3 budapesti kávézó, ahol bátran szoptathatsz - Gyerekbarát helyek a fővárosban

Nyugodtan kávézni kisgyerekkel? Három budapesti hely, ahol ez nem kérdés!

Bababarát kávézók Budapesten
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az anyává válással együtt járó kisebb fajta trauma, hogy a baba érkezését követően az ember lánya egyik napról a másikra hirtelen úgy érzi, megszűnt társadalmi lényként funkcionálni, a közösségi programoknak lőttek.

Úgy tűnik, az élet a szülést követően az otthon és a közeli park között játszódik, a barátnős kávézásoknak, jövés-menésnek annyi. Ez persze csak akkor igaz, ha te így döntesz. Mutatunk néhány remek kis helyet a fővárosban, ahol a szoptatás, a pelenkázás és a büfiztetés teljesen megszokott látvány, és a nagyobb gyerkőcök sincsenek soha láb alatt.

Maminti Kuckó - II. kerület

Ha olyan helyre vágysz, ahol egy kávé mellett végre lesz alkalmad olvasásra, felnőtt beszélgetésre, vagy szívesen kipróbálnád a baba-mama jógát, akkor a Lázár Ervin meséből ismerős Maminti Kuckót neked találták ki. Az elvarázsolt nevű helyet a II. kerületben, a Mechwart ligettől öt percre, a Keleti Károly utca 11. a. szám alatt találod. Mivel a környéken rengeteg külföldi lakik, a Maminti Kuckó Facebook-oldalán számos angol nyelvű programmal is találkozhatsz. 

Maminti Kuckó, Pagony Café és HellóAnyu.
Maminti Kuckó, Pagony Café és HellóAnyu.

Pagony Café – XI. kerület

A XI. kerületi Bartók Béla úti Pagony Könyvesbolt ad otthont a Pagony Cafénak - a kávézót az 5-ös szám alatt találod. Az ország legnagyobb - több, mint 200 négyzetméteren elterülő - gyerekkönyvesboltjában a minőségi ifjúsági és gyerekirodalom színe-javát megtalálod. Ezenkívül rendszeresen tartanak mozgásos foglalkozásokat kicsiknek, de vonatpálya, kiskonyha és egyéb játékok is marasztalják a nagytesókat. A kávékülönlegességek mellett szörpökkel, sütikkel és aszalt gyümölcsökkel is várják a családokat. További programokról a Bartók Pagony Facebook-oldalán tájékozódhatsz.

HellóAnyu - VII. kerület

A főváros talán legismertebb, de minden bizonnyal a legelső családbarát közösségi helye a HellóAnyu. A bekuckózós kávézót a belvárosban, a VII. kerületi Csányi utca 7. szám alatt találod. Nemcsak sütivel, szörpökkel, teákkal, kávéval és déli menüvel várják az aprónépekkel érkező vendégeket, hanem hordozós, szoptatást segítő programokkal, táncházzal, és a sort még folytathatnánk. Kattints a HellóAnyu Facebook-oldalára, és tudj meg többet róluk!

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük