Így növeld a gyerek IQ-ját 3 egyszerű dologgal - Észre sem veszi, és okosodik
Szülőként sokat tehetsz az ügy érdekében.

beauty and style
Top olvasott cikkek

Fantasztikus dolog szülőként végigkísérni, ahogyan egy kisbaba figyelme és értelme egyre inkább kinyílik a világ felé, majd kisgyerekként beszélni, kérdezni kezd, és idővel mind okosabbá és okosabbá válik. Nagyon sok múlik a szülő jelenlétén és figyelmén ebben az időszakban, hiszen az ő szavai, hozzáállása, türelme, akarata az egyik legfőbb kulcsa annak, hogy a gyerek hová és miként fejlődik.

Az IQ így fejleszthető

Sokan nem gondolnák, de az IQ rendkívül egyszerű dolgokkal fejleszthető, amelyek anélkül, hogy a gyerek észrevenné, hogy éppen fejlődik, inkább szórakoztató tevékenységként hatnak számára. Ilyen a következő három dolog is, amelyek által a gyerek értelme játék közben gyarapodhat. Szülőként érdemes ezeket mint értékes fejlesztő játékokat beépítened gyermeked nevelésébe.

Zene, ének, mondóka, vers

A ritmusok, rímek és dallamok fantasztikus fejlesztő hatással bírnak. Énekeljetek gyerekdalokat, tanuljatok közösen gyerekverseket, tapsoljatok a mondókák ritmusára, és hallgassatok kicsiknek szánt zenét! Ha a gyerek már elérte az általános iskolás kort, érdemes lehet elvinni zeneórára is, hogy megtanuljon valamin játszani. Amennyiben érez hozzá kedvet, és örömét leli a zenélésben, nemcsak egy életre szóló barátot talált magának, de zenélés közben értelme is rengeteget fejlődhet.

Egyszerű játékok

Nem mindig a csillogó-villogó, zenélő és kacsalábon forgó játékok a jók, sőt. Minél egyszerűbb egy játék, annál több kreativitást igényel, annál inkább fejleszt. Bizonyosan meglepődnél, ha tudnád, mennyi játék van otthon azokban a helyiségekben is, ahol elvileg nem tartotok gyerekholmikat.

Kutasd fel ezeket, és add a gyerek kezébe! Hogy két példát mondjunk, a konyhában található ételtároló edények különböző méretűek és színűek. Vedd le a tetejüket, keverd össze őket, és mondd a gyereknek, hogy találja meg, melyik melyikhez illik! A nappaliban található díszpárnákat a gyerek méretük, színük, illetve formájuk alapján szortírozhatja. Találjátok meg minél több dologban a játékos feladat lehetőségét! Ettől még nem gondolja a gyerek, hogy az adott tárgy egy játékszer, különösen, ha elmagyarázod neki, hogy az a bizonyos dolog most egy kis időre változzon csak át a szemében játékká.

Különböző anyagok

A gyerekek imádnak homokozni, sarazni, gyurmázni, és ez nem véletlen. Számukra minden anyag nagyon érdekes, azok különbözősége pedig különösen az. Adj hát a gyerek kezébe tulajdonságaikban erősen eltérő anyagokat!

Önts egy tálba lencsét, egy másikba rizst, egy harmadikba lisztet, és hagyd, hogy a gyerek belenyúljon, megtapintsa a kezével, megtapasztalja a különbségeket. Ha vigyázva, előzetes kézmosás után történik, ezek az alapanyagok ettől még felhasználhatók maradnak. Egy adandó alkalommal adj neki két-három szem jégkockát, hogy megfigyelhesse azok síkosságát, olvadását. Habfürdőzés közben pedig megismerheti a a hab viselkedését. Minden egyes anyag egy újabb tapasztalat, és minden egyes alkalommal játszva gyarapodik a gyerek értelme.

Ezt is szeretjük