"Ne! Ugye, most nem veszi elő a mellét?!" A legtöbb anyuka ettől szorong az étteremben - Eszti szubjektív

Mennyire zavaró egy síró gyerek az étteremben?

Gyerekkel étteremben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Emlékszem, mikor egy családi összejövetel alkalmával az akkor három hónapos fiammal először készültünk étterembe menni. Mit mondjak, leginkább az járt a fejemben, ennél meddőbb dologra nem is vállalkozhatnék.

Úgy rémlik, javasoltam a családnak, hogy mi inkább otthon maradnánk. Úgyis van a hűtőben tegnapról egy kevés krumplipüré, az éppen jó lesz nekem. Biztosra vettem, hogy étterembe menni egy babával nagyjából ahhoz fogható, mintha a Cári Balettbe akarnék felvételizni: garantált hasra esés, bírák jelenlétében.

Az én gyerekem

Ha úgysem tudok két falatnál többet enni, vagy egy csésze tejeskávét nyugodtan meginni, minek menjek oda? A gyerek nyilván végigbőgi majd az egészet, én nem tudom lecsillapítani, a rám szegeződő tekintetekből pedig azt olvashatom ki: "Kisanyám, te már egy másik kasztba tartozol, mi a fenét keresel itt?"

Végül persze vettem egy nagy levegőt és a világgal szembeni előítéleteimet sutba dobva mi is a családdal tartottunk az étterembe. Szerencsémre az első félórát átaludta a gyermek. Utána meg felváltva cipelhettük a popsiját, hogy szép sorban mindenki meg tudjon ebédelni, és a fiatalúr se keltsen az indokoltnál nagyobb zajt.

Különösen anyatejes babával macerás nyilvános helyen enni. Otthon, a négy fal között gondolkodás nélkül be lehet vetni a cicit, mint jolly jokert - ami éhség, fájdalom, fáradtság ellen egyaránt remekül beválik. A nyilvános szoptatástól azonban sok édesanya ódzkodik, elsősorban a külvilág bírálata miatt. Pedig baromi nehéz úgy anyának lenni, hogy minimum az első fél évet otthon töltöd, csak azért, hogy mások ne érezzék magukat kellemetlenül, amiért arra használod a melled, amire való - nyilván nem látványosan, hanem diszkréten.

Később a már nagyobb - szaladgáló, sikítozó - gyerekkel sem feltétlenül egyszerűbb a helyzet. Egy aktív gyerkőc mellett, aki nem hajlandó egy órát végigülni az etetőszékben - nagyjából mindegyik ilyen -, a szülő az ebéd egész ideje alatt rohangálhat, vagy lesheti, mikor botlik fel valamelyik pincér épp az ő gyerekében.

A más gyereke

Ítélkezünk. Ez egyfajta közös hobbi. Egy hosszú percek óta síró baba hallatán a külvilágnak rendszerint megvan a véleménye az anyáról: "Miért nem tudja elhallgattatni?", "Nincs még féléves, de látszik, hogy már elkényeztette", "Minek hoz ide ilyen pici babát?","’Ne! Ugye, most nem veszi elő a mellét?!"

Valahol érthető, és talán még jogos is, ha az ember egy nyugalmasan eltöltött vasárnapi ebédre vágyik, és nem szívesen hallgatja más gyerekének a sírását, ricsajozását. De ilyenkor mindig érdemes belegondolni, mi is valójában a szülőkkel szemben támasztott elvárás: maradjanak otthon a gyerekkel, amíg nem tanul meg rendesen viselkedni? Tényleg száműzni kell a családot, de minimum az édesanyát az első hónapokra, évekre? Lehet gyereket szocializálni a négy fal között?

Felnőttbarát szállodák, családbarát éttermek

A gyereksírást, zsivajt nehezen toleráló vendégek egyébként az elmúlt években új piaci rést nyitottak a vendéglátóhelyek számára. Hazánkban kevés ilyen van, de külföldön már nem ritka az úgynevezett felnőttbarát étterem, mely deklaráltan gyermekmentes övezet. Felnőttbarát szállodából pedig már itthon is található néhány. Ezeken a helyeken vállaltan nem fogadnak kisgyerekes családokat - így próbálva megőrizni felnőtt vendégeik nyugalmát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a nemi egyenlőtlenség és a toxikus maszkulinitás jelenségéről beszélgettünk. Mi a különbség a férfiség és a férfiasság között? Mi számít toxikus maszkulinitásnak, miért alakult ki, és vajon köze van-e a Metoo mozgalomhoz? Miért van annyira kevés női vezető, és miért csak férfias személyiségű nők kerülnek vezetői pozícióba? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Szél Dávid pszichológus, Leszkovszki Máté újságíró, és Pintér Ada.

Promóció

Persze, az ilyen jellegű kirekesztésen a magyar ember jellemzően felhördül, hiszen, bár nem szeretjük, ha mások jelenlétükkel zavarnak minket, azért ahhoz túl konzervatívok vagyunk, hogy lenyeljünk egy effajta újítást. A szakemberek azonban állítják, hogy ma már kevés, ha valaki egy négycsillagos szálloda, étterem tulajdonosa, egyre fontosabb a specializáció. Ami egyébként természetesen működik a másik irányba is. Számos olyan éttermet, kávézót, szállodát találhatsz, mely kifejezetten gyerekbarát.

Aki óhajtja, hasonlíthatja mindezt kasztrendszerhez, de szerintem nem ez a jó megközelítés. Ha kevesebbet akarsz görcsölni azon, hogy a környezet mit szól a gyerekkel szinte óhatatlanul együtt járó hangzavarhoz, nem akarsz parázni a nyilvános szoptatáson, szeretnéd felnőtt társaságban jól érezni magad, próbálj ki olyan éttermeket, kávézókat, ahol nemcsak a felnőtt vendégekre vannak felkészülve.

Miért néznek csúnyán 2017-ben a nyilvánosan szoptatóra? Így hívta fel a figyelmet a kérdésre a fotós

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük