4 létfontosságú dolog, amit tegyél meg szülés előtt - Hálás leszel magadnak érte
Miért fontos és hogyan valósítható meg a gyermekágyi pihenés?
Aki már szült, pontosan tudja, hogy a gyermekágyi időszakot, vagyis a baba érkezését követő első hat hetet érdemes komolyan venni. A régi időkben ilyenkor falun, összetartó kisközösségekben úgynevezett komatálakkal segítették a frissen szült édesanyákat.
Ennek lényege, hogy figyelmességből az ismerősök, rokonok főztek néhány napig - esetleg hétig - a gyermekágyas édesanyára, annak érdekében, hogy legyen lehetősége pihenni, megerősödni a szülés után, elegendő teje legyen. Ha van rá lehetőség, ma is ajánlott megegyezni még a szülést megelőzően néhány közelben lakó édesanyával - rokonnal vagy barátnővel -, akikkel segíthetitek egymást ilyenkor. Tippeket adunk, hogyan érdemes felkészülni erre az időszakra.
Mi történik a gyermekágy idején?
A baba méhen belüli fejlődéséhez 9 hónapra van szükség, és nagyjából ennyi idő kell az édesanya testének visszaalakulásához is. Tehát türelem! A gyermekágyi időszak csupán a kezdet. Ez alatt a hat hét alatt a méh visszanyeri a váradósság előtti méretét, állapotát. A vérzés, melytől a terhesség idején elszoktál, a kórházban töltött, szülés utáni napokban igen erős lesz, ám várhatóan mire hazaérsz, már elegendő lesz a hagyományos egészségügyi betét.
Van, akinél két hét alatt elmúlik, ám akad olyan is, akinél több mint hat hétig tart a szülés utáni vérzés, az úgynevezett lochia - melynek oka, hogy a méhlepény leválása sebet hagy maga után a méh falán. Ha nem pihensz eleget, vagy megerőlteted magad, a már elcsendesülő vérzés újra felerősödhet. Ettől önmagában nem kell megrémüli, de tekintsd a tested egyértelmű figyelmeztető jelzésének és lassíts, pihenj!
Ahhoz, hogy a medencefenéki izmok és belső szervek visszarendeződhessenek, ugyancsak elengedhetetlen a pihenés, sok fekvés. A ki nem pihent gyermekágy egyik veszélyes következménye lehet a méhsüllyedés. Mindemellett a szülés utáni depresszió kockázatát is megnöveli.
Ezt tedd meg még a szülés előtt!
Egyeztess a rokonokkal, barátokkal!
A várandósság utolsó trimeszterében gondold végig, kik azok a közeli rokonok, barátok, akiket szívesen látnál magad körül, akiknek jólesne a segítsége a baba érkezését követően. Kérdezz rá, hogy számíthatsz-e a támogatásukra az első hetekben, esetleg milyen típusú segítséget - bevásárlás, kutyasétáltatás, főzés - vállalnának el szívesen.
Keress megbízható ételkiszállítót!
Az étel központi kérdés lesz az első hetekben. Ahhoz, hogy legyen elég tejed, laktató, tartalmas ételekre van szükség. Ha nincs, aki főzzön rád, de van rá lehetőséged, a szülést megelőzően keress olyan ételkiszállító céget, amelynek a fogásait örömmel fogyasztod majd. Ha csak minden másnap rendelsz magadnak ebédet, már az is nagy segítség lesz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fagyassz le előre!
Ha a fagyasztóládád nem túlságosan kis méretű, légy előrelátó és tárazz be előre! Főzz magadnak köménymaglevest, vagy valamilyen fehérjében gazdag csirkehúsos ételt, halászlevet, spenótfőzeléket, melyekből fagyassz le egy-egy étkezésre elegendő mennyiséget. Utóbb hálás leszel magadnak ezekért a tejserkentő fogásokért.
Apa vegyen ki szabit!
Valószínűleg a következő egy évben nem lesz akkora szükséged a gyermek apjának támogatására, segítségére, mint az első hetekben. Ha tehát megteheti, akár a teljes éves szabadságát - de legalább két hetet - vegyen ki erre az időszakra. Túl azon, hogy ha nem egyedül kell gondoskodnod a babáról, neked is nagyobb esélyed nyílik a pihenésre, regenerálódásra, számára is pótolhatatlanok ezek az első napok. Segítik a kötődés kialakulását, szorosabbá válhat a babával való kapcsolata.
Olvass tovább: Valódi nők szülés után
Milyen a has órákkal vagy napokkal a baba érkezését követően? Valódi nők mutatták meg szülés utáni testüket.
Így néz ki egy női test napokkal a szülés után: valódi édesanyák mutatták meg
A szülés utáni valóság is lehet szép.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- bugyi
- szülés után
Szülés utáni hasleszorító bugyi: mikor kell, és mikor felesleges?
- újszülött
- császármetszés