Újabb drágulás a családok életében: több mint egymillió gyereket érint

Az inflációnál is nagyobb mértékű lesz az emelés.

Drágul a menza
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Szeptembertől drágul az iskolai menza - tudta meg a Népszava. Az áremelésre az élelmiszer-infláció, a pékségek áremelkedése és az ágazatban dolgozók béremelése miatt volt szükség.

Drágul a menza

Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) közösségi étkeztetési szekciójának vezetője elmondta, hogy nagyon nehéz egy évre előre kalkulálniuk a költségeket a folyamatos drágulás miatt. Helyzetüket nehezítik a megemelkedett energiaárak, a 6 százalékos infláció, a nagyüzemi pékségek 15-20 százalékos áremelése, valamint a  dolgozók fizetésének 10 százalékos emelése, amelyre az elvándorlás miatt volt szükség.

Hogy a szülőknek mennyibe fog végül kerülni a menza, attól függ, hogy a helyi önkormányzatok mennyit vállalnak át a költségekből. Ez van ahol 20 százalék, de olyan is előfordul, hogy a település az egészet állja.

A cikk az ajánló után folytatódik

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Magyarországon jelenleg 1,2-1,5 3-18 éves gyermek vesz részt a közétkeztetésben, számuk az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken. Egyes intézményekben már bevezették az úgynevezett szabadszedéses rendszert, amelynek lényege, hogy a gyerekek a svédasztalos modellhez hasonlóan több fogásból választhatnak, és maguknak szedik ki az ételt. Az eddigi tapasztalatok alapján a rendszer sikeresen megállította a menzások számának csökkenését, sőt van olyan hely is, ahol egyre többen ebédelnek így az iskolában.

Kép: baona / Getty Images

Milyen alakú tészta kerül a paradicsomlevesbe? Ismerd fel a régi menzai ételeket!

Ismerd fel a képekről a régi menzai ételeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük