12 gyereket nevelt fel egyedül, miatta tartjuk ma az apák napját
William Jackson Smart lánya megható gesztussal mondott köszönetet apjának.
Mindenki tudja, hogy május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük, ám az apák napja még nem igazán került be a köztudatba. Itthon legalábbis. Mert az USA-ban már 1972-ben aláírta Nixon elnök azt a kongresszusi határozatot, mellyel június harmadik vasárnapját apák napjává nyilvánították. És hogy kinek a tiszteletére született meg ez az ünnep?
William Jackson Smart miatt ünnepeljük az apák napját
William Jackson Smart 1842-ben született az Arkansas állambeli Crawford megyében. 19 éves korában bevonult a seregbe, ahol könnyűtüzérségi ütegnél szolgált. A polgárháború után megnősült, feleségül vette Elizabeth Harrist, akitől három gyermeke született. Elizabeth azonban 13 évvel később elhunyt, William pedig egyedül maradt a gyerekekkel. 1880-ban újranősült: feleségül vett egy özvegyasszonyt, Ellen Victoria Cheek Billingsley-t - akinek ugyancsak volt már három gyermeke előző házasságából. Williamnek és Ellennek az évek során még hat közös gyermeke született: Sonora, Charles, az ikrek, George és Henry, valamint Marshall és Thomas. 1898-ban azonban az utolsó szülésbe Ellen belehalt. William pedig egyedül maradt 12 gyerekkel.
Legidősebb közös gyermekük, Sonora Smart Dodd szerint apjuknak ekkor nemcsak apává, de anyává is kellett válnia, és William ösztönösen átvette a hirtelen rázúduló anyai feladatokat is - amiért gyermekeik évtizedekkel később is hálásak voltak neki.
Így vált ünneppé az apák napja
Sonora 1909-ben a washingtoni spokane-i templomban vett részt az egyik első hivatalos anyák napi istentiszteleten. Az élmény hatására azon kezdett el gondolkozni, hogy ha az anyák megérdemelnek egy napot szeretetteljes szolgálatuk tiszteletére, az apák miért nem?
A gondolat nyomán 1910-ben Sonora petíciót nyújtott be, hogy június 5-ét, apja születésnapját, ismerjék el apák napjaként - az apák bátorsága és odaadása előtti tisztelgés jeleként. A helyi papságnak tetszett a különleges apák napi istentisztelet ötlete, de nem tudták kellő gyorsasággal leszervezni az ünnepet, így végül június harmadik vasárnapján tartották meg az apák napját.
Ezen az első apák napi istentiszteleten az egyházi prédikációkat az apáknak szentelték, vörös és fehér rózsákat osztottak ki az élő és elhunyt apák tiszteletére. Spokane polgármestere és Washington kormányzója kiáltványokat adott ki. William Jackson Smart 1919-ben hunyt el, vagyis még megérhette, hogy lányának köszönhetően az apák napja helyi ünneppé vált.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
„Szabad lélek volt, aki jócskán megelőzte a korát”
A spokane-i apák napi ünnepség maradhatott volna helyi hagyomány is, ha nincs Sonora Smart Dodd kitartása: a következő hatvan év egy részét azzal töltötte, hogy az apák napját hivatalosan, nemzeti ünnepként is elismerjék. Sonora idővel elnyerte a kongresszusi képviselők támogatását is, akik lobbizni kezdtek a nemzeti ünnep létrehozásáért.
„Egyszerre volt anya és apa nekem és a testvéreimnek” - nyilatkozta később Sonora, aki hosszú életének hála még megérhette, hogy 1972-ben Richard Nixon elnök végül aláírta azt a kongresszusi határozatot, amely apák napjává nyilvánította június harmadik vasárnapját. William Jackson Smart emlékét családja ma is ápolja, dédunokája, Betsy Roddy szerint „szabad lélek volt, aki jócskán megelőzte a korát”.
3 mondat, amit minden gyereknek hallania kell az apjától - Számít, milyen felnőtt lesz belőle
Az apának komoly szerepe van abban, hogy a gyermek felfedezze saját helyét a világban, és énazonos módon illeszkedjen a társadalomba.
ElolvasomBorítókép: youtube.com