A te gyereked milyen nyelvet tanuljon elsőként? A szakértők szerint ezt kellene

A németnek vannak előnyei, a második akár a kínai is lehet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Általános iskolában az angol, a német vagy a francia nyelv tanítását ajánlja első idegen nyelvként az erről szóló, 2012-2018-ra vonatkozó kormányzati stratégia.

Ugyanakkor kitér arra: nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a diákok először a komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező német nyelvvel találkozzanak először.

Életszerű körülmények

A 44 oldalas, a kormany.hu oldalon közzétett dokumentum célként rögzíti, hogy az állami finanszírozásban megvalósuló közoktatás biztosítsa a lehetőséget két - a szakiskolákban egy - idegen nyelv elsajátítására, a felsőoktatás pedig szaknyelvi képzést adjon.

A kitűzött célokat elsősorban a jelenleg is rendelkezésre álló források felelős és átgondolt felhasználásával, a jó gyakorlatok megtartásával szándékoznak elérni.

Fontosnak nevezik a nyelvtanulást támogató környezet megteremtését, azt, hogy a diákok tanórán kívül is találkozzanak az idegen nyelvvel - nyelvi verseny, színjátszókör, csereprogramok, nyári táborok révén -, így szabadabban, életszerűbb szituációkban fejleszthessék tudásukat.

Képeken 7 téli csemege, ami serkenti az agyműködést

Nézegess képeket!

Elolvasom

A második nyelv hetediktől indul

Az óvodákban a jelenlegi gyakorlatot nem látják indokoltnak megváltoztatni, ott állami támogatásra továbbra sincs lehetőség. Az általános iskolai korosztálynál fontos az idegen nyelvek megválasztása, angolul mindenkinek tudnia kell, mivel az angol nyelvnek alapvető szerepe van a nemzetközi érintkezésben - írták.

A dokumentum azt tartalmazza, hogy az első idegen nyelv tanulása kötelezően az általános iskola 4. osztályában indul, a 4-6. évfolyamon erre heti 2-5 óra áll rendelkezésre, a 7-8. évfolyamon pedig heti 3-5 óra. A második idegen nyelv oktatása a 7. osztálytól indul. Továbbra is lehetséges az idegen nyelv tanulásának bevezetése az 1-3. évfolyamokon, ha az iskola biztosítja a feltételeket külön állami finanszírozás nélkül is.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Kínai is lehet

Az általános iskola első idegen nyelvként az angol, a német vagy a francia tanítását teszi lehetővé. Az anyag szerint nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező némettel találkozzon először. Ezt azzal indokolják, hogy ha az angol az első tanult idegen nyelv, akkor utána egy komplexebb nyelvtani struktúrájú nyelv tanulása gyakran nehézségeket okoz.

A második idegen nyelv az elsőként választhatókon kívül neolatin nyelv, orosz, kárpát-medencei nyelv, illetve egyéb nyelv is lehetne, például a kínai, a japán vagy az arab.

Az anyag szerint a közoktatásban jelenleg dolgozó nyelvtanárok létszáma nem teszi lehetővé, hogy a másodikként választható idegen nyelv teljes választékát biztosítani tudja minden iskola. A helyzet azonban hosszú távon változni fog a tanárképzés új szabályozása nyomán: két szakon végzett, jól képzett pedagógusok jelennek majd meg a közoktatásban, ezáltal nagyobb lesz a nyelvi kínálat is.

Kitérnek arra, hogy a nyelvi csoportokat szintenként, nem osztályonként kell megszervezni, így évfolyamonként különböző szintű nyelvi csoportok is kialakíthatók.

Iskolaérettség

Hogy a gyerek a későbbiekben jól tanuljon, fontos, hogy ne idő előtt kezdje meg az iskolát. Videónk segít kideríteni, hogy érett-e rá.

Utolsók vagyunk Európában

Kitérnek arra: a legfrissebb, 2012-es Eurobarometer felmérés szerint a magyaroknak csupán 35%-a nyilatkozott úgy, hogy anyanyelvén kívül még legalább egy idegen nyelvet beszél, és 13%-uk, hogy legalább kettőt. Ez nagymértékű csökkenést jelent a magyar lakosság nyelvtudásában az előző, 2006. évi felmérés adataihoz képest - 42 és 27%. Magyarország ezzel a 27 EU-tagállam közül az utolsó helyen áll.

Ezt is szeretjük