Hallottál az 5 harapás diétáról? 3 fogyókúra, ami bár hatékony, az orvosok betiltanák
A diétákat sem szabad ész nélkül követni.
A következetlen fogyókúra magában rejti a veszélyt, hogy valamiféle hiányállapotot idéz elő a szervezetben, mely súlyos egészségügyi következményeket von maga után.
A következő diétákat sajnos nem is tudod megfelelően követni, mert mindegyikük eleve elvetélt ötlet. Nem véletlen, hogy az orvosok is betiltanák őket.
Az öt harapás diéta
Hihetetlennek tűnik, de minden idők egyik legrosszabb diétája egy orvos nevéhez fűződik: bizonyos dr. Alwin Lewis találta ki az öt harapás diétát, melynek lényege, hogy minden egyes étkezés során - ez alatt kizárólag az ebédet és a vacsorát érti, a reggelit a módszer alkalmazása alatt el kell hagyni - csak öt falatot szabad enni az adott ételből.
Az elképzelés egyszerűen arra épül, hogy ha keveset eszel, akkor kevesebb kalória jut a szervezetedbe, még abban az esetben is, ha valójában magas kalóriatartalmú ételeket fogyasztasz.
Ez több okból kifolyólag is nagyon veszélyes: egyrészt így az anyagcsere-működésed olyannyira lelassulhat, hogy abból komoly egészségügyi problémák is származhatnak. Másrészt a reggeli elhagyása a nap során vércukorszint-ingadozást okoz, aminek eredményeképpen még inkább éhesnek érzed magadat.
A Fletcherezing diéta
Az 1900-as évek elején kezdett terjedni Horace Fletcher diétája, melyet nagyon kreatívan egyszerűen csak Fletcherizingnek nevezett el. Az eszement módszer lényege, hogy egy-egy falatot 40-80 rágással kell összeőrölni a fogak között, de csakis a folyékony részt szabad lenyelni, a szilárdat ki kell köpni.
Fletcher szerint így két legyet is üthetünk egy csapásra: egyrészt a gyomor nem nehezül el, másrészt a komótos falatozásnak hála az agynak van ideje észlelni az evést, vagyis jóval hamarabb elérkezik a telítettség állapota, és kevesebb ételt veszünk magunkhoz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A módszernek két hátulütője is akad: az egyik - talán a súlyosabb -, hogy ezzel aligha jut elegendő mennyiségű tápanyag a szervezetbe. Másrészt, valljuk be őszintén, így étkezni még otthon is visszataszító, hát még mások előtt. Persze ez nem mindenkit tartott vissza a múlt században - Fletcher milliomosként halt meg, vagyonát pedig őrült fogyókúrás módszerének köszönhette.
Bébiétel-diéta
Abban a pillanatban, hogy szárnyra kelt a pletyka, miszerint Jennifer Aniston és Reese Witherspoon is ezzel adja le a súlyfeleslegét, az abszurdnak tűnő bébiétel-diéta is több ezer hódolóra tett szert.
Tracy Anderson, a módszer megalkotója szerint az alacsony kalóriatartalmú bébiétellel könnyen kiválthatóak a főétkezések, illetve a magas kalóriatartalmú ételek is, így nincs szükség koplalásra, sőt. Mivel egy üveg körülbelül 50-100 kalóriát tartalmaz, ezért egy-egy étkezés során több üveg babáknak való tápra is szükség lehet a megfelelő mennyiségű napi kalóriabevitel érdekében.
Bár mindez nagyon jól hangzik, hiszen ezek az ételek adalékanyag- és tartósítószer-mentesek, és kevés cukrot tartalmaznak, valójában korántsem egészségesek a felnőtt szervezetre nézve. Korábbi cikkünkben elolvashatod a szakértő témáról alkotott véleményét.
OLVASD EL EZT IS!
- fűszer
- gyömbér
Ezt reszeld az italodba, hogy megduplázd a fogyást!
- has
- fogyasztó praktikák