésőbb két éves kora körül rádöbben, hogy saját akarattal rendelkezik, amit igyekszik is érvényesíteni a rendelkezésére álló eszközökkel.

Pironkodó szemtanúja lehetsz, amint kínos jelenetet rendez, lehetőség szerint nyilvános helyen, amit azzal tesz igazán pikánssá, hogy az áruház közepén földhöz vágja magát. Ha nem is minden esetben éri el azt, amit szeretne, azt azért látja, hogy ily módon erőteljes hatást képes gyakorolni környezetére, adott esetben rád, ami megerősíti abban, hogy a hisztit nagyon is célszerű szülőnevelő eszközként alkalmazni.

Így kezeld!

Először is fizikailag emeld ki a kicsit a helyzetből - a legjobb, ha átviszed egy másik helyiségbe, vagy legalább pár métert odébb mentek -, és várd meg, amíg valamelyest lenyugszik. Szidás vagy prédikáció helyett minél egyszerűbben mondd el, hogy azzal, amit tesz, rossz érzést okoz neked. Segítsd problémája megfogalmazásában: ezzel megmutathatod, hogy érzelmeit mások számára elfogadható módon is kifejezésre juttathatja.
Feltétlenül hozd a tudomására azt is, hogy nem ő maga rossz, hanem az adott megnyilvánulás nem megfelelő, majd zárd le beszélgetést egy kedves mondattal vagy gesztussal.

Előfordul azonban, hogy komolyabb a helyzet, és sem helyváltoztatás, sem a szép szó nem segít. Ha porontyod annyira belelovalja magát a kétségbeesésbe, hogy az erőlködéstől kékülni kezd, netán úgy érzed, hogy kárt tehet magában, amikor a fejét veri a falba, ne habozz, és öntsd le egy pohár hideg vízzel.

Nagyanyáink bevált praktikája, a hideg zuhany is hatásos lehet, ha azonban éppen távol a fürdőszobától, nyilvános helyen jön rá a hisztiroham gyermekedre, vedd az irányt a legközelebbi mosdó felé, és mosd meg az arcát hideg vízzel. Ha a meglepetéstől elhallgatott, jöhetnek a kedves szavak.

Ha a válasz mindenre: Nem!

Néha úgy tűnik, a gyerek élete az örökös ellentmondás, hiszen időnként a számára kedves programok, játékok, de akár kedvenc ételei ellen is képes tiltakozni. Valójában az állandó nem csak eszköz a kicsi kezében, melynek révén megtapasztalja, meddig mehet el.

Így kezeld!

A legfontosabb, hogy egyértelmű határokat jelölj ki csemetéd számára, vagyis szabd meg, hogy mit, mikor és hol tehet meg, és hozd a tudomására azt is, hogy milyen következményekkel jár ránézve, ha felrúgja a megállapodást. Így a kicsi egyre tisztábban látja majd saját helyzetét és lehetőségeit, és egyre kevesebb késztetést érez a kísérletezgetésre. Ha látja, hogy nem próbálsz kétségbeesetten újabb és újabb játékokat kiötleni ahelyett, amelyre nemet mondott, hogy lekösd, hanem elfoglalod magad, és rábízod, miben leli örömét, idővel rájön, hogy az állandó ellenkezés nem jó üzlet.

15 tündéri, kézzel készült gyerekjáték

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ügyelj azonban arra, hogy testbeszéded összhangban álljon azzal, amit mondasz vagy teszel, ellenkező esetben a gyerek elbizonytalanodik, és nem tudja, hogy a direkt vagy az indirekt üzenetnek feleljen-e meg.
Ha szeretnéd, hogy idővel elmaradjanak a jelenetek, lehetőleg csak abban korlátozd a gyereket, amiben muszáj. Minél többször követheti a saját akaratát biztonságot adó szabályok keretei között anélkül, hogy ezért meg kellene harcolnia, annál kevésbé próbál majd szembeszállni veled.

Ha nem eszik a gyerek

Megesik, hogy a gyerek heteken, hónapokon keresztül alig eszik, illetve szinte csak olyan táplálékot hajlandó magához venni, amire a fejlődő szervezetnek finoman szólva is kevéssé van szüksége. A csoki és az egyéb finomságok áldásosnak nem nevezhető hatásával természetesen a szülő is tisztában van, ám rendszerint enged a kicsinek, mondván, hogy így legalább van valami a gyomrában - ám ezzel a megfelelő vitamin- és tápanyagbevitel még korántsem biztosított.

Így kezeld!

Az első számú és legfontosabb szabály, hogy az evés ne legyen központi téma, ez ugyanis akár étkezési zavarok kialakulásához is vezethet. Legyél határozott, és ne engedj porontyodnak! Ha a gyerek a bizonytalanság vagy pláne a kétségbeesés jeleit fedezi fel rajtad, gyorsan felismeri, hogy az evést egyfajta manipulációs eszközként használhatja, hogy megszerezze, amit akar - például egy kis édességet. Ha bizonyos fajta ételeket egyáltalán nem hajlandó fogyasztani, egy kis leleményességre lesz szükséged.

Figyeld meg, hogy mi foglalkoztatja, és az azzal kapcsolatban álló színek, formák köszönjenek vissza az ételeiben. Ha például egy rajzfilmfigura az aktuális kedvence, rakd ki azt zöldségekből-gyümölcsökből, sajtból, akár három dimenzióban is.

Ha nem is eszik, a közös étkezések során maradjon mindvégig az asztalnál. Közben folyhat a beszélgetés szinte bármiről, a kellemetlen témákat és persze magát az evést kivéve. A tapasztalatok szerint oldott légkörben a gyerekek többsége néhány héten, akár néhány napon belül is felhagy az éhségsztrájkkal.

Ezt is szeretjük