Ezért festi ki a körmét annyi férfi októberben: fontos, amit üzennek
Furcsának hathat elsőre, de ha megtudod, miért csinálják, meg fogod érteni.
Nem tűnik túl életszerűnek az elképzelt helyzet, amikor egy férj kölcsönkéri felesége körömlakkját, pedig távolról sem akkora butaság ez, mint ahogyan elsőre tűnik. Októberben világszerte férfiak tömegei ragadnak színt, és festik ki a kezükön egy körmüket, mégpedig nem is akármiért.
Mindez egy októberi kampány része, melynek neve Polished Man, azaz Lakkozott férfi, és az YGAP nevű ausztrál jótékonysági és segítő alapítvány kezdeményezéséből indult.
Céljuk, hogy felhívják a figyelmet azokra a gyerekekre, akik körül erőszakos cselekmények történnek nap mint nap, vagy éppen akik maguk is áldozatai fizikai vagy szexuális bántalmazásnak.
Ezt üzenik a körömlakkal a férfiak
Mint azt a kampány weboldala írja, lakkozott férfinak lenni annyit jelent, hogy nem fordítasz hátat azoknak, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak. A lakkozott köröm egy jelzésértékű kifejezőeszköz, hogy az adott férfi nemet mond a gyerekek ellen irányuló erőszakra.
Mindez az YGAP igazgatója, Elliot Costello ötlete volt, akit mélyen megrázott egy korábbi körútján megismert nyolcéves kislány esete. Thea két éven át volt fizikai és szexuális bántalmazásnak kitéve, amikor kiemelték a családjából. Ez a kislány, amikor elbúcsúztak egymástól Costellóval, rajzolt egy szívet a tenyerére, és kékre festette a férfi körmét. Ez az oka, hogy számára a lakkozott köröm örökre annak a jelképe lesz, hogy támogatja a hasonló helyzetben lévő gyerekeket, és küzd azért, hogy ez minél szélesebb körökben így legyen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mára országokat átívelően férfiak tömegei válnak a kezdeményezés követőivé. Ha tehát októberben olyan férfit látnál, akinek az egyik körme ki van lakkozva, tudd, hogy a gyerekek elleni erőszak egyik elkötelezett harcosával állsz szemben.
OLVASD EL EZT IS!
- baba
- terhesség