Prostit csinálnak a neten becserkészett gyerekekből - Így előzné meg a kormány

Nyitott szemmel címmel indult program a védelmükben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Értékes vagy, ezt az üzenetet kívánja eljuttatni az Európai Regionális Szervezet - ERGO - a fiatalokhoz annak a programnak a keretében, amelyet Nyitott szemmel a gyermekek védelmében címmel indítottak útjára a gyermekprostitúció, illetve a gyermekek szexuális bántalmazásának megelőzésére - mondta a szervezet elnöke.

13-14 éves lányok, hét év körüli fiúk

Ékes Ilona, fideszes országgyűlési képviselő, aki egyben a szervezet elnöke, a programhoz kapcsolódó konferencia sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv révén megvalósuló program keretében iskolákban, nevelőintézetekben, gyermektáborokban tartanak foglalkozásokat.

Emellett tanácskozásokkal és felvilágosító programokkal kívánják felhívni a társadalom figyelmét a problémára.

Elmondta, leggyakrabban a 13-14 éves lányok válnak szexuális bántalmazás áldozatává, a fiúk esetében pedig a hetedik életév a legkritikusabb.

25 milliárd eurós bevétel

Ugyanakkor az Európai Parlament jelentése szerint Európában mintegy 25 milliárd eurós - 7400 milliárd forint - bevételt jelent a bűnözőknek az emberkereskedelem. Ennek pedig egy része a gyermekprostitúcióhoz köthető - tette hozzá.

15 tipikus nevelési baki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Elmondta még, hogy a felvilágosítás annál is inkább fontos, mert a szexuális inzultust elszenvedő gyermekek eseteinek csupán 5%-a jut el az igazságszolgáltatás valamilyen szintjére.

Kugler Gyöngyi szakpszichológus, igazságügyi szakértő ennek kapcsán elmondta, hogy évente három-négyszáz gyermekek szexuális bántalmazásáról szóló esetről van szó. A gyerekek, illetve környezetük sokszor félelemből vagy a családi kötődés okán nem tesz bejelentést a történtekről.

A neten cserkészik be őket

Németh Ágnes az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a gyermekprostitúció tipikusan az a bűncselekmény, amelyet az internet használatával követnek el a bűnözők. Ezért visszaszorítása kiterjedt nemzetközi összefogást igényel. Az esetek felderítésére jelentős erőket mozgat az Interpol és az Europol, hiszen például a szerverek többnyire más országban találhatóak, mint az emberkereskedők, illetve kuncsaftjaik.

Magyarországon évente 50-70 kiskorú prostituáltat találnak a rendőrök. Ők szinte kivétel nélkül valamilyen intézetben nevelkednek, ezért is fontos az ERGO felvilágosító munkája - mondta a főosztályvezető a sajtótájékoztatón.

Rossz társaság

Sajnos még a rendezett családban élő gyerek is könnyen keveredhet rossz társaságba. Tudj meg többet a témáról videónkból!

Nemzeti bűnmegelőzési stratégia

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzés Tanács vezetője már a konferencián beszélt arról, hogy a tanács elkészítette a Nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelyet a kormány szeptember második felében el is fogadott.

A dokumentum egyik fontos célcsoportja az ifjúság, a problémák okát kutatja, és azok megoldására keresi a válaszokat. A stratégiához anyagi eszközök is társulnak, így hamarosan megnyílnak a pályázati források - mondta Hatala József.

Ezt is szeretjük