4 ártalmatlannak tűnő, de komoly jel, hogy a baba autista lesz - Korán észrevehető
Akár már egy hónapos korban is tapasztalhatók jelek.
Mindenki azt szeretné, ha babája egészségesen születne meg, és boldog kisgyerek, illetve majdan felnőtt válna belőle. A szülőszobán aztán, amikor mind a 20 ujjacska a helyén van, és az orvos is biztató mosollyal gratulál, a legtöbben megnyugszanak.
Pedig sajnos itt még semmi garancia arra, hogy a babának nem lesz semmilyen problémája. Folyamatosan figyelni kell minden apró rezdülését, hogy mielőbb fény derülhessen rá, ha valami nincs rendben.
Egy korán észrevehető probléma
Az autizmus legkorábbi jelei, sokan nem is gondolnák, de már akár egyhónapos korban is felfedezhetőek. Szülőként nem kell hozzá mást tenni, minthogy akarni észrevenni ezeket az árulkodó tüneteket. Attól ugyanis, hogy nem vesz róluk tudomást az ember, még ott vannak.
Ráadásul a tudomány vélekedése szerint minél előbb - a legjobb, ha kétéves korukra már - elkezdenek foglalkozni az autista kicsikkel, célzottan autizmusuk kapcsán, annál jobb életminőségre számíthatnak később.
Az autizmus jelei
Az autizmus egy fejlődési rendellenesség az idegrendszerben, melynek következtében a kommunikációs képességek, a társas képességek, illetve a külvilág, valamint más emberek felé fordított érdeklődés csökken.
Jelei akár már kisbaba korban is felfedezhetők. Az egy hónapos korú babáknál már észrevehető néhány, az autizmusra utaló jel. Ilyen például a szemkontaktus hiánya, vagy ha nem mosolyog - vissza - a baba, de a túl merev vagy túl ernyedt végtagok is árulkodóak lehetnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Négy-öt hónapos kicsiknél már a tekintetből is sok minden kiderülhet. Ha a baba hosszasan és szívesen követ a szemével mozgó alakzatokat, az utalhat autizmusra.
Mi a teendőd?
Amennyiben kisbabád van, és arra gyanakszol, hogy autista lehet, ne késlekedj, ne próbáld magad lebeszélni arról, amit sejtesz. Azzal segítesz a legtöbbet a kicsinek, ha szakemberhez fordulsz, aki egyfelől segít megállapítani, hogy valóban fennáll-e az autizmus, másrészt pedig útmutatást ad, hogyan tovább.
Ennivaló apa-baba fotók
Akár autista lesz, akár nem, annyi biztos, hogy ugyanolyan odaadó és feltétel nélküli szeretetre lesz szüksége, mint bármelyik más kicsinek. Nézegesd meg ezeket a cuki fotókat a különleges apa-baba kapcsolatról!
Léteznek ugyanis speciális foglalkozások, ahová már az egész piciket is el lehet vinni, illetve speciális iskolák, ahol szakértők segítségével a gyerek fejlődése jobb irányt vehet.
Egy ilyen, kisgyermekeknek szánt foglalkozáson van például a társas képességeket fejlesztő babzsákos feladat, finommozgást, nagymozgást fejlesztő feladatok, kognitív képességeket fejlesztő feladatok - például emlékezetet, gondolkodást fejlesztők. Minél előbb elkezditek, annál jobb. A későbbiekben, ha a gyerek nagyobb lesz, illetve felnő, jobb életminőséget adhat neki mindaz, amivel ilyen foglalkozásokon gyarapszik.
Tájékozódj az Autizmus Alapítvány weboldalán, illetve az autista kicsikre specializálódott ovikról, iskolákról itt.