3 számítógépes játék, ami súlyos függőséget okoz
A számítástechnika képes arra, hogy világokat teremtsen, vagy egyszerűen szórakoztasson. De mindez a gyerekekre nézve veszélyes is lehet.

A számítógépes játékok világába sok szülő nem szívesen engedi be csemetéjét, de örökké nem lehet visszatartani a lurkót. Hiszen legkésőbb az iskolában úgyis megismerkedik a számítástechnikával, és amikor a többiek mesélnek a kedvenc játékaikról, ő is ki akarja majd próbálni. Egy dolgot azonban megtehetsz, mégpedig azt, hogy kontrollálod a választását.

Bár az internetes játékok esetében neked kell megítélned, hogy megfelel-e a program a gyereknek, a legtöbb játékszoftveren megtalálható egy nemzetközi jelzés, ami alapján könnyen megállapítható, hogy hány éves kortól ajánlják, így könnyen felügyelheted, hogy mi kerül a kezébe. Ám sajnos még ez az odafigyelés sem óvhatja meg teljesen. Néhány program legnagyobb veszélye ugyanis nem az erőszak, hanem az, hogy rendkívül addiktív, és könnyen rabul ejti a gyermekeket.

Ha szeretnél többet megtudni a számítógép-függőségről, és kíváncsi vagy, milyen jelek alapján ismerheted fel, hogy csemetéd is a gép rabja lett, olvasd el cikkünket!

Farmville és az időhöz kötött online játékok

A Farmville vagy az Island Paradise ártatlannak tűnő alkalmazások a Facebook közösségi portálon, mellyekkel kicsik és nagyok egyaránt nagy számban játszanak. Akár a saját profiljáról, akár a tiédről szeretné azonban csemetéd kipróbálni, jobb, ha a Farmville-től megpróbálod óvni, ugyanis az egyszerűnek tűnő játék komoly függőséget okozhat.

A program lényege, hogy a felhasználó kap egy földet, amit be kell ültetnie, és ezt követően folyamatosan gondozhatja. És ez az a pont, ahol az addikció bekövetkezik, hiszen a kert, mint a régi idők tamagocsija, időről időre igényli a szüretelést és a kezelést. Hiszen a gyümölcsök a valós idő szerinti órák vagy percek alatt érnek meg, és, ha a virtuális gazda nem túl lelkes, bizony el is pusztulhatnak a növények.

Ami pedig a felnőtteket is képes annyira rabul ejteni, hogy egyesek a magánéletüket is elhanyagolva állandóan gondot fordítanak rá, az a gyerkőcökre még veszélyesebb lehet. Ez pedig nem kizárólag a Farmville, de az összes olyan játék, ami, ha egyszerű is, a valós idő szerint meghatározott időpontokban kötelezővé teszi a belépést, akár egy csata, hadjárat, etetés vagy öntözés céljából.

Sims - a való élet túl pontos másolata

A Sims egy szimulációs játék, melyben az ember saját karakterét a munkakereséstől az ismerkedésen át egészen a családalapításig, majd a szomorú vég bekövetkezéséig irányítja. A játék alakjai azonban nem teljes mértékben koordinálhatóak, hiszen van egy alapvető személyiségük is, ami alapján akkor is végrehajtanak cselekedeteket, amikor a játékos nem szabja meg nekik.

Amellett azonban, hogy a karakter napról napra fejlődik, a játékos valójában egy virtuális városba költözik be vele együtt, és, miközben próbálja kielégíteni a figura életcéljait, észre sem veszi, hogy függő lett. A szoftver alapvetően 12 éves kortól ajánlott, de, ha nem szeretnéd, hogy csemetéd a suli helyett virtuális karakterének tanulmányaival és munkahelyi előmenetelével töltse az időt, jobb, ha nem hagyod, hogy ilyen fiatalon és korlátlanul játsszon vele. Bár erőszak nincs a programban, talán éppen az teszi csábítóvá, hogy a kevésbé sikeres gyerkőc is lehet benne egy gazdag, népszerű üzletember.

World of Warcraft - rabul ejtő világ

A World of Warcraft 2004 óta az egyik legnépszerűbb MMORPG - massively multiplayer online role playing game, magyarul erőteljes csapatjátékon alapuló internetes szerepjáték.

A felhasználók körében végzett internetes kutatások adatai szerint a résztvevők 45%-a 10-20 év közötti, és 40%-uk több mint hat órát játszik naponta. Egyértelműen kijelenthető tehát, hogy a fantasy világon alapuló játék az egyik legaddiktívabb, mely a csomagolás tanúsága szerint szintén 12 éves kortól játszható. Az adatok fényében mégsem tanácsos gyermekednek ezt a játékot ajándékoznod, hiszen előfordulhat, hogy ő is a rabjává válik, arról nem is beszélve, hogy az erőszaktól sem mentes.

Island Paradise
Sims
World of Warcraft

A folyamatból  ugyanis, melynek során egy választott karaktert kell szintről szintre fejleszteni különböző küldetések során, rendkívül nehéz kiszakadni, főleg, ha a játékos egy guildhoz, vagyis csapathoz is csatlakozik, akikkel meghatározott időkben csatázni kell indulnia.

Emellett a program addiktív jellege abban is rejlik, hogy egy szabadon bejárható világot tesz a felhasználó elé, melyen belül bárhová eljuthat, korlátok és határok nélkül.

Ezt is szeretjük