6 gyakori trükk, amivel átverik a diákmunkásokat
Néhány cég roppant találékonyan próbálja megúszni a fizetést.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerőpiacra egyre nagyobb számban lépő diák munkavállalókra továbbra is a tájékozatlanság és főleg a tapasztalatlanság a jellemző.
Bár az internetnek köszönhetően hozzájutnak a munkakereséshez szükséges alapinformációkhoz, a munkavállalás veszélyei ismeretlenek maradnak számukra, így tisztességtelen munkáltatók áldozatául eshetnek. Tudd meg, melyek a leggyakoribb trükkök, és hogy miként védhetitek ki őket!
Munkáltatói trükkök
Némely munkáltató roppant találékony módon próbálja minél többet dolgoztatni a diákmunkásokat - persze minél kevesebb pénzért.
A szerződés hiánya. A trükköző munkáltatók nem kötnek a munkavállalóikkal munkaszerződést - a munka elvégzését követően döbben rá a pórul járt diákmunkás, hogy semmilyen bért nem fizetnek számára.
Más munkakörben való foglalkozás. A szó- vagy akár írásbeli megállapodás értelmében a munkáltató egy, a körülményekhez képest vonzó munkakörre, például hoszteszkedésre alkalmazza a diákmunkást, aki az első munkanapján szembesül azzal, hogy valójában egy bevásárlóközpontban fel-alá sétálgatva szórólapokat kell osztogatnia.
Jutalékos rendszer - teljesíthetetlen elvárásokkal. A munkáltató teljesítmény alapú bérezést ígér, ám az elvárások gyakorlatilag teljesíthetetlenek, méghozzá nemcsak a rutintalan diákmunkások, hanem a hasonló munkakörben dolgozó, szakképzettséggel-tapasztalattal rendelkező alkalmazottak számára is. E téren a fő rizikófaktort a darabbéres munka és a jutalékos rendszerű értékesítés jelenti.
Órabérbe beépített célprémium. Az előbbi átverés szofisztikáltabb változata - a diákmunkás fix órabérre szerződik, ám utólag kiderül, hogy ennek egy jelentős százalékát a célprémium alkotja, ami viszont elérhetetlen.
A szünetet és az ebédidőt nem fizeti a munkáltató. Bár a szünet és az ebédidő a megállapodás szerint jár a diákmunkásnak, utólag derül ki, hogy ezeket a munkáltató nem fizeti, azaz az adott időtartamnak megfelelő összeget levonja a fizetéséből.
Leltár nélküli levonás. Anélkül, hogy a diákmunkás alkalmazásának kezdetén átadás-átvételi leltár készült volna, a munkáltató hiányt állapít meg, melyet a diákmunkás fizetéséből von le.
Így védd ki a veszélyt!
Némi körültekintéssel megelőzhető, hogy egy kevéssé tisztességes munkáltató kihasználja vagy megkárosítsa a gyereket. Az alábbiakat érdemes megszívlelnetek csemetéddel.
Érdeklődjetek!
Amennyire lehet, próbáljatok úgymond utánanézni a reménybeli munkáltatónak, például ismerősök körében vagy akár csak a neten. Telefonon vagy személyesen is érdeklődhettek az adott cégnél.
Mindig legyen szerződés!
Bármilyen munkát is vállal a gyerek, semmi esetre se kezdje el a munkavégzést anélkül, hogy munkaszerződést kötött volna. A munkaszerződésnek minden esetben tartalmaznia kell a pontos munkafeladatokat, azok helyszínét, idejét, a munka elvégzéséért járó munkabért, illetve az esetleges balesetvédelmi és tűzvédelmi leírást.
Könyvet, CD-t, filmet, programot keresel? Itt mindent megtalálsz, ami a gyerkőcöt is érdekelni fogja, és te is sok hasznos információt tudhatsz meg!
Válasszatok az iskolaszövetkezetet!
A visszaélések elkerülése érdekében a szervezett körülmények közötti, azaz az iskolaszövetkezeteken keresztül történő munkavállalás jelentheti a megoldást.
Így a munka elvállalásakor az iskolaszövetkezet köt munkaszerződést a munkáltatóval, korántsem mellékesen pedig a gyerek biztos lehet abban, hogy ha az általa elvállalt munkát a munkaszerződésben leírtaknak megfelelően elvégzi, az azért járó fizetését biztosan meg fogja kapni. A bérkifizetés rendszerint saját bankszámlára történő átutalással valósul meg.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tanév végeztével az iskola által előírt kötelező szakmai gyakorlati idő is letölthető az iskolaszövetkezeteken keresztül. A kínálat olyan széles skálán mozog, hogy mindenki megtalálja a szakmájának megfelelő munkát, ami után természetesen fizetés is jár.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- gyereknevelés