Pénzért nyilvánítottak elmebeteggé több ezer árvát: ez volt a legnagyobb gyermekbántalmazási botrány Kanadában

A 20. század közepének Kanadájában olyan rendszer működött, amelynek elsődleges feladata a legkiszolgáltatottabbak védelme lett volna. Québec tartományban azonban éppen az ellenkezője történt: az állam és az egyház együttműködésével gyermekek ezreit fosztották meg jogaiktól, méltóságuktól és jóformán az életüktől is. A történet a „Duplessis-árvák” néven vált ismertté, és máig az egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási botrányként tartják számon Kanadában.

Kanada gyermekbántalmazási botránya - A Duplessis-árvák

Az események középpontjában Maurice Duplessis áll, aki Québec miniszterelnökeként több cikluson át, 1936 és 1959 között irányította a tartományt. Kormányzásának időszakát sok kritikus „nagy sötétségként” (La Grande Noirceur) emlegeti, ami jól tükrözi az akkori társadalmi és politikai viszonyokat.

Ebben az időszakban a szociális ellátórendszer nagy részét a katolikus egyház működtette. Az árvaházakba kerülő gyermekek jelentős része nem is volt valódi árva: sokuk házasságon kívül született, vagy annak bélyegezték meg, és a társadalmi stigma miatt az anyákat gyakran rákényszerítették arra, hogy lemondjanak róluk. Másokat szegénység, betegség vagy családi problémák miatt szakítottak el szüleiktől.

A rendszer azonban nemcsak elhanyagolta ezeket a gyerekeket, hanem tudatosan ki is használta őket. A tartományi kormány ugyanis jóval magasabb szövetségi támogatást kapott a pszichiátriai intézményekben elhelyezett betegek után, mint az árvaházak lakói után. Ez pénzügyi ösztönzőt teremtett arra, hogy egészséges gyermekeket nyilvánítsanak elmebeteggé.

Ennek következtében több ezer gyermeket diagnosztizáltak hamisan mentális problémával, majd pszichiátriai intézetekbe zárták őket. Egyes esetekben teljes árvaházakat minősítettek át kórházzá, így a gyerekek egyik napról a másikra „nebulóból” beteg státuszba kerültek.

Elzárva a világtól, kiszolgáltatva az erőszaknak

A pszichiátriai intézetekben a gyerekeket már nem oktatták, hanem betegként kezelték. A valóság azonban még ennél is sokkal súlyosabb volt: számos beszámoló szerint fizikai, lelki és szexuális bántalmazás érte őket. A túlélők visszaemlékezései és kutatások alapján a következő visszaélések voltak jellemzők:

• indokolatlan büntetések és kegyetlen fegyelmezési módszerek,
• testi és verbális erőszak,
• érzelmi és fizikai elhanyagolás,
• szexuális visszaélések,
• kényszermunka egyházi intézményekben vagy gazdaságokban.

Sokan számoltak be arról is, hogy elektrosokk-kezelésnek, lobotómiának vetették alá őket, vagy kényszerzubbonyban tartották fogva. Betegség esetén gyakran nem kaptak megfelelő ellátást.

Egy, a Université de Montréal pszichológusához, Jean Gaudreau köthető vizsgálat már az 1960-as évek elején kimutatta, hogy sok gyermeknél a „mentális zavarokat” valójában a súlyos ingerszegénység és elhanyagolás okozta, nem pedig valódi betegség.

Becslések szerint nagyjából 3000 fő lehet azok száma, akiket bántalmazás ért. Egy későbbi kutatás szerint az érintettek több mint 80 százaléka számolt be traumatikus élményekről gyermekkorában, és többségük felnőttként is komoly pszichés problémákkal küzdött és nehezen illeszkedett be a társadalomba.

Évtizedekig tartó küzdelem az igazságért

A botrány csak évtizedekkel később került szélesebb nyilvánosság elé. Az 1980-as évek végén a túlélők megszólaltak, majd szerveződni kezdtek. A Duplessis-árvák bizottságát Bruno Roy vezette, aki maga is az áldozatok közé tartozott. A küzdelmüket támogatta az 1997-ben megjelent québeci ombudsmani hivatal közleménye a helyzetről.

A jogi eljárások azonban sorra kudarcba fulladtak: sok dokumentum eltűnt vagy megsemmisült, így nehéz volt konkrét felelősöket megnevezni. Daniel Jacoby jelentése szerint a különböző intézmények egymásra hárították a felelősséget, miközben az áldozatok továbbra sem kaptak valódi elégtételt.

1999-ben a québeci kormány bocsánatot kért, és 3 millió dolláros kártérítést ajánlott fel, amit a túlélők visszautasítottak. Két évvel később új ajánlat született: személyenként 10 ezer dollár, valamint minden intézetben töltött év után további 1000 dollár. Ezt végül elfogadták, bár sokan ezt is méltatlannak tartották. 2006-ban további 26 millió dollárt különítettek el kártérítésre.

A katolikus egyház mindvégig elutasította a hivatalos bocsánatkérést és a pénzügyi felelősségvállalást, ami tovább mélyítette a sebeket.

Egy sötét örökség

A Duplessis-árvák története nem csupán múltbeli tragédia, hanem figyelmeztetés is. A gyermekek különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, és ha a társadalmi kontroll gyenge, könnyen válhatnak rendszerszintű visszaélések áldozatává, ahogy azt Magyarországon is több ügyben láthattuk.

Az ügy hozzájárult a kanadai gyermekjogok megerősödéséhez, és szigorúbb szabályozás lépett életbe. A trauma azonban generációkon átívelő nyomot hagyott: sok túlélő egész életében küzdött a beilleszkedéssel, kapcsolatokkal és mentális problémákkal.

Ez a történet arról szól, mi történik akkor, amikor a hatalom és a pénzügyi érdek felülírja az emberi méltóságot. És arról is, hogy az igazság feltárása még évtizedek múltán sem veszít jelentőségéből.

Fotók: Getty Images

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• gyermekbántalmazás
• kanada
• botrány
• elmegyógyintézet
• árvaház
• gyermekvédelem
• gyermekjogok
• Gyerek