Az életveszélyes terhességi HELLP-szindróma tünetei
Végzetes következményei lehetnek a babára és a mamára.
A terhesség kapcsán viszonylag kevés szó esik olyan különleges betegségekben szenvedő, vagy speciális kezelést igénylő páciensekről, akiknek már a teherbeesése is sokkal nehezebb az átlagosnál.
- Ilyen problémák lehetnek többek között a cukorbetegség, a túlsúly, a magas vérnyomás vagy a nagyon súlyos betegség, a HELLP- szindróma. Az ilyen jellegű, speciális betegségekkel küzdő kismamák terhesgondozását, illetve szülését is jóval körültekintőbben, nagyobb odafigyeléssel kell végezni - mondja prof. dr. Papp Zoltán, a budapesti Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika igazgatója.
Mi az a HELLP-szindróma?
A HELLP-szindróma angol mozaikszó, amit a betegségre jellemző laboratóriumi eltérések - vörösvértestek szétesése, emelkedett májenzimek és alacsony vérlemezkeszám - alapján alkotott meg Weinstein 1982-ben az Egyesült Államokban.
Ma is viták folynak a betegség gyakoriságáról, eredetéről, klinikai lefolyásáról és kezeléséről. Ismerete azonban rendkívül fontos, mert kialakulása esetén mind az anyai, mind a magzati halálozás, illetve a megbetegedés aránya jelentősen megemelkedik.
Az elmúlt két évtizedben évről évre gyakrabban fordul elő a kórkép, és az anyai halálozás egyik meghatározó tényezője a fejlett országokban, így hazánkban is.
- A szindróma gyakoribb megjelenésének több oka is lehet, egyrészről nő az először szülő nők átlagéletkora, másrészt a várandósokkal foglalkozó orvosok egyre többször gondolnak a betegség kialakulásának lehetőségére, így egyre többször kerül diagnosztizálásra - magyarázza dr. Hupuczi Petronella, Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánintézet aneszteziológusa és intenzív terápiás szakorvosa. - A kórkép oka ma sem ismert, több teória is létezik a lehetséges kiváltó tényezők szerepéről.
Alapvetően két formát lehet elkülöníteni. Létezik egy korai kialakulású típus, amikor a betegség már a terhesség második harmadában megjelenik. Hátterében a magzatot tápláló lepény betegsége áll - ez a folyamat már a terhesség első három hónapjában elkezdődik a kóros lepény kialakulásával, de a tünetek csak a terhesség 20. hete után jelennek meg, mind az anyánál, mind a magzatnál. Ez a forma koraszüléssel jár, azaz a súlyos tünetek miatt a terhességet gyakran már a 30. hét előtt be kell fejezni. A másik típus később, teljesen váratlanul lép fel, súlyos szubjektív tünetekkel.
Kíváncsi vagy, miként fejlődik a baba a szíved alatt? Kattints az adott hétre, és mindent megtudhatsz a kis pocaklakóról!
Mi vár rád a szülőszobában?
Sok anyukát félelemmel tölt el a ridegnek tűnő helyiség, pedig itt minden a baba és a mama biztonságát szolgálja. Videónkból alaposabban is megismerheted - így kevésbé fogsz félni a szüléstől.
A HELLP-szindróma tünetei
A HELLP-szindróma klasszikus megjelenése 25 év feletti, többedszer szülő nőkre jellemző, akiknél a korábbi terhességek normál lefolyásúak voltak. Leggyakrabban a 36. terhességi hét előtt jelentkezik, főként a 32-34. hét között, igen változó tünetekkel. De vajon egészen pontosan milyen jelek utalhatnak erre a betegségre?
- Az esetek többségében a HELLP-szindróma súlyos vagy közepes fokú magas vérnyomással jár, azonban előfordulhat normális vagy csak enyhe magas vérnyomás esetén is. A tünetek jelentkezhetnek váratlanul, amelyek magát a klinikai felvétel okát képezik, de kialakulhatnak terhességi mérgezésben szenvedők konzervatív kezelése során vagy akár a szülés utáni periódusban is.
A betegek az esetek 90%-ában gyomor- vagy jobb bordaív alatti fájdalomról panaszkodnak, mely először epekő vagy gyomorfekély gyanúját is felvetheti. A fájdalom valódi oka azonban a májban van, és azt a májtok feszülése okozza. Az esetek felében hányinger, hányás, valamint vírusos fertőzésre jellemző egyéb tünetek is előfordulnak, és a legtöbb beteg néhány napos rossz közérzetről is beszámol.
A HELLP-szindróma kezelése
- A beteg nem megfelelő ellátása esetén gyakoriak az anyai szövődmények, és potenciális életveszélyt rejtenek magukban. Az anyai halálozás igen magas lehet, akár a 20%-ot is elérheti, valamint a betegség súlyos szövődményekkel járhat. Utóbbiak lehetnek véralvadási zavar, lepényleválás, veseelégtelenség, agyvérzés. A HELLP-szindróma legsúlyosabb szövődménye a máj megrepedése - ez körülbelül 1%-ban fordul elő. Az anyai halálozása elérheti az 50%-ot, a magzati halálozás pedig a 60-70%-ot.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nemzetközi vizsgálatok kimutatták, hogy a tünetek határozatlansága, a kórkép változatos megjelenése miatt a helyes diagnózis felállítása akár napokat is késhet, amelynek mind az anyára, mind a magzatra nézve súlyos következményei lehetnek. Ezt megelőzendő a felsorolt tünetek esetén speciálisan felkészült szakemberhez tanácsos fordulni - fejezi be dr. Hupuczi Petronella.
OLVASD EL EZT IS!
- terhesség
- kismama