Tapasztalatok egy iskolából, ahol nem csak három napot igazolhat a szülő

A szülők, érthetetlen módon, túl kevés napot igazolhatnak gyermeküknek az iskolában. Egy követendő példa megmutatta, milyen egyszerű ezen változtatni.

Szülő által igazolható napok száma
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ember azt feltételezné, hogy mivel az iskola és a szülő egyaránt a gyerek érdekeit nézi, gördülékeny együttműködésben tudják kezelni a gyerek tanulmányai körüli dolgokat.

Valójában azonban az intézmények túlnyomó többsége vaskalapos elvekre hagyatkozva gátat szab ennek, és értelmetlenül nehezíti meg a szülő - és a gyerek - dolgát.

A jelen rendszer indokolatlan hiányossága

A mostani rendszer egy kérdőjeles foltja a szülő által igazolható napok száma. A jelenleg érvényes, alapvetésként megfogalmazott szabályok szerint ugyanis nevetségesen keveset, tanévenként mindössze három nap hiányzást igazolhat a szülő.

Ez a három nap voltaképpen semmire nem elég, és magával hoz számos felesleges kényelmetlenséget. Bár a szülő nyilvánvalóan látja, és fel tudja mérni, hogy a gyerek alkalmas-e adott napon iskolába menni vagy sem, kénytelen egy egyszerű gyomorrontás vagy hasfájás miatt is orvoshoz fordulni igazolásért, amennyiben a három napot már elhasználták az adott tanévben.

Az iskolák változtathatnának ezen, és több szülő által igazolható napot biztosíthatnának a gyerekeknek. Erre több érv is felhozható. Jobb lenne a gyerekeknek, mert otthon maradhatnak anélkül, hogy beülnének a sok beteg gyerek közé a várókba, ami tényleg komolyabb megbetegedést okozhat, sokszor ugyanis teljesen felesleges a gyerekovorshoz vinni őket, például egy megfázás vagy gyomorrontás miatt. Jobb lenne az iskolának, mert a gyerek, aki rosszul érzi magát, nem megy be muszájból, nem kókadozik az iskolapadban, és nem terít esetleg rókabőrt az aula közepére. Jobb lenne az orvosnak is, mert nem tartják fel feleslegesen, amikor nem lenne szükség különösebb vizsgálatra, mert csak igazolás kell. Végül, jobb lenne a szülőnek is, mert sokkal jobban kézben tarthatná, mikor maradhat otthon a gyerek, nem kell feleslegesen orvoshoz szaladgálni, és jóval önállóbban kezelheti a gyerek hiányzásait.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A szülőnek nyilvánvalóan nem érdeke, hogy a gyerek ne járjon be az iskolába, nem érdeke kamuhiányzásokat igazolni. Valószínűleg senki sem élne vissza a lehetőséggel, és nem is él: egy iskolában ugyanis, élve azzal, hogy nincs törvényi akadálya a szülő által igazolható napok számát megemelni, bevált a dolog.

Dr. Korausz Etelka pomázi gyerekorvos Facebookján tette közzé a Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola igazgatójának beszámolóját, mely így szól:

Intézményünk 2017 szeptemberében, elsőként emelte meg háromról tizenötre a szülők által igazolható napok számát. Mivel semmilyen törvény, hivatalos útmutatás nincs erre vonatkozóan, az iskola vezetősége bátran változtatott, mert ezt látta ésszerűnek. Mivel az erről szóló rendelkezés szabad kezet ad ennek meghatározásában, úgy döntöttünk, hogy bizalmat szavazunk a szülőknek a tizenöt igazolható nappal. Két egész év tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy minden ugyanolyan rendben működik, mint eddig. A szülők nem élnek vissza a lehetőséggel, teljes mértékben partnerek. Felelősségteljesen állnak az igazolások kiállításához. Ez az új gyakorlat mindenkit tehermentesít: a szülőt, a pedagógust, valamint a gyermekorvost egyaránt - írta az igazgató.

A gyermekorvos a posztjában örömét és köszönetét fejezte ki, hogy az említett iskola, jókora fölös terhet levéve a gyerekorvosok válláról is, 15-re emelte az igazolható napok számát. 

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete 2019 március hónapban kérést nyújtott be az iskolák felé, hogy változtassanak az erre vonatkozó szabályukon, hiszen törvényileg semmi akadálya. 

Helyesírási kvíz

Az iskola apropóján bárki próbára teheti helyesírás-tudását: kvíz!

Karély vagy karéj? Helyesírási kvíz, ami általánosban még könnyen ment

Kvíz!

Elolvasom
Ezt is szeretjük