Hány éves kortól vigyük ki a gyereket a temetőbe? Szülőként nehéz, de fontos beszélni az elmúlásról

Daniel Oppenheim gyermekpszichiáter szerint így érdemes cselekedni.

GettyImages-665497048

November 1-jéhez, halottak napjához közeledve sok kisgyermekes családban felmerül, hogy mi legyen ez idő alatt a gyermekekkel, jó ötlet-e őket kivinni a temetőbe. 

Sok szülő elsősorban azért nem viszi temetőlátogatásra a legkisebbeket, mivel sokszor zajonganának, hangoskodnának a sírok között. Másodsorban nem tudják, hogyan közelítsék meg az elmúlás témáját, hogyan magyarázzák el egy háromévesnek például, hogy a dédi vagy a nagyszülők hogyan kerültek a sírokba. Dr. Daniel Oppenheim gyermekpszichiáter szerint így érdemes cselekedni. 

Hány éves kortól vigyük ki a gyereket a temetőbe? 

A szakember szerint temetőlátogatásra bármekkora gyereket elvihet a szülő, a lényeg az, ha már olyan 3-4 éves a gyermek, kíváncsiskodhat, mi ez a hely, hogyan kerülnek ide az emberek. Ez önmagában lehetőséget ad arra, hogy már egy három év körüli kisgyermek kíváncsiságát is kielégítsék a szülők, hogy a gyermek szintjén, egyszerűen fogalmazva, a saját meggyőződésük és hitük szerint beszéljenek az elmúlásról és a veszteségről, a halál utáni életről.

GettyImages-177419358

Az elmúlás már a legkisebbeket is foglalkoztatja, és mélyebb kérdéseket is feltehet, főként, ha a közeli családban történt már haláleset. Kiskamaszkorban azonban érzékenyen érintheti őket a temetőlátogatás és a temetésen való részvétel, mivel ekkor tudatosul bennük, hogy a halál elkerülhetetlen és visszafordíthatatlan.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hogyan beszéljünk egy 3 évessel a halálról?

A temetőlátogatáskor érdemes elmesélni a gyermeknek, hogy kiket látogatunk ilyenkor, elmesélhetjük a család vagy az adott személy történetét, a szülőkhöz fűződő viszonyát.

Daniel Oppenheim szerint a szülő azt is elmondhatja a gyermeknek, hogy bár fizikailag már nincsenek velük a szeretteik, de a szívükben és elméjükben tovább élnek. Ugyanakkor a szakember szerint egy kisgyermeket még nem feltétlenül szükséges virrasztásra vagy temetésre vinni, hiszen szoronghat, félhet a helyzettől, ezért jobb, ha a temetés során egy hozzá közel álló személy vigyáz rá. 

GettyImages-1054245004

A pszichiáter szerint azonban semmiképp se kényszerítse a szülő a gyermeket arra, hogy vele tartson a temetőbe vagy temetésre, és semmi esetre se büntesse azért, amiért nem szeretne ennek a kérésnek eleget tenni. 

Így beszélj a gyereknek a halálról 

Acosta Sára Diána pszichológus segít abban, hogyan találhatja meg a megfelelő szavakat a szülő, amikor a halálról beszél a gyereknek.

Hová lesz, aki meghal? A pszichológus gyerekekre szabott válasza segít, mit mondj

A gyerekeknek nem könnyű beszélni a halálról, de elkerülhetetlen egy idő után.

Elolvasom

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük