Így kaphattok több tízezer forintos iskolakezdési támogatást: mutatjuk a részleteket
Több önkormányzat és vidéki város is nyújt iskolakezdési támogatást az arra rászorulóknak.

GettyImages-1041987758
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek


Hamarosan beköszönt az ősz, ezzel együtt az iskola is elkezdődik. A diákok rövidesen találkoznak rég nem látott barátaikkal, osztálytársaikkal és kedvenc tanáraikkal. A sulit megelőző hetekben a legfontosabb kellékek beszerzése is napirenden van, nincs szinte olyan gyerkőc, aki ne válogatna szívesen az új iskolatáskák és díszes füzetek között.


A szeptemberi iskolakezdés ugyanakkor minden évben kihívások elé állítja a családokat, jellemzően sok háztartás pénztárcáját terhelik a kiadások, legyen szó egy, két vagy akár több gyermek iskolai felszerelésének beszerzéséről.


Így kaphattok több tízezer forintos iskolakezdési támogatást

Bár a 2020/21-es tanévtől a diákok már teljesen ingyenesen kapják a tankönyveket, az iskolakezdés sok család számára így is jelentős anyagi terhet jelent, hiszen több tízezer forintba is kerülhet akár csak egy gyermek beiskolázása. Vannak családok, akik már az év során jellemzően félretesznek a taneszközökre, a spórolás mellett azonban vannak olyan lehetőségek, amelyek nagyban megkönnyíthetik a háztartások életét. Az elérhető állami támogatások és kedvezmények igénybevételével is érdemes rákészülni erre az időszakra.

GettyImages-1211369945

Ahhoz, hogy a 2021/2022-es iskolai év gördülékenyebben kezdődjön a családok számára, a helyi és a fővárosi kerületi önkormányzatok is lehetőséget teremtenek arra, hogy az arra rászorulókat segítsék, noha ezekről a támogatásokról kevesen tudnak. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyek azok az önkormányzatok, ahol iskolakezdési támogatást igényelhetnek a szülők, ehhez pedig milyen feltételeket kell teljesíteniük.

Budapest I. kerület

Iskolakezdési támogatásra jogosult az az I. kerületben lakcímmel rendelkező általános vagy - a 19. életévét még be nem töltött - nappali tagozatos középiskolás gyermeket nevelő család vagy egyedülálló szülő, akinek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300%-át, egyedülálló szülő esetében a 350%-át. Az iskolakezdési támogatás összege gyermekenként 10 ezer forint, melyet Erzsébet-utalvány formájában nyújt az önkormányzat. Az iskolakezdési támogatás iránti kérelem évente az iskolai tanév végétől szeptember 15-ig nyújtható be. Bővebb információt ide kattintva találsz.

Budapest II. kerület

Évente legfeljebb két alkalommal nyújtható be Budapest II. kerületi önkormányzatához az úgynevezett gyermekvédelmi támogatás iránti kérelem, amelyet olyan családoknak ítélnek oda, akiknek alkalmanként jelentkező többletkiadásaik miatt - iskoláztatás, gyermek fogadásának előkészítése, ruhanemű-vásárlás, táboroztatás költségei - anyagi segítségre szorulnak.
 Ebben az esetben az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 91 200 forintot. Az eseti gyermekvédelmi támogatás éves összege gyermekenként nem haladhatja meg a 30 ezer forintot.

Budapest II. kerülete továbbá gyermeknevelési támogatást nyújt, amennyiben a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 57 000 forintot. A gyermeknevelési támogatás havi összege gyermekenként 5700 Ft, egyedül élő esetén 7200 Ft. Bővebb információt ide kattintva találsz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Budapest V. kerület

Az V. kerületi önkormányzat általános, középiskolai, valamint szakiskolai és szakmunkásképző intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermek részére nyújt beiskolázási támogatást, amelynek összege gyermekenként az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 75%-a , azaz 21 375 forint. A beiskolázási segély iránti kérelem benyújtási ideje július 01-e és szeptember 15-e közötti időszak. Bővebb információt ide kattintva találsz.

Budapest VI. kerület

Az általános iskola első osztályát kezdő gyerekek 13 ezer forint értékű ajándékcsomagot kapnak Terézvárosban az önkormányzattól. A kirándulásokhoz is jól használható hátizsák többek között kulacsot, uzsonnásdobozt, kéztörlőt, sapkát, színesceruza-, illetve filctollkészletet, tájékoztatófüzetet, írható hűtőmágnest, valamint egy türelemjátékot rejt. Az ajándékcsomag mellett a kerületben élő és tanuló gyerekeknek alanyi jogon évi 10 000 forint összegű támogatást nyújt az önkormányzat Iskolai Erzsébet Utalvány formájában. Bővebb információt ide kattintva találsz.

GettyImages-1155627942

Budapest VIII. kerület

A Józsefvárosi Önkormányzat az idei évben tanszeradomány-gyűjtést szervez két helyen a rászoruló gyerekek iskolakezdéséhez, valamint iskolakezdési támogatást nyújt mindenkinek, akinek a családjában a kerületben lakóhellyel rendelkező, az első osztályt megkezdő gyermek van - akkor is, ha nem a kerületbe jár iskolába. A kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem legfeljebb 38 475 forint, vagy 41 325 forint abban az esetben, ha egyedülálló a szülő, vagy tartósan beteg gyermeket nevel. A támogatást - amelynek összege 6000 forint - készpénz formájában, postai úton kapják meg évente kétszer. További információkat ide kattintva találsz.

