Ilyen a válás svéd módra: a fészek modell segítségével kevésbé sérül a gyerek

A gyerek így könnyebben veszi a válással járó megrázkódtatást.

Fészek modell
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A válás mindenki számára nehéz életszakasz, de legjobban általában a gyerekeket viseli meg. Az új kezdet még akkor is kritikus, ha ők is érezték a gyakori veszekedésekből vagy épp a sűrű hallgatásokból, hogy a szülőknek már nem jó együtt.

Míg évtizedekkel ezelőtt az volt a bevett szokás, hogy a gyerekek az anyánál maradtak, és apával töltötték minden második hétvégét, addig ma már nem ritka a közös szülői felügyelet - amikor a szülők a gyerekről felváltva, azonos időtartamban gondoskodnak. Ez általában úgy történik, hogy a gyerekek egy hetet anyánál, egy hetet apánál töltenek, mindkét lakásban van szobájuk. Létezik azonban egy úgynevezett fészek modell is, mely itthon kevésbé ismert.

Mi az a fészek modell?

A fészek vagy svéd modell gyakorlati megvalósítására leginkább Skandináviában, illetve Németországban van példa. Ezt a fajta válást követő életmód a gyerekek állandóság iránti igényét veszi alapul. Arra helyezi a hangsúlyt, hogy a kicsiknek minél kevesebb változással kelljen szembesülniük a válást követően. Ennek érdekében a gyerekek maradnak az addigi közös családi otthonban, és egyik héten az egyik szülő, másik héten a másik szülő lakik velük.

A gyerekeket tehát megkímélik a kétlakiságtól, nem kell nomád életet élniük, marad a megszokott szobájuk, az őket körülvevő tárgyaik, ugyanabba az óvodába, iskolába járnak, nem hagyják az irodalomtankönyvet, piros pulcsit, rovargyűjteményt a másik szülőnél.

További előnye, hogy míg az ingatlaneladás és két másik vétele egy évig - vagy akár még tovább is - elhúzódhat, a fészek modell esetében csak két kisebb lakást kell bérelni a szülők számára. Könnyebbséget jelenhet, hogy nem kell mindent egyszerre megoldani, nem kell visszafizetni a csokot - hiszen a gyerekek és az egyik szülő marad az ingatlanban. Előnye továbbá, hogy ha van rá egy hajszálnyi esély, hogy a szülők meggondolják magukat, vagy kiderül, hogy bár a különélés egy problémát megoldott ugyan, de egy tucat újat generált helyette, és mégsem annyira kellemes egyedül élni, még visszarendezhető az eredeti felállás.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Inkább csak rövid távú megoldás

Ehhez a fajta együttéléshez kétségkívül magas fokú érzelmi intelligencia szükséges, nélkülözhetetlen, hogy a szülők szépen, higgadtan tudjanak elválni egymástól, hiszen a továbbiakban is részben közös marad az otthonuk. Fontos, hogy mindkét szülő számára elfogadható legyen ez a fajta együtt(nem)élési forma, ellenkező esetben az anya vagy az apa helyzetből adódó frusztrációját ugyancsak megsínyli a gyerek. Ha ezek a feltételek teljesülnek, sajnos még mindig ott vannak az anyagi szempontok. Vagyis túl azon, hogy fenn kell tartani az addigi közös családi otthont, még két garzonlakást is bérelni kell - ami a legtöbb magyar család számára sajnos nem opció. Mindezt végiggondolva, valószínűleg a fészek modell inkább csak átmeneti megoldásként működhet, hosszú távon már csak azért sem tartható fenn ez az életforma, mert amennyiben egyik vagy mindkét szülő új párra lel, az már garantáltan túlbonyolítja a dolgot.

Olvass tovább: mikor nem szabad az új partnert bemutatni a gyereknek?

Hol húzódnak meg a határok, kinek mi a szerepe az új felállásban, hogyan viselkedj új párod szeme fényével? Teveliné Horváth Melinda okleveles pszichológus, iskolapszichológus, pedagógus, life coach válaszol.

Mikor nem szabad bemutatni a gyereket az új partnernek? A pszichológus ezt javasolja

Nevelőszülőnek lenni nehéz feladat. Hol húzódnak meg a határok, kinek mi a szerepe a kapcsolatban, és hogyan viselkedj új párod gyermekével?

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük