Egyre több a rákos kisgyerek Magyarországon is
A fizikai okoknál is nagyobb szerepük lehet.
Míg a rák még a viszonylag közeli múltban is szinte kizárólag a felnőttek betegségének számított, manapság 14 év alatti gyerekek körében évi 200-250 esetben diagnosztizálnak rosszindulatú daganatot.
A fenti szám talán nem tűnik magasnak, ám várhatóan tovább fog növekedni - nem beszélve arról, hogy az egy és 14 év közötti gyerekeknél - a baleseteket követően - a rák a második leggyakoribb halálok.
Hogyan alakul ki?
Egyes esetekben összefüggés mutatható ki az embrionális fejlődés zavara és a kór kialakulása között, ám az is lehet, hogy a csemete későbbi növekedése és fejlődése során fellépő rendellenesség áll a betegség hátterében.
Szerepet kaphat továbbá az esetleges genetikai hajlam, illetve a külvilágból érkező káros hatások, különös tekintettel a légszennyezettségre, illetve az ételekben-italokban felfedezhető tartósítószerekre, színezékekre és adalékanyagokra.
Mindazonáltal különféle lelki okok is közrejátszhatnak a rák létrejöttében - sőt, egyes esetekben talán többet nyomnak a latban, mint a fizikai tényezők, hiszen ezek határozzák meg a sejtek működését befolyásoló impulzusokat.
Ha a gyerek túl jó
Némely kisgyerek alkatilag bizonytalan magában, ezért a környezete - elsősorban a számára legfontosabb emberek, azaz az anya, az apa, illetve a pedagógus - pozitív visszajelzéseiből igyekszik némi önbizalmat meríteni. Dicséretben vagy elismerésben pedig nyilvánvalóan akkor lehet része, ha úgymond jó: udvarias viselkedik, nem mond ellent, és a tanulás terén is megteszi, ami tőle telik.
Ám minél jobban próbál megfelelni a nagyoknak, annál inkább háttérbe szorulnak a saját vágyai, igényei, elvárásai - ami által a belső elégedetlensége egyre fokozódik. Ez a fajta lelki diszharmónia pedig idővel különféle kórok, egyebek mellett rákbetegség kialakulásához vezethet.
Stresszhelyzetek
A szülő jellemzően igyekszik óvni gyermekét a szűkebb és tágabb környezet negatív hatásaitól, ám 100%-os védelmet - érthető módon - egyetlen édesapa vagy édesanya sem tud nyújtani. Aligha van olyan kicsi, aki ne kerülne időről időre kisebb vagy nagyobb fokú stresszt jelentő szituációba. Szerencsés esetben előbb-utóbb túllép ezeken, különösen, ha segítséget is kap a körülötte lévőktől. Ám ha ez nem történik meg, a stressz állandósulhat - ami elől némelyik gyerek hajlamos lehet szintén valamilyen kórba, adott esetben rákos megbetegedésbe menekülni, természetesen a legkevésbé sem tudatosan.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gyerekkori stresszt nem könnyű észrevenni, hiszen a kicsik sokszor nem tudják vagy merik szavakba önteni, hogy mi az, ami zavaró vagy bántó számukra. Ha tudni szeretnéd, mi minden jelenthet csemetéd számára stresszforrást, kattints ide.
Fájdalmas lelki bajok kisgyerekkorban
Gyermekednek több más, betegséghez vezető lelki baja is lehetnek. Videónkból megtudhatod, melyek ezek.
Beilleszkedési problémák
A gyerekek sokszor rászállnak arra, aki valamilyen külső vagy belső tulajdonsága révén kilóg az adott csoportból: csúfolják, esetleg bántalmazzák is, vagy egyszerűen csak nem vesznek róla tudomást. Az áldozat szülei pedig gyakran mit sem sejtenek, hiszen a kiközösített szégyelli magát, így a hozzá legközelebb állóknak sem feltétlenül beszél arról, min megy keresztül nap mint nap. Végső soron ez is egy stresszhelyzet, mely, amennyiben hosszabb távon fennáll, ha nem is közvetlenül, de szintén rákot okozhat.
Néhány nem túl feltűnő, ám annál beszédesebb jel azonban segít kideríteni az igazságot. Ha tudni szeretnéd, hogy a te gyereked nem tartozik-e esetleg az áldozatok közé, és ha igen, hogyan segíthetsz neki, olvasd el korábbi cikkünket!
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- anya