Egy gyógyíthatatlan betegség, ami már a kisbabánál is megmutatkozhat
162 kisbabából 60 bizonyult érintettnek egy kutatás során.
Már csecsemőkorban kimutathatók az agyban azok az eltérések, amelyek az Alzheimer-kórra genetikai hajlammal rendelkezőknél jelentkezhetnek - állapította meg egy új amerikai tanulmány.
162 babából 60 érintett
A kutatók 162 csecsemő agyáról készítettek felvételeket. Közülük 60 örökölte az APOE-e4 nevű gént, amely növelheti az időskori Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát - írta a JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt ismertetve a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál.
A szakemberek az átlagosnál kisebb növekedést tapasztaltak az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának középső és hátsó részén számos olyan területen, amelyeken a betegeknél jelentkeznek az Alzheimerrel járó elváltozások. Az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának elülső részén egyes területek viszont hajlamosak voltak a nagyobb növekedésre.
Nem biztos, hogy kialakul a betegség
A kutatók hangsúlyozták, hogy az APOE-e4 génnel született gyermekeknél látott agyi elváltozások nem szükségszerűen az Alzheimer-kór első jelei, és nem azt jelentik, hogy mindenképpen kialakul náluk a betegség.
A kutatóknak azonban a vizsgálatok során az APOE-e4 génhez kapcsolódó legkorábbi agyi elváltozásokat sikerült kimutatni, és tanulmányuk számos kérdést is felvet.
Milyen szerepet játszhat ez a gén az agyfejlődésben, hogyan függhetnek össze az elváltozások az Alzheimer-kór későbbi fellépésével, és a feltárt elváltozások korai kezelésével vajon megelőzhető-e a betegség kialakulása?
Így lesz okos ember a babából - 8 filléres, de annál élvezetesebb praktika
Nézegess képeket!
ElolvasomNem tudják, mit csinál pontosan a gén
Sean Deoni, a kutatás vezetője szerint eredményeik nem mutatnak közvetlen összefüggést a gén és az Alzheimer-kór között, ám további kutatásokkal segíthetnek megmutatni, hogyan járul hozzá a gén a kór későbbi kialakulásához.
Az amerikai lakosság mintegy negyede él az APOE-e4 génnel, ám nem mindegyiküknél alakul ki Alzheimer-kór. Annál nagyobb a betegség kockázata, minél több másolat létezik a génből a szervezetben. Az Alzheimer-kórosok 60%-a rendelkezik az APOE-e4 gén legalább egy kópiájával.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azt, hogy ez a génváltozat hogyan növeli az Alzheimer-kór kockázatát, egyelőre nem tudni, valószínűleg más tényezőkkel, köztük más génekkel és környezeti hatásokkal együtt okozza azokat az agyi elváltozásokat, amelyek a kór kialakulásához vezetnek.
Elterjedt természetes gyógymódok - Veszélyesek lehetnek?
A legismertebb természetes szerek a homeopátiás készítmények. Használatuk gyermekeknél is lehetséges, néhány esetben mégis jobb, ha nem alkalmazod.
OLVASD EL EZT IS!
- baba
- csecsemő