"A szerelem olyan érzés, ami vagy jól, vagy rosszul végződik" - 15 tündéri beszólás kicsiktől
A szülő nem tudja, nevessen-e, vagy szégyenkezzen.
A gyerekeket még kevésbé befolyásolják azok a jó és rossz élmények, tapasztalatok és elvárások, amelyek fényében a felnőttek szemlélik a világot. Így aztán nap mint nap képesek rácsodálkozni szűkebb és tágabb környezetükre - meglátásaiknak pedig hangot is adnak.
Mindezt hallván sokszor maguk a szülők sem tudják, hogy szégyenkezzenek vagy nevessenek, aztán persze praktikusan az utóbbi mellett döntenek. Az alábbi beszólások téged is garantáltan felvidítanak!
Humoros párbeszédek
A tűzoltóság oktatást tart az oviban. Egy tűzoltó megkérdezi a gyerkőcöket:
- Mit csináltok, ha ég a kabátotok?
Mire egy kisfiú:
- Nem veszem fel!
Az anyuka ágyba dugja két csemetéjét, átöltözik otthoni szerelésbe, majd bemegy a fürdőszobába hajat mosni - és arra lesz figyelmes, hogy a kicsik alvás helyett civakodnak. Gyorsan a fejére csavar egy törölközőt, beront a gyerekszobába, és némiképp zaklatottan rendreutasítja a renitenseket. Úton visszafelé még hallja, ahogy a kisebb gyerek megkérdezi a nagyobbat:
- Te, ez meg ki volt?
A négyéves kisfiú véletlenül éppen akkor nyit be a fürdőszobába, amikor a nagymamája zuhanyozik. Végigméri, majd tárgyilagosan megállapítja:
- Szemüvegben jobban nézel ki!
A terhesség hatodik hónapjában járó anyuka vásárolni megy gyermekével. Ahogy ruhát próbál a tükör előtt, a gyerkőc megjegyzi:
- Nagyon kövér vagy, anya.
Anyuka elmagyarázz neki, amit a kicsi amúgy is tud, azaz, hogy baba van a pocakjában, attól látszik olyan nagynak.
Mire a drága gyermek:
- És a popsidban mi van?
Az anyuka egy kulcsot ad kislányának, hogy az játsszon vele.
- És hol az ajtó, amit nyitni lehet vele? - kérdezi az apróság.
- Fogalmam sincs.
Mire a gyerek csodálkozva:
- A kulcsot szokták elveszíteni, nem az ajtót.
Az ovis kisfiú heroikus küzdelmet folytat a köhögés elleni szirup kupakjával.
- Miért nem nyílik ki? - kérdezi az édesanyját
- Mert biztonsági zár van rajta, hogy gyerekek ne tudják kinyitni.
- De honnan tudja, hogy én gyerek vagyok?
A templomban áldozáskor a gyerekek nemcsak kenyeret kapnak, hanem egy kis bort is. Istentisztelet után a pap félrehívja az anyukát.
- Kérem, szóljon a kisfiának, hogy a bor után áment kell mondani, nem azt, hogy hű, de finom!
Velős megállapítások kisebbektől és nagyobbaktól
- A szerelem olyan érzés, ami vagy jól, vagy rosszul végződik.
(Nóra, 10 éves)
- Az emberek azért házasodnak, mert szerelmesek lettek, vagy pedig az egyik házastárs öröksége miatt.
(Zsolt, 10 éves)
- A férfi és a nő közötti kapcsolat a szerelem. Amelyben testi szerelmet is végeznek. Ez már házassághoz is vezethet.
(Tamás, 10 éves)
- Az úgy volt, hogy amikor József megvette a szamarat, Mária olyan boldog lett, hogy teherbe esett, mindenféle segítség nélkül.
(Krisztián, 7 éves)
- A kisbaba egy burokban van az anya hasában, és szerintem ott jobb dolga van, mint nekünk az iskolában.
(Máté, 7 éves)
- Szerintem az apuka az úr a családban, mert ő a leghangosabb, ő tud a legjobban kiabálni. Az anyuka a helyettese.
(Krisztán, 7 éves)
- A szememet apukámtól örököltem, a hajamat pedig anyukámtól. A téli dzsekimet pedig a szomszédoktól.
(Szilvia, 7 éves)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
- És akkor a pap megkérdezi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Általában nem áll ott senki más, ezért azt válaszoljuk: akarom.
(Emil, 7 éves)
Forrás: www.gazlap.hu, www.nevethet.hu, www.hegenet.hu
OLVASD EL EZT IS!

- humor
- kisgyerek
Gyerekszáj: minden idők legtündéribb beszólásai

- humor
- kisgyerek
- Utálom a karfiolt, a brokkolit és a mellbimbót

- humor
- kisgyerek