A 3 legveszélyesebb tavaszi betegség tünete, amit a játszótéren szed össze a gyerek
A jó időnek is megvannak a maga hátulütői.
Az emberpróbáló tél után az időjárás napról napról kegyesebb hozzánk, aminek szülők és gyermekek egyaránt örülnek. Ám még a viszonylagos melegben sem tudhatod teljes biztonságban csemetédet, legalábbis a különféle betegségeket illetően - nem beszélve arról, hogy néhánynak a sok kicsi által látogatott játszóterek lehetnek a legjobb melegágyai. Tudd meg, melyek ezek, és - az orvos tudtával - gyorsíts fel a gyógyulás folyamatát!
Felfázás
A népi bölcsesség szerint az "r" betűs hónapokban, mint amilyen a március, de még az április is, rövid időre sem tanácsos a földre ülni - főleg, hogy a kicsik immunrendszere ilyenkor a szokásosnál is gyengébben működik, hiszen a szervezet vitamin- és ásványianyag-készletei igencsak megcsappannak tél vége-tavasz eleje környékén.
Tünetei
- A szokottnál jóval gyakoribb vizelési inger.
- Csípős, szagos, a szokásosnál sötétebb színű vizelet,
- Fájdalmas vizelés.
- Általános alhasi fájdalom.
Így kezeld!
Az orvosi kezelés természetesen elengedhetetlen, ám ha a szakember is egyetért vele, te magad is tehetsz a gyógyulásért. Amennyiben csemetéd szeret pancsolni, készíthetsz neki tengeri sós fürdőt a következő módon: töltsd meg félig a kádat meleg vízzel, és szórj bele fél kiló tengeri sót. A kicsi töltsön lehetőleg 20-25 percet a fürdőben.
Jó választás a vizelethajtó csalántea. Önts le fél kávéskanál szárított csalánlevelet két deci forró vízzel, hagyd állni néhány percig, majd szűrd le. Ha nagyjából kihűlt, lassacskán kortyolja el a gyerek. Ízesítheted mézzel és citrommal.
Vírusfertőzés
Bár a szakemberek szerint a hosszú hétvégén nagyjából véget ért az influenzaszezon, szórványosan még előfordulhat fertőzés - a játszótéren pedig különösen gyorsan átragaszthatják egymásra a gyerkőcök a nyavalyát.
Tünetei
A vírusinfekció általában enyhe tünetekkel kezdődik, például orrdugulással, torokgyulladással és kisfokú hőemelkedéssel. Mindehhez később láz és hidegrázás társulhat, amit fejfájás, szédülés, illetve felső légúti panaszok - torokfájás, köhögés - egészíthetnek ki. A tünetek közé tartozik az általános gyengeség, rossz közérzet is.
Így kezeld!
Áldásos hatású lehet a gyömbértea, a hagymaleves, a retek-méz elixír, valamint különféle gyógyfüvek a természet patikájából - ide kattintva bővebb információt találsz róluk. A megelőzésben segíthetnek az olyan kevéssé ismert népi praktikák, mint hideg lemosás vagy a bőrkefélés - hogy ezek pontosan mit fednek, korábbi cikkünkből megtudhatod. Az sem mindegy, mit eszik a gyerek, bizonyos élelmiszerek ugyanis gyengíthetik az immunrendszerét. Ha kíváncsi vagy, melyek ezek, itt elolvashatod.
Bélférgesség
A homokozók homokját elméletileg át kellene szűrni, illetve meg kell szellőztetni - ám hogy ez megtörténik-e, az az egyszeri szülő számára lényegében ellenőrizhetetlen. Pedig a játszóterekre betévedő kóbor kutyák-cicák révén a bélférgek is előfordulhatnak a gyerekek egyik kedvenc meeting pointján.
Tünetei
- Szelesség.
- Felpuffadt has.
- Hasfájás.
- Hányás.
- Hasmenés.
- Végbélkörnyéki viszketés.
- Apró giliszták a székletben.
Így kezeld!
Az orvos valószínűleg féreghajtó tablettát ír fel a probléma kezelésére, cérnagiliszta ellen általában a mebendazole hatóanyagú termékeket ajánlják. Hogy a gyerek ne fertőzhesse újra magát, adj rá szoros alsó ruhát.
Mivel a peték a körmök alatt is megtelepedhetnek, érdemes rövidre vágni a körmeit, ezzel együtt pedig fokozottan ügyelj a higiéniára is. Figyelj arra is, hogy a kicsi mosson kezet, és amint hazaér a játszótérről. Még jobb, ha mindig van nálad törlőkendő - így szinte biztosan kiküszöbölhető a baj.
OLVASD EL EZT IS!
![chipses](http://kep.index.hu/1/0/1662/16620/166204/16620493_1006655_e14f7f71cacc0389ce4d58655cf707b4_wm.jpg)
- sajt
- gyümölcs
8 egészségesnek hitt étel, ami vérszegénységet okoz
![verszegeny](http://kep.index.hu/1/0/1658/16589/165897/16589779_1001355_2f0bbe44eb7880aeacaae3a1ed14641d_wm.jpg)
- tanulás
- kisgyerek
Képeken a vérszegénység tipikus tünetei
![gyombertea kicsi](http://kep.index.hu/1/0/1298/12981/129811/12981190_535936_81b4d0cffd82d89d48b30079fc5dbf78_wm.jpg)
- gyógynövény
- kisgyerek