3 mondat, amit minden gyereknek hallania kell az apjától - Számít, milyen felnőtt lesz belőle

Az apának komoly szerepe van abban, hogy a gyermek felfedezze saját helyét a világban, és énazonos módon illeszkedjen a társadalomba.

Elég jó apa
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világszerte ismertté vált „elég jó anya” fogalmát Donald Winnicott brit gyermekorvos, gyermekpszichiáter, pszichoanalitikus és szociológus alkotta meg a XX. században. A fogalom lényege röviden, hogy az anya ráhangolódik a gyermekére, megérti és kielégíti annak szükségleteit, de nem kell tökéletesnek, tévedhetetlennek lennie.

Ez a fogalom kiterjeszthető az apákra is. És hogy milyen az „elég jó apa”? „Előre vivő, céltudatos, határozott természete segíti a fiát és/vagy lányát a felnövésben és elsősorban abban, hogy mindketten önmagukká válhassanak.” Olvasható az idézet Berentés Éva PhD Mindenható gyermekkor című könyvében.

Az apa szerepe

A gyermek az első három évben az apát az anya kiterjesztéseként éli meg, majd megközelítőleg hároméves kor körül lesz egyre fontosabb számára az apai jelenlét. Az apa ezzel a fokozottabb jelenlétével, miközben folyamatosan tágítja, gazdagítja a gyermek külvilággal való kapcsolatát, segíti az anyáról való egészséges leválását is. Mindez a gyerek számára egy izgalmas és új kihívásokkal teli folyamat. Ha az apa „elég jó apa”, akkor képes rá, hogy a gyermeket életkorának megfelelően, következetesen és szeretettel kísérje a személyiségfejlődés útján, és apaként támogassa identitásának alakulásában. 

Fontos mondatok az apától

Légy önmagad!

Az „elég jó apa” nem azt mondja a gyerekének, hogy „Érj fel a csúcsra!”, hanem azt, hogy légy önmagad, ami azt a lényeges üzenetet hordozza, hogy bár a teljesítmény nagyon fontos, de nem önmagad feladása árán. Az „elég jó apa”, miközben az általa kiválasztott eszközökkel törekszik a férfielv átadására, magatartásában hiteles, céltudatos, határozott és következetes. Fontos, hogy nem uralkodik, nem letöri, minősíti, fenyegeti vagy rivalizál a gyerekével, hanem együttműködik vele. Segíti őt, és partnere a személyiségfejlődésében. Kezdetben csak helyettesíti az anyát - például a gyermek gondozásában -, majd hároméves kora körül mintegy „visszaköveteli” őt az anyától. Ezzel a gyermeknek is segít az anyáról leválni és fokozatosan önállóvá válni.

Büszke vagyok rád!

Nekem te vagy a legszebb a világon!

Három- és ötéves koruk között a gyerek az apán keresztül kezdi felfedezni nemi hovatartozását, kialakítani nemi identitását. Gondolj csak bele, mennyire másképp hangzik, ha egy anyuka dicséri meg a kisfiát, hogy „milyen szép várat építettél”, vagy ha az apa mondja a fiának, hogy „büszke vagyok rád, nagyon szépet építettél”. Ha az anya dicséri meg kislányát, hogy „nekem te vagy a legszebb kislány a világon”, és ha az édesapa mondja ugyanezt, az szintén másként hangzik. Ezzel a két egyszerű mondattal az apa a világ legtermészetesebb módján a kisfiút a férfiasságában, a kislányát a nőiességében erősítette meg.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A felnőtté válás feltételeinek megteremtése

Később az "elég jó apa" azt is megtanítja a gyereknek, hogyan kell kezdeményezni, saját célokat kitűzni, és mindeközben folyamatosan hangsúlyozza annak fontosságát, hogy „légy, aki vagy”. Segít neki, hogy felfedezze saját helyét, szerepét a világban, és énazonos módon legyen képes a társadalomba beilleszkedni. Az „elég jó apa” - az apaságának egyedi mintázatával, éppúgy mint az „elég jó anya” - már a kezdetektől fogva önálló személyiségnek tekinti a gyermekeit. Szerepvállalására a megértés, a szeretet és a következetesség jellemző. Nagyon egyszerűen a létével és az általa választott eszközökkel teremti meg a felnőtté válás feltételeit.

Cikkünk dr. Berentés Éva Mindenható gyermekkor című könyve alapján készült.
konyv-mindenhato-gyermekkor
A pszichológia mai tudása szerint az alapszemélyiségünk nyolcvan százaléka három-hat éves korunkra kialakul. Az ekkor megélt élmények a személyiségünkbe mélyen beépülnek, és később tulajdonságok, minták, attitűdök, hiedelmek, célok formájában vannak jelen az életünkben. 

Kiadja: Pro Personal Kft.
Ára: 7990 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük