Kamaszgondok: az aknébetegség házi kezelése

Pattanásoktól szenved a gyerek? Segíts neki házi praktikákkal enyhíteni a problémát!

Az akné a kamaszkorú gyerekek leggyakoribb bőrpanasza. Ők azok, akik reggelente árgus szemekkel figyelik magukat a tükörben, hogy elmúlt-e a régi mitesszer, vagy keletkezett-e az éjszaka folyamán egy új pattanás.

Az aknébetegség a bőr gyulladásos megbetegedése, melyet a pórusok eltömődése következtében kialakuló felületi bőrelváltozások jellemeznek. Pattanás akkor jön létre, ha a bőrben található faggyúmirigyek kivezető nyílása valamiért eltömődik, majd a felgyülemlő váladék rendszerint be is gyullad.

Egyéni igények

Az akné terápiájának megválasztásakor a bőrgyógyászati szempontok mellett fontos figyelembe venni azt is, hogy a betegnek milyen egyéni igényei vannak. Akadnak, akiket nem zavarnak kiterjedt, súlyosabb folyamatok sem, míg mások néhány apró pattanás megjelenését is tragédiaként élik meg.

Ez utóbbi esetben a pszichés problémák kialakulásának megelőzése miatt kell olyan megoldást választani, amit a folyamat maga még nem indokolna. A kezelés legfontosabb eleme a szakszerű tisztálkodás: az arcbőrt reggel és este alaposan meg kell tisztítani langyos vízzel és szappannal vagy arclemosóval.

Ügyelj rá, hogy a gyerek csak olyan arcápoló szereket használjon, melyek nem izgatják a bőrét, és nem is szárítják túlságosan.

Tilos az erősen szárító, izgató hatású folyékony szappanok használata, mert azok fokozzák a faggyútermelést. Ajánlatos a gyakori hajmosás, mert ezáltal elkerülhető a homlok fokozott zsírosodása.

A leghatékonyabb hámlasztó gyümölcsök

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szaruréteg túltengésének ellensúlyozására hámlasztó készítményeket, szárító pasztát, rázófolyadékot érdemes a pattanásokra tenni. Az erősen hámlasztó készítmények a bőr természetes fényvédelmét biztosító szaruréteg vékonyításával viszont a fényérzékenység fokozódását idézhetik elő.

Az A-vitamin származékait tartalmazó krémek pedig kifejezetten fényérzékennyé teszik a bőrt, ezért fontos, hogy kizárólag éjszakára kenje fel őket. Kamaszkorban jó eredményeket lehet elérni a többnyire recept nélkül kapható, külsőleg alkalmazandó szerekkel is, melyeket drogériákban vagy nagyáruházakban is be tudsz szerezni.

A kozmetikus segíthet

Sokszor elegendő az A-vitamin-származék magában vagy baktériumellenes szerekkel - antibiotikummal - kombinált alkalmazása. A képzett kozmetikus által végzett, szakszerű arctisztítással együtt a helyi kezelések nagyon jó eredményeket adhatnak.

Értékes hatóanyagok juthatnak a kozmetikai kezelések során a bőrbe: a bőrnyugtató hatású azulén, a tápláló borágó- és jojobaolaj, illetve a hidratáló hialuronsav mind jótékonyan hatnak az aknék kezelésére.

A hegeken indokolt esetben bőrgyógyász-kozmetológus vagy plasztikai sebész segíthet, de a bőr felső rétegének ledörzsölésével, valamint lézeres kezeléssel is lehet szépíteni őket.

Az aknét megelőzni nem igazán lehet, legfeljebb az elfertőződését és a hegesedését. Lévén a mitesszerek nem a mosdatlanság következményei, a túlzott tisztálkodás a faggyútermelés fokozásával, a dörzsölés pedig a gyulladás elterjesztésével inkább ront az állapoton. Napi kétszeri arcmosás valamely bőrbarát, lehetőleg illatszermentes, enyhén savas vegyhatású tisztítószerrel elegendő. Arra is figyelj, hogy a gyerek haja lehetőleg ne lógjon az arcába, valamint az arcát mindig védje a túlzott napsütéstől.

Ezt is szeretjük