Ilyen volt az úttörővasúton utazni a 70-es, 80-as években: csak jeles tanulók lehettek a gyermekvasút kalauzai

Az Úttörővasút lehetőséget biztosított a gyerekeknek arra, hogy kipróbálhassák magukat kalauzként, pénztárosként vagy peronügyeletesként.

Gyermekvasút retró fotók
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Gyermekvasút, azaz a volt Úttörővasút több mint hetven éve szeli át Buda legszebb vidékeit a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között. A kisvasút építése 1948-ban kezdődött, első 3 kilométeres szakaszát - amely a Széchenyihegy végállomástól Normafa megállóhelyen és Úttörőváros - ma Csillebérc - állomáson át Előre - ma Virágvölgy - állomásig tartott - még ugyanebben az évben adták át.


A nagy múltú vonat eredetileg azzal a céllal épült, hogy a csillebérci gyermektábort könnyebben megközelíthessék, miközben a gyermekek kipróbálhatták, milyen felelősségteljes feladat kalauznak, jegykezelőnek, peronügyeletesnek lenni.


Csak jó tanulók lehettek vasutasok

Eleinte kétszáz általános iskolai tanulót képeztek ki vasutasfeladatokra, a felkészítés pedig az oktatási intézményekkel karöltve történt. A kalauzszerepre ezért csak jól tanuló diákokat vettek fel, a hármas osztályzat kizáró ok volt. Nosztalgiázz velünk, és nézd meg a régi fotókat!

A tanfolyam során forgalmi ismeretek, jelzési ismeretek, helyismeret, távközlő- és biztosítóberendezések, valamint kereskedelem tantárgyakat tanulnak a diákok. A képzés egy évig tart.
Fotó: Fortepan/Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, 1979, képszám: 70336
Gyermekvasutasnak lenni saját korosztályuk és a felnőttek szemében egyaránt presztízzsel bír. Csak jó tanulók dolgozhattak az Úttörővasútnál.
Fotó: Fortepan/Németh Tamás, 1970, képszám: 140075
A tanfolyam helyismeretpróbával - ahol általában Szépjuhászné állomástól Hűvösvölgy állomásig kell turistaútvonalakon eljutni a gyerekeknek - és tantárgyankénti tételhúzásos, szóbeli vizsgával zárul.
Fotó: Fortepan, 1975, képszám: 21413
A gyermekvasutasoknak a nyolcadik osztály elvégzése után a vasúti szolgálataikat is be kell fejezniük. Ezen a napon még egyszer, utoljára egyenruhában utaznak végig a vonalon, csoporttársaik, családtagjaik kíséretében.
Fotó: Fortepan/dr. Tóth Károly, 1988, képszám: 25068
A vonat állomásairól induló túralehetőségek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a vonal a főváros egyik legfontosabb látványossága legyen. A képen a Széchenyihegy megálló, háttérben a TV-toronnyal.
Fotó: Fortepan/Gyöngyi, 1971, képszám: 2019
A kisvasút a Ságváriliget - mai Szépjuhászné - megállónál.
Fotó: Fortepan/Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény, 1970, képszám: 70337
A családok a sínek melletti kiülős helyen várhatták a kisvasutat.
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor, 1971, képszám: 109716
1990-ben a rendszerváltozás évében az intézmény nevét Gyermekvasútra változtatták, az Úttörőszövetség helyett a kisvasút a MÁV hatáskörébe került.
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor, 1971, képszám: 126774

Segítünk megtalálni a legjobbat!

A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció

Borító- és ajánlóképek: Fortepan

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük