Ez volt a 19. század magyar bestsellere - Sosem találod ki a címét!
Benedek Elek is örömmel forgatta ezt a gyerekeknek íródott könyvet.
Ha 19. századi népszerű könyvről van szó, a legtöbben talán a bibliára gondolnak. Az eladott példányszámok tekintetében azonban volt egy másik könyv is, mely Magyarországon az 1800-as évek közepe táján komoly népszerűségnek örvendett. A Flóri könyve a történelem első magyar gyermekkönyve volt, melyet egy fiatal anya írt. Bezerédj Amália 1804. április 15-én született, vagyis cikkünk megjelenésének napján, éppen 220 éve.
Flóri könyve
Bezerédj Amália volt az első a magyar irodalomban, aki gyermekeknek írt, a Flóri könyve pedig az első magyar nyelvű verses, képes, kottás daloskönyv. A különösnek tűnő címet Bezerédj Amália kislánya, Floriana után kapta. A kislányt a családban Flórának, Flórinak becézték, és névválasztásukkal voltaképpen meghonosították a Flóra nevet.
A könyv eredetileg Amália és férje, Bezerédj István által saját hidjai birtokukon létrehozott óvoda-iskolának íródott. A 3-9 éves gyerekek számára egy présházból alakították ki az óvodát, iskolát, ahol a pusztai szegény emberek, jobbágyok, béresek gyerekeinek biztosítottak oktatást. Megtanították a kicsiket az írás-olvasás, számolás tudományára, de tanítottak itt egészségügyi alapismereteket, földrajzot, állatgondozást is. És mindemellett sokat énekeltek és mozogtak. Kislányuk, az 1834-ben született Floriana is itt tanult, együtt a többi gyerekkel.
A Bezerédj házaspárnak együtt töltött éveik során közös ügyük lett a magyar kisgyermekek oktatása, nevelése, már jóval azelőtt, hogy Magyarországon bevezették volna a kötelező alapfokú oktatást (1848 augusztusában).
Benedek Elek is ebből tanult
A Flóri könyve segítette a 19. században lassan alakuló óvodákat, iskolákat. A magyar gyermekek évtizedeken át ebből a könyvből tanultak olvasni, így a Flóri könyve nemcsak irodalmi értékkel bír, de az oktatás, nevelés terén is úttörőnek tekinthetjük Bezerédj Amália művét. Helyet kapott benne az ábécé, magyar nyelven íródott történetek, imák, versek, mondókák, de a gyerekek tanulhattak belőle a helyes viselkedésről, a háziállatokról és természetismeretről is. 1860-ig az egyik legolvasottabb műnek számított Magyarországon. De, hogy mekkora jelentősége volt a könyvnek a magyar gyerekirodalom szempontjából, arról talán Benedek Elek vallomása tudja meggyőzni az utókort:
„Az én első könyvem nem az ABC volt, hanem az első igazi magyar gyermekkönyv, a Flóri könyve. [...] Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki az én gyermek-ifjúsági könyveimnek terebélyes fája.”
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egyenrangú társak
Amália és férje kapcsolata különlegesnek számított a korban: részben azért, mert szerelemből házasodtak, részben, mert Bezerédj István egyenrangú félként tekintett a feleségére. Nem csupán házaspár, de szellemi értelemben is társak voltak, a Tolna vármegyében található hidjai otthonuk a magyar biedermeier egyfajta szellemi központjává vált, ahol megfordult Deák Ferenc, Wesselényi Miklós és Batthyány Lajos is.
A feleség segítette férje politikai törekvéseit, és mindennapjaik része volt a zene, az olvasás. Amália a magyar mellett jól beszélt németül, angolul, franciául és latinul is. A házaspárnak azonban kevés közös idő jutott, mivel Bezerédj Amália 1837-ben alig 33 évesen elhunyt tüdőbajban. Hogy végül a Flóri könyvnek ekkora népszerűsége lett, abban az özvegy férjnek is szerepe volt. Amália halála után ugyanis Bezerédj István sajtó alá helyezte felesége kéziratait. Ismerve felesége irodalmi hagyatékának értékét, 1839-40-ben sorra jelentette meg őket - köztük a Flóri könyvet is.
„Egy fűszer miatt kellett elbujdosnia” - Felismered a magyar népmeséket a leírás alapján?
A magyar népmesék kultúránk rendkívüli kincsei.
Elolvasom(Borítókép: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- kvíz
- híres magyarok