Budapest XIII. kerület

A XIII. kerületi önkormányzat 10 ezer forinttal járul hozzá az ott élő családok beiskolázással kapcsolatos kiadásainak enyhítéséhez. Kérelemre, valamint az adatlap kitöltésével lehet igényelni a beiskolázási utalványt az általános iskolai vagy középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkezők számára, amely a kijelölt kerületi üzletekben 2021. október 31-ig vásárolható le. Ezenkívül az 50%-os gyermekétkeztetési kedvezményben részesülő családok részére a családot érintő étkezési díj összegéből további 25%-ot átvállal az önkormányzat. Bővebb információt ide kattintva találsz.

Budapest XV. kerület

A XV. kerület (Rákospalota - Pestújhely - Újpalota) 20 ezer forintban nyújt iskolakezdési támogatást azon szülőknek, akiknek gyermeke az általános iskola első vagy ötödik osztályát kezdi meg, a gyermekkel azonos bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és családjában az egy főre jutó nettó jövedelem összege nem haladja meg a 228 000 Ft-ot. A kérelmet június 1. és szeptember 30. között kell benyújtani személyesen, postai úton vagy formanyomtatványon. Bővebb információt ide kattintva találsz.

GettyImages-1272487209

Budapest XVII. kerület

Budapest XVII. kerületének önkormányzata szociális tanulmányi ösztöndíjat biztosít azon családok számára, akiknek gyermekeinek tanulmányi teljesítménye a 4,5 tanulmányi átlagot eléri vagy meghaladja, ezáltal havi 7 200 forint összegű szociális tanulmányi ösztöndíjra, és azok a tanulók, akiknek tanulmányi teljesítménye a 4,2 tanulmányi átlagot eléri vagy meghaladja, havi 4 300 forint összegű szociális tanulmányi ösztöndíjra válhatnak jogosulttá. Az egy főre számított családi jövedelemhatár az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 170%-át, tartósan beteg, fogyatékos gyermeket nevelő családok esetében 180%-át nem haladja meg. Bővebb információkat ide kattintva találsz.

Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény

Rendkívüli gyermeknevelési támogatás igényelhető a kiskorú gyermek neveléséhez kapcsolódó célból - így különösen iskoláztatásához -, melynek összege gyermekenként 15 000 forint. Amennyiben egy kerületi középiskolás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény alapján az intézményi étkeztetés térítési díjának 50%-os kedvezményére jogosult, Budapest XXII. kerületi önkormányzata a díj további 50%-át fedezi, így ingyenessé téve étkezését akkor is, ha a gyermek nem kerületi középiskolába jár. Bővebb információt ide kattintva találsz.

Debrecen

Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pénzbeli támogatásként a nappali oktatás rendje szerint tanulmányokat folytató gyermek részére gyermekenként 6000 forint, három vagy annál több gyermek esetén összesen 15 ezer forint iskolakezdési támogatást nyújt rendkívüli élethelyzetbe került családok számára. A családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 48 ezer forintot, egyedül élő vagy egyedülálló esetén a 64 600 forintot. Bővebb információt ide kattintva találsz.

GettyImages-1013873646

Szeged

Szeged városvezetése 2021-ben 10 ezer forinttal támogatja minden szegedi állandó lakóhellyel rendelkező, általános iskolás korú gyermek tanévkezdését. A támogatást online ügyfélkapus regisztrációval a www.szegedvaros.hu honlapon lehet megigényelni.

Békéscsaba

Békés megyében is igyekeznek segítséget nyújtani az önkormányzatok azoknak a családoknak, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nettó 38 475 forintot, míg a gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében a 44 175 forintot. A támogatást szeptember 30-ig lehet kérni a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályán. Gyermekenként átlagosan 5000 forint a támogatás összege. A település segítséget nyújt az egyetemen, főiskolán kezdő diákoknak is szociális ösztöndíj formájában. Ennek összege átlagosan havi 11 400 forint. Bővebb információt ide kattintva találsz.

A felsoroltakon kívül több városban és kerületben is elérhető az arra rászorulók számára az iskolakezdési támogatás, így mindenképp érdemes az adott kerületi vagy helyi települési önkormányzat internetes oldalát böngészni és onnan letölteni a formanyomtatványokat, amelyeket elektronikus vagy postai úton, illetve személyesen lehet benyújtani.

Munkáltató is dönthet az iskolakezdési támogatásról

Az önkormányzatok mellett a munkáltató is dönthet arról, hogy egyik vagy mindkét szülő kapjon iskolakezdési támogatást utalvány formájában abban az esetben, ha ugyanott dolgoznak. Feltételként szerepel, hogy az egyik szülő legyen családi pótlékra jogosult. Az utalvány formájában kapható cafeteriaelemből kifejezetten az általános és középiskolás gyermekek számára szükséges taneszközök és ruházati termékek vásárolhatóak. Bővebb információért és lehetőségekről a munkáltatódnál tájékozódhatsz.

Mit tesz az iskola a gyerekkel? Gyerekfotók a nap kezdetén és végén

Bár sokan úgy érezhetik, szívesen visszaülnének az iskolapadba, úgy tűnik, a gyerekeknek sokszor egy nap is bőven elég belőle: az őszinte tekintetek mindent elárulnak az első oktatási nap végén.

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük