Mély nyomot hagyhat a gyerek lelkében: a pszichológus szerint így ne fegyelmezd
Bármi rosszat csinál, akármennyire hisztizik is, ezekhez a módszerekhez ne nyúlj!
Senki sem ígérte, hogy a szülőség könnyű lesz, és bizony, nemcsak a sok tennivaló és a fáradtság teszi nehézzé olykor. A gyereknevelés egyik legnehezebb része a gyerekek fegyelmezése, melynek egyszerre kellene hatékonynak és a gyerek lelkére nézve kíméletesnek lennie.
Egy-egy stresszesebb napon sajnos sok szülő túllő a célon, időről időre alkalmazva olyan fegyelmezési módokat - ordítozás, mosdatás, eltiltás, sajnos olykor popsira csapás, hajhúzás -, melyek maradandó nyomot hagyhatnak a gyerekben. Acosta Sára Diána pszichológus elmondta, mi a gond a drasztikusabb módszerekkel.
A fegyelmezésről
- Mikor áll hozzá okosan egy szülő a gyerek fegyelmezéséhez? Hiszen, ne feledjük, kisgyerekekről van szó.
- A legfontosabb talán azt észben tartani, hogy a fegyelmezés elsődleges célja a tanítás. Azért fegyelmezünk, mert szeretnénk megmutatni, megtanítani, mi a helyes viselkedés egy adott helyzetben, mit szabad, és mit nem. Ahhoz, hogy ebben hatékonyak legyünk, szükséges, hogy minél érthetőbbek legyünk a gyerek számára.
- Mi fontos a fegyelmezésben?
- Fontos például a higgadtság. Azzal, ha kiabálunk, haragosan, agresszíven lépünk fel, megijesztjük a gyereket, ilyenkor sokkal kevésbé tudja értelmezni a mondandónkat. Célszerű olyankor fegyelmezni, amikor mi is megnyugodtunk, és a gyerek is stabilabb érzelmi állapotban van.
Fontos még a következetesség és a példamutatás, ezek segítik a gyerekeket abban, hogy felismerjék a szabályokat, ugyanakkor szükséges lehet, hogy ezeket el is magyarázzuk nekik az ő szintjükön. A magyarázat akkor jó, ha általa megértik a cselekedetek következményeit, és megismerik a kéréseink célját, így betartani is könnyebb lesz őket a későbbiekben.
Kiabálás és fizikai fellépés
- Mennyire hat a gyerek lelkére a napi szintű kiabálás?
- Álszent dolog lenne azt mondani, hogy egy jó szülő soha nem kiabál, néha mindenkinél elszakad a cérna. Fontos tudnunk azonban, hogy ilyenkor nem a gyerekek szabályelsajátítását segítjük, hanem a saját indulatainkat engedjük szabadjára. A mindennapos kiabálás tehát nemcsak, hogy nem célravezető, de még káros is. Félelmet kelt a gyerekekben, és hosszútávon őket is agresszívebbé teheti. Még súlyosabb, ha a kiabálás során a gyerek szidása, csúnya szavakkal illetése történik: ez összefüggésbe hozható szorongásos zavarok kialakulásával és alacsony önértékeléssel is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Sajnos sok szülő a kiabálásnál drasztikusabb fizikai módszerekkel fegyelmez, ami, legyen bár enyhébb a kifejezett megverésnél, mégis fizikai fellépés a szülő részéről.
- A fizikai fenyítés, legyen az egy kézre/fenékre csapás, nem megengedett fegyelmezési mód, a gyerek fizikai bántalmazásának minősül. Amellett, hogy nem hatékony nevelési eszköz, a rendszeres alkalmazása ronthat a szülő-gyerek kapcsolat minőségén, és a fizikai agresszió, mint követendő minta továbbadását eredményezheti.
- Mi lehet minden szülő számára iránymutató tanács a fegyelmezésben?
- A különböző büntetések alkalmazása hosszútávon nem ideális, főleg nem elsődleges megoldásként. Az első mindig az kell, hogy legyen, hogy a gyerek tisztába kerüljön a tettei következményével, amihez szóbeli magyarázat szükséges. Előfordulhat azonban, hogy a szóbeli fegyelmezés nem használ, ilyenkor felmerülhet valamilyen játék elvétele, valamitől való eltiltás, de törekedjünk arra, hogy ez arányos legyen a rossz cselekedet mértékével, és érthető legyen számára, hogy miért kapja az adott büntetést. Bár fontos kiemelni, hogy a büntetéssel szemben a megfelelő viselkedés jutalmazása hosszútávon célravezetőbb, például a figyelem, dicséret is jutalomnak minősül.
OLVASD EL EZT IS!
- magnum
- gyerek étrend