Ennyivel kerül többe egy gyerek 2024-ben, mint tavaly - Pénzügyi szakemberek számítása szerint
A "gyerekinfláció" a hivatalos inflációs index kétszerese jelenleg.
Bár lassult a „gyerekinfláció”, de éves szinten még így is 8 százalék. Ennyivel emelkedett ugyanis a gyermekek fogyasztási szokásai alapján összeállított termékkosár ára. A gyermekek fogyasztási kosarában szereplő termékek ára idén márciusban már meghaladta a 40 ezer forintot - közölte a K&H.
8%-os a gyerekinfláció
Visszafogott maradt a magyarországi infláció. A KSH közlése szerint márciusban az éves inflációs mutató 3,6 százalékos növekedést mutatott, a februári és januári 3,8 és 3,7 százalékos emelkedés után. A múlt év elején sokkal gyorsabban emelkedtek az árak: 2023 januárjában, februárjában és márciusában is 25 százalék felett volt az előző év azonos időszakára visszatekintő mutató.
Lassulást mutat a K&H által rendszeresen ismertetett „gyerekinfláció” is, bár még így is a hivatalos inflációs index kétszerese. A legfiatalabbak körében népszerű, és az általuk használt termékek - így a kakaós csiga, a gyümölcsjoghurt, a hamburger, a literes narancslé, a hátizsák és szemüvegkeret is - kerülnek be a gyermek fogyasztási kosárba. A kosárba kerülő összes termék márciusban 40 435 forintba került, szemben az egy évvel korábbi 37 432 forinttal. Vagyis egy év alatt 8 százalékos áremelkedés történt.
Gyerekinflációs bajnokok
Egy év alatt a legnagyobb mértékben a hamburger ára nőtt 15 százalékkal 1650 forintra. Ezt követte a narancslé és a hátizsák ára, előbbi 13 százalékkal 871 forintra, utóbbi 9 százalékkal 11 640 forintra drágult.
A gyerekinflációs termékek közül a másik oldalt képviseli a kakaós csiga, amelynek ára tavaly márciushoz képest 4 százalékkal 248 forintra csökkent; valamint a gyümölcsjoghurt, a maga 206 forintos árával, vagyis 8 százalékos árcsökkenésével.
A százalékos emelkedés mellett az infláció alakulása látható abból is, hogy míg 3000 forintból már nem lehet két hamburgert venni, miközben ebbe a keretbe 2023 márciusában belefért volna még két szendvics, arról nem is beszélve, hogy 2022 márciusában akár három hamburger is kijött volna ugyanennyi pénzből.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Érdekesen, játékosan zsebbe vágó dolgokról
A gyerekinfláció kiszámításával a K&H szeretné a legfiatalabbaknak is kézzelfoghatóbbá tenni a gazdasági eseményeket és azt, hogy ezek a folyamatok miként hatnak saját zsebükre. Az infláció, a különböző gazdasági események és a mindennapi pénzügyek a fiatalok számára nehéz, olykor unalmas, komplikált témának tűnhetnek. Fontos azonban, hogy az önállósodás útján elindult gyerekek és a fiatal diákok minél hamarabb tisztában legyenek a kapcsolódó fogalmakkal és a legalapvetőbb összefüggésekkel, mert saját pénzügyeikről csak így dönthetnek tudatosan.
A K&H éppen ezért indította el tizennégy évvel ezelőtt a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozatot, amelynek keretében az iskolások játékos formában sajátíthatják el a tudatos pénzügyi magatartáshoz szükséges tudást. Az idei verseny már a középdöntőnél tart, ahonnan régiónként és korcsoportonként a legjobb csapat jut majd a döntőbe.
7 kedvelt táplálék, amiről nem hinnéd, hogy tele van cukorral: ne adj belőle sokat a gyereknek
Hiába szereti őket a gyerek, csak módjával fogyasszátok!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- pénzügyek
- kamaszkor