A hisztivel nem bosszantani, üzenni akar a gyerek: a pszichológust kérdeztük, miért csinálja

Különösen a két-három éves kor közötti időszak embert próbáló.

hiszti-1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vannak napok, amikor különösen nehéz elviselni, máskor híre-hamva sincs. Minden gyerek csinálja, és, bár nem lehetetlen, nem is könnyű másodpercek alatt elterelni a figyelmét valami másra. A hisztit próbáltuk körülírni, mely egyik kisgyerekes anyuka vagy apuka számára sem ismeretlen fogalom.

Az azonban kevésbé ismert, kevesek által belátott tény, hogy a hiszti nem csupán egy unatkozó gyerek toporzékolása, és nem is a szülő bosszantása miatt csinálja a gyerek. Acosta Sára Diána pszichológust kérdeztük, valójában mi húzódik meg a hiszti hátterében, és mit akar üzenni vele a gyerek.

A hiszti normális

- A hiszti két-három éves kor körül a leggyakoribb, és a normális fejlődés része. A gyerekek fokozatosan tanulják meg szabályozni és azonosítani érzelmeiket. Ennek a tanulási folyamatnak a célja, hogy amikor olyan helyzetbe kerülünk, amiben nem érezzük jól magunkat, azt el tudjuk viselni, be tudjuk azonosítani, mi zavar, és el tudjunk indulni a megoldás irányába. Sőt, adott esetben akár késleltetni is tudjuk a megoldást. A kicsik erre még nem képesek, ami sokszor egy-egy hatalmas hisztiben csúcsosodik ki - mondta el elöljáróban a pszichológus.

Okokról, üzenetéről

- Mi lehet a hiszti kiváltó oka?

- A hisztit különféle dolgok válthatják ki. Biztos sok szülő észrevette már, hogy a hisztizés gyakorisága megnő, ha a gyerek fáradt, éhes, beteg vagy frusztrált. Ilyenkor, az életkorukból adódóan a felnőttekéhez képest egyébként is fejletlenebb megküzdési és alkalmazkodási képességeik még kevésbé tudnak érvényesülni. Ezenkívül a hiszti oka lehet még, hogy a gyerek fel szeretné hívni magára a figyelmet, vagy szeretné érvényesíteni az akaratát.

Azt, hogy egy gyerek mennyire hisztis, temperamentumjellemzők is befolyásolhatják. Ha valaki eleve erősebb érzelmi reakciókat ad az őt érő hatásokra - tehát „temperamentumosabb” -, akkor nagy eséllyel a hisztik is gyakoribban lesznek.

A cikk az ajánló után folytatódik

A jó és a rossz szülői reakció

- Hogyan reagál okosan a szülő, amikor hisztizik a gyerek?

- Fontos, hogy bármennyire is hisztizik a gyerek, ne engedjünk. Ha engedünk, azzal megerősítjük a viselkedését, azt mutatjuk neki, hogy hisztivel el tud érni dolgokat. Szintén nem szabad jutalmazni a hisztit, például adni valami édességet csak, hogy abbahagyja.

- Jól vagy rosszul döntött, ha a szülő kiabál a hisztiző gyerekre?

- Bármilyen idegesítő vagy stresszes is lehet egy ilyen helyzet, próbáljunk meg minél nyugodtabbnak látszani, és nem alkudozni vagy kiabálni a gyerekkel, mivel ezzel csak megkapja tőlünk az áhított figyelmet - ami szintén jutalomnak minősülhet. Az érveléssel pedig egyébként sem megyünk sokra ilyenkor, még ha idősebb is a gyerek, nem valószínű, hogy ebben az állapotban be tudja fogadni, amit mondani szeretnénk. Fizikai fegyelmezésről pedig szó sem lehet - nemcsak hiszti esetén. A hisztiket egyébként ez bizonyítottan erősítheti és meghosszabbíthatja.

- Mi van ilyenkor a gyerek gondolataiban? Mi vezérli?

- Ne gondoljuk, hogy a gyerek ezt direkt azért csinálja, hogy idegesítsen minket. Valószínűleg csupán arról van szó, hogy nem rendelkezik még a szükséges készségekkel ahhoz, hogy megbirkózzon az adott helyzettel.

És, ami még nagyon fontos: ne foglalkozzunk azzal, mások mit gondolnak. A környezet mindig hajlamos jobban tudni, mit hogyan kellene csinálni, de emlékeztessük magunkat arra, hogy senki nem ért a saját gyerekünkhöz jobban, mint mi magunk.

- Megelőzhető a hiszti?

- Szülőként sokat tehetünk a hiszti megelőzéséért. Próbáljuk meg beazonosítani a leggyakoribb kiváltó okokat, és igyekezzünk felkészülni ezekre a helyzetekre. Például azzal, ha egyszerű csipegetnivalóval készülünk, amikor elmegyünk valahova, elkerülhetjük az éhségből fakadó hisztiket. A figyelemelterelés is jó stratégia lehet, amikor látjuk, hogy valami miatt a gyerek frusztrált.

Sokat segít még, ha minél kiszámíthatóbbá tesszük a gyerek számára a mindennapokat. Ha nem éri váratlanul, hogy valamit meg kell tennie, mert előre szóltunk róla, vagy például, ha mindennap ugyanabban az időpontban kell elmennie fürdeni, akkor kisebb valószínűséggel fog hisztizni miatta.

- Ki lehet nevelni a hisztit a gyerekből? Lehet neki alternatívát tanítani érzelmei kifejezésére?

- Hosszútávon, ahogy a gyerekek egyre érettebbek lesznek, és fejlődik a kommunikációjuk, fontos, hogy megtanítsuk nekik, hogyan fejezhetik ki az érzelmeiket hiszti helyett. Ebben a folyamatban segíthet, ha megkérdezzük őket, mit éreznek, amikor zavarja őket valami: éhesek, mérgesek, szomorúak, fáradtak? Az érzelmek megfelelő beazonosítása a hisztit enyhítheti, vagy meg is szüntetheti.

- Mi lehet jó hisztikezelő stratégia a szülő részéről?

- Amennyiben a hiszti elkerülhetetlen, fontos, hogy igyekezzünk megőrizni a nyugalmunkat. Ilyenkor próbáljuk meg elterelni a gyerek figyelmét, és amennyire lehet, figyelmen kívül hagyni a hisztit. Várjuk meg, amíg megnyugszik. Ha magától nem tud megnyugodni, egy öleléssel sokat segíthetünk.

- Egy nyilvános hiszti sokszor kellemetlen, de ahelyett, hogy a környezetre koncentrálna, hogyan segíthet a  gyereknek a szülő mielőbb abbahagyni a hisztit?

- Ha mindez nyilvános helyen történik, érthető okokból nem szeretnénk a helyszínen kivárni a jelenet végét. Ilyenkor nyugodtan menjünk ki, ha tehetjük, szakítsuk félbe a tevékenységet, időt adva a gyereknek arra, hogy megnyugodjon. Hasonló a teendő akkor, ha a gyerek agresszív, magára vagy más számára veszélyt jelenthet, esetleg megrongál, összetör dolgokat. Ilyenkor is vigyük biztonságos, csendes helyre, ahol megnyugodhat, és ahol nem tud senkiben és semmiben kárt tenni.

- Mikor érdemes szakemberhez fordulni?

- Érdemes lehet szakember segítségét kérni, ha a hiszti ötéves kor után is intenzív és gyakori, illetve, ha úgy látjuk, hogy a gyerek veszélyes lehet mások vagy a saját testi épségére. Figyeljünk még oda arra, hogy társul-e más viselkedési problémával, agresszív magatartással, alvászavarral, szorongással, erős visszahúzódással. Ez esetben más is állhat a háttérben, amit érdemes lehet kivizsgáltatni.

Azt is fontos megemlíteni, hogy, ha a hiszti főleg az iskolában fordul elő, az jelezhet valamilyen tanulási nehézséget, látás- vagy hallászavart is. Erre is mindenképpen figyeljünk oda, és gondoskodjunk a megfelelő vizsgálatokról.

Ezt is szeretjük