Ilyen volt a nyár a középkorban: az előkelő hölgyek mindent megtettek, hogy ne barnuljanak
A középkori nyár nem olyan volt, mint napjaink nyarai.

kozepkori-nyar
beauty and style
Top olvasott cikkek

Milyen volt a nyár a középkorban? Dolgos, mert kemény munkával járt a parasztoknak, de úgy tartották, veszélyekkel teli is, hiszen a napsugárzásnak már akkor is számos negatív hatását felismerték. Főként azonban az előkelő hölgyek védték magukat tőle.

Bartholomew Anglicus, a 13. század eleji, párizsi, ferences rendi skolasztikus írásában fejtegette a nyár mibenlétét. Úgy magyarázta, hogy mivel a nap az évnek ebben a szakában a csúcsán jár, közvetlenül az emberek fejére süt, sárga epét okoz, és száraz humort, amelyet gyakran dühkitörések kísérnek. A nyár felmelegíti a testet, kiizzasztja és legyengíti azt, ez pedig forró és száraz betegségeket okoz. De miként védekeztek, és egyáltalán, mivel töltötték a nyarat a középkoriak?

Védelem a nap negatív hatásaitól

Noha a napsugárzás napjainkra egyre és egyre károsabb, a középkorban is megvoltak negatív hatásai, és ezt fel is ismerték.

A kor orvosi értekezései olyan gyógyszerészeti recepteket is tartalmaztak, amelyek célja a leégés csillapítása és csökkentése volt. Egy tizedik századi angolszász orvosi összeállítás, amely Bald’s Leechbook néven ismert, azt tanácsolta, hogy vajban forraljuk fel a borostyán zsenge gallyait, [és] kenjük be vele az érintett bőrrészt. A bőrpuhító szereket általában ilyen égési sérülések gyógyítására használták, ahogy ma is.

A hölgyek rendkívüli figyelemmel óvták a bőrüket. Arra törekedtek, hogy az a lehető legtisztább legyen, és nyáron is minél fehérebb maradjon. A bőrszín és bőrminőség ugyanis akkoriban a társadalmi-gazdasági helyzet jelzője volt. A cserzett bőr a parasztsághoz kapcsolódott, és jelezte az ember szegény hátterét.

Nemhiába, hogy az orvosi értekezések, főleg a női kozmetikumokkal kapcsolatosak, recepteket írtak a bőr napsugárzás elleni védelmére. A Salernói Trotulának tulajdonított, tizenegyedik századi De Ornatu Mulierum kámfor alapú balzsamot tartalmazott, amely megvédte a bőrt a napsugárzástól. Ezek a modern fényvédők ősei, de természetesen messze nem voltak olyan hatékonyak, mint a modern naptejek.

Leégés ellen a középkori orvosok széles karimájú kalapot és napernyőt javasoltak. Előkelők és tűző napsütésben dolgozó parasztok egyaránt ilyet viseltek, és könnyű ruhadarabokat, mint a Très riches heures du Duc de Berry augusztusi oldalán is látható.

Ezen a képen, pontosabban a háttérben az is megmutatkozik, hogy a fürdőzés mint a hűsölés eszköze már a középkorban is népszerű volt. Érdekes, de úszni mégis kevesen tudtak a korban.

Kemény munka zajlott a földeken

A nyári időszakban a gazdálkodók keményen dolgoztak. Jean de Brie, a tizennegyedik századi „jó pásztor”, aki a báránynevelésről írt könyvet, azt javasolta, hogy júniustól a juhászok korán keljenek fel, amikor még hűvös van, és ilyenkor vigyék az állatokat a legelőkre, ne a forróságban, és keressenek számukra árnyékos területet. Júliusra azt tanácsolta nekik, hogy magasabb lankákon legeltessék a nyájat, hogy ne kínozza azt a nyári forróság. Augusztusra azt javasolta a pásztoroknak, hogy a juhok maradjanak istállójukban, mert különben azokon a vidékeken, ahol még nem aratták be a gabonát, könnyen felfalhatják a búzát. Tanácsa szerint szeptemberben már ki lehetett engedni a nyájat a betakarított táblákra, hogy ott a szénával táplálkozhassanak.

A nyár a betakarítások ideje volt, mely általában júniusban kezdődött, a takarmány aratásával, melyből juhnyájuk, lovaik és szarvasmarháik kaptak. Júliusban a búzaföldekre mentek, és ott folytatták a betakarítást. Az aratás és a későbbi szüret időpontja attól függött, hogy a gazdálkodók éppen mely tájon éltek. A naptárak, melyekből maradt fenn néhány, hűen visszaadják a helyi betakarítások egykori időpontjait. A műveleteket legfőképpen kézzel végezték, de kaszát és sarlót is használtak. Ezeket sokszor a földek birtokosai biztosították. Mivel a korban jellemző volt a bor ivása víz helyett, az aratók gyakran becsíptek a tűző napon, tehát a munka igen vidám, viszont kevésbé hatékony lehetett.

Az évszak sújtásai

A nyár nemcsak az aratás időszaka volt, hanem sajnos sok más módon is nehezítette az emberek életét. Magával hozta a pestist, a végzetes szárazságot és nagy tüzeket is. A 14. század közepétől a 17.  századig Európa-szerte június és szeptember között volt a csúcspontján a pestis okozta halálozás. A korabeli tudósok és orvosok is úgy gondolták, hogy a levegő nyáron „romlott és fertőzött” volt, és hordozta a pestisjárvány kitörését okozó „miazmát”.

A nagy nyári hőség tűzveszéllyel is járt. Akkoriban is sokszor előfordultak bozót- és erdőtüzek, de a falvakban és városokban is törtek ki nagy tűzvészek. 1048-ban például Derbyshire-ben dúlt pusztító tűzvész. Nem véletlen, hogy már ebben a korban is létezett a tűzgyújtási tilalom: fennmaradt, hogy a spanyolországi Tortosában, miután rájöttek, hogy a tüzek nagy részét gondatlan emberek, gyakorta tüzet rakó juhászok okozták, megtiltották a tűzrakást a nyári időszak alatt.

Hogyan szórakoztak a középkorban?

Korábbi cikkünkben a középkori emberek szórakozási szokásairól írtunk. Érdekes, de a kivégzéseket például szívesen nézték.

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük