Fájdalmas menstruáció, nehéz teherbeesés: sokan csak későn tudják meg, hogy betegek
Így ismerhető fel időben a baj.
Az endometrizózis a reproduktív korban lévő nő jelentős hányadát érinti, mivel azonban a tünetei változatosak és nem feltétlenül kifejezettek, sokan jó ideig nem is tudnak róla.
Valójában arról van szó, hogy méh nyálkahártyájának, más néven endometriumnak, a kis darabjai menstruáció idején nem ürülnek ki a szervezetből, hanem más szövetekbe ágyazódnak be. Mindezek következtében ciszták, hegek, összenövések alakulhatnak ki, illetve a kór meddőséghez is vezethet. Dr. Oláh Orsolya szülész-nőgyógyász a kezelési lehetőségekről beszélt.
- A betegség okát még a viszonylag közeli múltban sem tudták egyértelműen meghatározni. Az egyik feltételezés szerint menstruáció idején a vér a petevezetékeken részben visszafelé áramlik, és a magával ragadott méhnyálkahártya-eredetű sejteket más területekre szállítja, ahol azok burjánzani kezdenek. Más elméletek fejlődési rendellenességet, illetve immunproblémát sejtenek a kór hátterében. Manapság tisztábban lehet már látni ebben a kérdésben?
- Nem, továbbra is ezek az elméletek ismertek az endometriózis etiológiája kapcsán.
- Jellemzően milyen tünetek formájában ad hírt magáról a betegség?
- Az endometriózis alapja a méhnyálkahártya - latinul endometrium - szerkezetű szövet jelenléte méh üregén kívül. Három fő megjelenési formája van. A hashártyát érintő endometriózisban apró kis felrakódások láthatóak a hashártyán. A második a petefészek endometriotikus cisztái - más néven endometriómák vagy csokoládéciszták - általában több centiméteres, barna, sűrű folyadékkal teli ciszták. A harmadik a mélyen infiltráló endometriózis, melynek esetében általában a végbél és a hüvely közé ágyazódik be az endometriális szövet, és klasszikus esetben, ha a végbél fala teljes vastagságában érintett, véres és fájdalmas székletürítést okozhat, főleg menstruáció alatt.
A tünetek nem igazán specifikusak, ezért a betegség felismerése akár évekbe is telhet, így nagyon fontos a körültekintő kivizsgálás. A menstruációs ciklussal összefüggő fájdalom, a véres széklet és vizelet már gyanúra adhat okot. Bár az eseteknek akár a fele is tünetmentes lehet, a két legjellemzőbb tünet a meddőség és a hasi fájdalom.
Ez a fájdalom lehet ciklikus vagy állandó, fájdalmas menstruációval, fájdalmas vizelet- vagy székletürítéssel járhat, és fájhat a szexuális együttlét is.
- Az endometriumbeágyazódások nem tapinthatóak ki, illetve nem jeleníthetőek meg egyértelműen képalkotó vizsgálatokkal, és a diagnózis felállításához egy kisebb műtétet, laparoszkópiát kell végezni. Hozzávetőlegesen az esetek mekkora arányában van erre szükség, és pontosan mivel jár a beteg számára?
- A jelenleg érvényben lévő irányelvek nagy része szerint elfogadható, hogy endometriózis alapos gyanúja esetén laparoszkópos diagnózis nélkül is megkezdhető legyen a gyógyszeres terápia. Mivel korábban mindenképpen szükség volt szövettani mintavételre, így ha a páciens nem utasította el a műtétet, vagy nem volt a műtétnek komoly ellenjavallata, akkor ez megtörtént. Amióta az irányelvek ezt nem teszik feltétlenül szükségessé, a műtétek száma az utóbbi időben csökkenni kezdett. Ez azok számára jó hír, akik például nagyon tartanak a műtéttől, és a kivizsgálás alapján műtét nélkül is javulás várható az állapotukban. Fontos tisztázni, hogy a gyógyszeres kezelés megszakítását követően egy-két éven belül a panaszok az eseteknek akár az 50%-ában kiújulhatnak.
A sebészi kezelés javasolt módja, a laparoszkópia - hastükrözés - lehetőleg nagy tapasztalattal rendelkező centrumban történjen. Az évek óta tartó állapot következtében a hasüregen belül a műtétet nehezítő körülmények állhatnak fenn, például bélösszenövések, így érdemes már a diagnosztikus műtétet is olyan szakemberrel és intézményben elvégeztetni, ahol a kellő tapasztalat a rendelkezésre áll, és akár végleges terápiás beavatkozásra is van lehetőség.
- Kezelésként szóba jöhet a hormonális fogamzásgátlást – mellyel a petefészek működése kikapcsolható -, illetve műtét is. Mikor van szükség az előbbire, és mikor az utóbbira?
- Ezt meghatározza, hogy van-e gyermekvállalási szándék, illetve mennyire tolerálja a páciens a gyógyszert mellékhatások szempontjából. Ha nem szeretne kisbabát, és nincsen például egy nagyméretű, fokozatosan növekvő endometrialis petefészekcisztája vagy például egy mélyen infiltráló véres székletet és komoly székletürítési nehezítettséget okozó endometrialis csomója, akkor lehet kezdeni gyógyszeres terápiával. Az endometriális elváltozások sebészi eltávolítása a fájdalom csökkentésén kívül javíthat a teherbeesési esélyeken, főleg enyhébb esetekben. Azonban érdemes tudni, hogy főként közepesen súlyos vagy súlyos esetekben első körben a meddőségi centrum a legjobb választás, ha a pár babát szeretne.
Az elsőként választandó gyógyszeres terápia a kombinált hormonális fogamzásgátló tabletta, ez kiegészíthető nem szteroid gyulladásgátlókkal. Ezen kívül adhatóak csak sárgatesthormon-származékok, illetve egyéb, a köztudatban kevésbé ismert hatóanyagok.
- Vannak betegek, akik a hagyományos terápia mellett természetes készítményekkel is próbálkoznak – például barátcserjével vagy poloskavésszel, amelyek elviekben a hormonális egyensúly fenntartásában, illetve a méh megnyugtatásában játszhatnak szerepet. Valóban hatásosak az ilyesféle szerek?
- Vannak olyan egyéni tapasztalatok, amelyek alapján működhetnek, de orvosi vizsgálatok alapján nem igazolt a hatásosságuk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Az Amerikai Endometriózis Társaság szerint a meddőségek 30%-ban állhat endometriózis betegség. Reális lehet ez a feltételezés?
- A legtöbb helyen 10% körüli arányt olvasni. Persze nem kizárt, hogy ennél magasabb előfordulási gyakoriságról van szó, mivel az endometriózis nagyon sok esetben rejtve marad, és a biztos diagnózist csak a laparoszkópos úton vett szövettani minta birtokában mondhatjuk ki.
- Kezelés, illetve műtét után a betegnek mennyi esélye lehet a spontán teherbeesésre?
- Nagyban függ az endometriózis súlyossági fokától. Enyhébb esetben ez 70-80 % is lehet, súlyosnál olyan 60% körüli.